Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. A most szombaton megjelenő közéleti-kulturális magazinunkban sok más mellett a következőkről olvashatnak. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál!
Tisztázni kellene, ki felel az ároktői banda tagjainak szökéséért
Jaj, hát olyan beteg az én uram, ki sem tud jönni a házból, úgy megviselték a történtek szegényt, aztán még zaklassák is! – fakadt ki augusztus elején Juliska. Juliska legérdekesebb tulajdonsága, hogy Elemér felesége, Rostás Eleméré, a kegyetlen gyilkosságokkal vádolt ároktői banda fejéé.
Nem kellett hozzá három perc, hogy a faluba érve megszerezzük címüket, rafinált asszony az, mondták róla a túlvégen. Hogy mennyire rafinált, nem derült ki, de hogy hazudott, az igen. Persze lehet, Elemér erősödött úgy meg október elejére a házi koszttól, hogy már ki tudott jönni a házból. Mi az, hogy ki tudott jönni?! Megszökve az őrizetből fiával együtt meg sem állt egészen Svájcig. Elvégre vesztenivalója egyiküknek sem volt.
Az ároktői banda rémtetteit felesleges újra felsorolni, annyi bizonyos, ha az elkövetők ők voltak (ez egyre bizonyosabb), többszörösen megérdemlik a tényleges életfogytiglant, a legsúlyosabb büntetést. Amit a bíróság minden bizonnyal rájuk ró majd egyszer. Egyszer, ha majd végre meglesznek a szakértői eredmények, s a DNS-szálak összeérnek.
Rendőrség – bíróság 2:0. Isten ments, hogy az ároktői gyilkosok ügyéből viccet faragjunk, de az állás akkor is ez. A zsaruk, ha legutóbb svájci kollégáik segítségével is, de kétszer is elfogták már a barbár bűnözőket, az igazságszolgáltatás viszont lassan fél évtizede nem tud nemhogy igazságot, de még csak jogot sem szolgáltatni felettük. A két Rostás szökése miatt ennek ellenére a rendőrök is kaptak hideget-meleget, fontos azonban hangsúlyozni, hogy ők ebben az esetben csak végrehajtók voltak, a problémát máshol kell keresni.
Azt, hogy a járőrök jól végezték-e el feladatukat, vagy finomítsuk úgy ezt a felvetést, hogy eleget tettek-e a parancsban foglaltaknak, augusztus elején személyesen is ellenőriztük. Miután Juliskával átbeszéltük Elemér minden búját-baját meg azt, hogy milyen nagyon félniük kell szegényeknek itt, a Rostás-birtokon, kisétáltunk utcájuk, a Vörösmarty végére, s lehuppantunk a fűbe. Vártunk. Kíváncsiak voltunk, jönnek-e a rendőrök. Jöttek, pedig eleinte nem tudták, hogy figyeljük őket. Még sűrűbben is erre fordultak, mint az előírt napi hét vizit, amelyet csakis hajnali öt és este tíz között hajthattak végre. Azon túl már aránytalan mértékben megzavarták volna a „terheltek magánéletét” – legalábbis akadt olyan jogalkotó ember, aki komolyan gondolta, hogy az előbbi formulát papírra veti, sőt törvénybe iktatja.
A jogvédő szerepet ennek megfelelően a rendőrök is komolyan vették, a járőrpáros első mondata fényképezőgépünk láttán az volt, hogy ügyeljünk a személyiségi jogok védelmére. Na, arra aztán nagyon ügyel ebben az országban mindenki, kivéve azoknak a kirabolt öregembereknek az esetében, akiknek fejére ágyat tettek, s még rá is ugrottak.
Szerencsére Rostásék hibáztak azzal, hogy az unión kívüli s igen szigorú rendvédelemmel bíró Svájcot pécézték ki, ahol ráadásul a megélhetés is drága. Rostásék – jártunk a házuknál, beszélgettünk ismerőseikkel, családtagjaikkal – nem nyomorognak, de azért Svájc az mégiscsak Svájc, főleg úgy, hogy nemzetközi körözésük miatt a munkaerő-hivatalba sem kopogtathatnak csak úgy be. Bár ez a veszély talán amúgy sem fenyegette volna különösebben őket.
