Megéri állattal fűteni?

A zsúfolt csarnokok méltatlan körülményeket teremtenek, ahol állatoknak látszó mutánsokat termelnek.

Pár hét alatt 400 ezer baromfit kellett megsemmisíteni itthon, mert madárinfluenza-vírust mutattak ki az állatokban. Állatorvosok és hatósági szakemberek a vadon élő madarakat okolják a vész miatt, amelyek megfertőzhették a baromfiállományokat; szerintük egyértelműen kimutatható, hogy a fertőzések a vonulási útvonalak mentén alakulnak ki és terjednek el. A fertőzött állatok elpusztításán túl elrendelt óvintézkedések ezért aztán mind arra vonatkoznak, hogy a háziállatok közvetve se érintkezhessenek a vadon élőkkel, azaz kizárólag zárt csarnokokban szabad őket tartani, gondozóikat pedig ellenőrizni kell, hogy az üzemi higiéniát még fegyelmezettebben tartsák be.

A leölt állatok magas száma azonban azt mutatja, hogy olyan gazdaságok is érintettek, amelyek úgynevezett intenzív állattartást folytatnak. Így ugyanis sokkal olcsóbb nagy mennyiségben előállítani állati fehérjét. Egyetlen példa: a gazdaságok számára fontos szempont például az, hogy mivel a baromfik a magukhoz vett táplálék jelentős részét testük fűtésére használják, azzal, hogy gyakorlatilag egymás hegyén-hátán élnek, testhőmérsékletükkel a csarnokot is fűtik. Azaz sokkal kisebb a fűtési költség. Ám ez azt is jelenti, hogy amikor fertőző betegség üti fel közöttük a fejét, akkor a szükséges élettér hiányában összezsúfolódott állatok kivétel nélkül meg fognak fertőződni. A szakemberek és a hatósági vezetők tehát a madárinfluenza okozta károk ismertetésekor talán arról is szót ejthetnének, hogy a vírus okozta betegség, illetve az azt kezelni hivatott pusztítás drámaisága, a megsemmisítendő állatok nagy száma valójában az emberi számítás eredménye.

A minden más körülményről szóló nyilatkozatok után Bognár Lajos aztán végre erről is beszélt. Persze csak amikor megkérdeztük róla. Az országos tiszti főállatorvos felhívta a figyelmet arra, hogy minél nagyobb valahol az állatsűrűség, annál nagyobb a kockázata a vírus levegő útján való terjedésének, s annak is, hogy a fertőzés tovább terjed. Az eddig megfertőződött magyarországi területeken – a háztáji szárnyasállományokat leszámítva – sok ilyen nagy létszámú, intenzív módszerrel működő állattartó telep található. Ezeken a hagyományostól, illetve az ökológiai tartástól eltérő tartási, takarmányozási technológia mellett sok állatot tartanak, nem csak baromfit, sertést is.

Az ipari állattartás állatjóléti és közegészségügyi kérdéseket is fölvet. A zsúfolt csarnokok méltatlan körülményeket teremtenek az állatoknak, ahol baromfinak látszó mutánsokat termelnek. Azért, hogy a gazdaságok olcsón megelőzzenek betegségeket, az állatok tömegének növelését hormonokkal gyorsítják föl, és a még fel nem állt immunrendszerük miatt a baktériumok okozta esetleges fertőzések kialakulásának megakadályozására a takarmányba anélkül kevernek antibiotikumokat, hogy az állatok megbetegedtek volna. Ezt a folyamatot a szakzsargonban úgy hívják, hogy hozamfokozás, és ez – ahogyan azt a korábbi tiszti főállatorvos, Kardeván Endre egy interjúban elmondta – szigorúan tilos. A gazdaságok gondosan titkolják, ha ilyet tesznek; azt azonban, hogy ez mégis mindennapos gyakorlat, többek között jelzi, hogy a boltokban kapható húskészítményeken időnként feltüntetik a csomagoláson, hogy az állat nem kapott hozamfokozót. Márpedig ha eleve tilos, akkor vajon miért írják rá? Ha pedig nem ürül ki az állatok szervezetéből az antibiotikum, akkor az az emberi szervezetbe is bekerül. Ami amellett, hogy rákot okozhat, az egész emberiségre veszélyt jelent, mivel egyre több baktérium válik rezisztenssé, érzéketlenné az antibiotikumokkal szemben.

Az állatjólét itthon leginkább viccek tárgya, az ezzel kapcsolatos problémák mostanára le is kerültek a napirendről. Sokan gondolják úgy, hogy a Négy Mancs gazdasági hátterének leleplezésével megoldottuk ezeket. Pedig nagyon is tévednek.