Képzeljék el, mennyit javulna a kedélyünk idehaza, ha végre rend lenne, s a fogyasztói társadalom legfontosabb szereplői a fogyasztók lennének! Ha a kereskedők nem a vásárlók átverésére összpontosítanának, hanem a valós igényeik kielégítésére. Ha együttműködnének a termelőkkel ahelyett, hogy pusztító versenyre kényszerítenék őket egymással, melyikük tud a legolcsóbban előállítani szükségszerűen egyre rosszabb árut. S persze ha az állam nem elnézné a kontraszelekcióhoz és silánysághoz vezető korrupciót, hanem hatékonyan büntetné, miközben más eszközökkel a minőségre ösztönözne.
Van jó példa máshol, nem is kell nagyon messzire menni. A francia boltok többségébe eleve nem kerülhetnek be olyannyira silány dolgok, mint idehaza, de általában is jellemző, hogy náluk a hazai termékek minősége sokkal fontosabb, mint nálunk. A Label Rouge (vörös szalag) rendszer például emiatt jött létre. Még az állam is támogatja ezt a minőségbiztosítási rendszert, amelyhez a termelők önként csatlakozhatnak, és bünteti, ha valaki felrúgja a szabályait, hiszen a nem megfelelő módon előállított élelmiszer rombolja az ország úgynevezett imázsát, meg persze az emberek egészségét. Azok a vásárlók, akik az így megjelölt termékeket vásárolják, biztosan jót kapnak. Nem hormonnal és antibiotikumokkal fölfújt állatot, vagy manipulált terményeket, hanem olyan dolgokat, amelyek a szükséges előkészületek után kerülnek a vásárlókhoz.
Más példáért sem kell a világ végére menni. Öt olasz – Oscar Farinetti és négy társa – körülbelül tíz évvel ezelőtt gondolt egyet, és hogy mindenki értse, létrehozta az angol eat (enni) és az Italy szavakból összerakott Eataly nevű bolthálózatot, amely Olaszország-szerte kedvencévé vált az olaszoknak és a külföldieknek. A torinói üzletük például egy korszerűvé és barátságossá tett bevásárlócsarnok, amelyben olasz kistermelőknek a legváltozatosabb – a szó nem lejáratódott értelmében – kézműves termékeit, alapanyagait árulják. Ugyan minden többe kerül, mint más boltokban, ám nem elviselhetetlenül és nem értelmetlenül. Épp annyival drágább, amennyivel többet kell foglalkozni a termékekkel. Az évekig érlelt parmezán sajt vagy a pármai sonka értelemszerűen nem olcsó az idő és a hozzáadott érték miatt.
