Legfrissebb, március 2-ai számunkból ajánljuk:
A zene és a szó
A hangja még fátyolos. De szerencsésen túl van egy életveszélyes aortaműtéten. Kocsis Zoltán, világhírű zongoristánk, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetője, karmestere már próbál. Készül a Richard Strauss-sorozat következő darabjára, a Capriccio bemutatására. Minden vele felvett interjú, róla szóló könyv, tanulmány azt tanúsítja, hogy a kemény erőfeszítés, a munka – lételeme. Önmagától és zenekarától is a maximumot követeli. (21., 23. oldal)
Szivárvány út
Hazánk a legfőbb vesztese az európai cukorgyártás leépítésének. Az uniós csatlakozáskor kiharcolt 402 ezer tonnás kvótánk hetvenöt százalékát visszaadtuk, az egyedüliként megmaradt kaposvári üzem a hazai igények egyharmadát elégíti ki. Gyáraink épületeit elbontották, ledarálták, útalapnak használták fel. (24–25. oldal)
Ötvennégyezres
Ha a kapott papírpénz fekete-fehér, kezdjünk gyanakodni – ez lehet a legfontosabb tanulsága a legtöbb magyar pénzhamisítási esetnek. Bár a hazai hamisítók módszerei primitívnek tűnhetnek, mindez nem jelenti azt, hogy senkit sem képesek átverni fénymásolt papírfecnijeikkel. (26. oldal)
Jézus a plázában
Huszonegyedik századi egyház: úgy terjeszkedik, mint egy gyorsétterem, istentiszteleteit moziban, musicalszínházban tartja, a házi csoportos találkozókat pubban is meg lehet szervezni. Alkalmain profi muzsikusok játszanak slágerzenét keresztény szöveggel, melyre a közönség ugrálva tombol, hogy később csendben elővéve a Bibliát a prédikációra figyeljen. Idő kérdése, és a Hillsong Budapestre is megérkezik. (28–29. oldal)
Kihajított pezsgősüveg
Sebes Gusztáv hagyatékából előkerült egy fotó. Akkor készült, amikor Sztálin még az emberiség „jótevője\" volt. 1952 tavaszán jártunk, Moszkvában. A magyar fociválogatott a helsinki olimpia előtt két ízben Moszkva csapata ellen játszott. Az esemény alkalmával készült a fénykép a hatalmas méretű Sztálin-szobor előtt. (31. oldal)
Hazajárni néha
A félig oláhcigány származású Uhrin Anikó óvodapedagógusként kezdte, ma már a jövő reménybeli roma elitjét terelgeti a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium vezetőjeként. Azt vallja, a többségi társadalom főként azokra használja negatív töltettel a cigány szót, akik a normáktól eltérően élnek, őt például sosem érte bőrszíne miatt hátrány. Jogos büszkeségről és szükséges önkritikáról is beszélgettünk. (32. oldal)