Ne kerülgessük a forró kását, mondjuk ki: mindenki tudta vagy legalábbis erősen gyanította, hogy Rostásék ki fogják használni az utolsó és a másnapi első ellenőrzés közti hét órát, s előbb-utóbb megpattannak, ennyi idő alatt akár két határral is odébb juthatnak, nem kell hozzá útlevél.
Illetve Cserni János bíró kivételével tudta, érezte ezt mindenki, de neki valahogy gyorsabban megy az intézkedés, ha újságírókat lehet vegzálni vagy Gyurcsány Ferenc segítségére tud sietni. (Ő volt az, aki kifogásolta például, hogy Sólyom László akkori államfő morális aggályokat fogalmazott meg a trágár és hazudós miniszterelnökkel szemben.) György Zsombor helyzetelemzése. (21., 29. oldal)
Árvakelés
A minap töltötte be a kilencvennégyet Bálint György, ám aktívabb, mint sok középkorú. A jövőbe néz, terveket sző, visszatekinteni csak némi unszolásra hajlandó. Pedig élete tényleg kész regény, nagy tragédiákkal és újrakezdésekkel. Wekerle Szabolcs interjúja. (23. oldal)
Vesztegzár
Miközben a világsajtó az amerikai költségvetési szervek leállásáról cikkezik, kevesen figyelnek oda arra a New York-i perre, amelynek kimenetele világméretekben rengetheti meg a pénzpiacokat. Sobieski Tamás rámutat, hogy az adósok és hitelezők tehát most nemcsak Washingtonra, hanem Argentínára és egy tíz év után finisbe érő nemzetközi jogi küzdelemre vetik vigyázó szemüket. (24–25. oldal)
Mintaképek
Szeptembertől az általános iskolások is kötelező módon – választhatóan – tanulnak erkölcstant vagy hittant. Jó vagy rossz ez? A morális nevelés e formájáról egyre indulatosabb szakmai és sokszor ideológiai színezetű vita folyik a sajtóban. Wekerle Szabolcs számvetése. (26–27. oldal)
Magyarságnepperek
Ukrajnában ötezer, Szerbiában kétszázötven euróért kínálnak magyar állampolgárságot akárkinek, függetlenül attól, hogy vannak-e magyar felmenői, beszéli-e nyelvünket – olvashattuk különféle sajtótermékekben az utóbbi hetekben. A lassan három éve zajló könnyített honosítási eljárást eddig elkerülték a botrányok. Bizonyíték most sincs a csalásra, így könnyen lehet, hogy a megszaporodó újságcikkek a kezdődő választási kampánnyal függenek össze. Ennek járt utána Lukács Csaba. (28. oldal)
Rizsfőző
Hanoiban a múlt pénteken 102 éves korában elhunyt Vo Nguyen Giap tábornok, aki 1954-ben meghatározó vereséget mért a francia csapatokra, és 21 évvel később kiűzte országából az amerikai haderőt. Joggal lett nemzeti hős, elképzelhetetlen tisztelet övezte Vietnamban, bérelt helye volt a XX. század legnagyobb hadvezérei között. Pósa Tibor vázolja fel a tábornok karrierjét. (30–31. oldal)
Csontrobbanás
Solymossy Sándor néprajzkutató szerint „Az emberiségnek egyik közös elemi gondolata az, amit számos magaskultúrájú nép ma is vall, hogy az eljárásmódok szigorú megtartásától függ a halott további sorsa, jövő életének nyugalma, boldogsága”. Ez a mondat jut az ember eszébe, ha az első fővárosi református templom kriptájába téved a Kálvin téren, amely a 4-es metró építése miatt került most reflektorfénybe. A talajmunkák során ugyanis megrepedeztek a templom falai, és azonnali rekonstrukcióra volt szükség, amely érintette a kriptát is. Kő András járt a helyszínen. (32–33. oldal)
Karaván
Az ország legrégebbi utazó társulatának története a XIX. század végén a bájos cseh műlovarnő és a magyar báró szerelmével kezdődött. Leszármazottaik, akik máig hűségesek a manézshoz, sok évtizedes külföldi kalandozás után hazafiságból immár itthon vándorolnak – tudjuk meg Hanthy Kinga riportjából. Egy előadásának bevételét az Eötvös Cirkusz most a nyugdíjas cirkuszi állatok otthonára ajánlotta fel. Az ötlet mindenkinek tetszik, a megvalósításhoz azonban a szakma összefogására is szükség lesz. (40. oldal)
Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a Hétvégi Magazint az újságárusoknál!
