Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál! A most szombaton megjelenő közéleti-kulturális magazinunkban sok más mellett a következőkről olvashatnak.
Pergőtűzben a német megszállás áldozatainak emlékműve és a Sorsok Háza
Korszakhatár vagy sem a német megszállás? A kérdés nemcsak történész körökben vita tárgya, hanem a választások közeledtével furcsa módon a politikusok között is. Az ellentétek legutóbb a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak szánt emlékmű és a Józsefvárosi pályaudvaron épülő Sorsok Háza ügyében csaptak össze. A disputa középpontjában 1944. március 19-e s vele a múltfeldolgozás, a holokauszttal való szembenézés kérdése áll.
A mából visszatekintve elkerülhetetlennek tűnő német megszállás első tervei még 1943 szeptemberében születtek meg – írja Pethő Tibor –, szinte egy időben azzal az előzetes fegyverszüneti megállapodással, amelyet a Kállay-kormány kötött suba alatt a nyugati szövetségesekkel. Több ok is inspirálta a német vezetést. A királyi Olaszország kiválása a háborúból sokkolta a birodalmat; a magyar béketapogatózásokról szinte kezdettől fogva tudomása volt a német titkosszolgálatnak. Kevesellték a magyar háborús erőfeszítést; a keleti fronton nem tartózkodtak harcoló honvédalakulatok, csupán megszálló erők. A „zsidókérdés megoldatlansága” is jelentős kiegyenlítetlen tétel volt a számlán. Mint a későbbi birodalmi megbízott, Veesenmayer írta jelentésében 1943. novemberi budapesti látogatásáról: „Különféle okokból ütött az óra, hogy a zsidókérdéshez alaposabban hozzányúljunk. Annak tisztázása előfeltétele, hogy Magyarországot beiktassuk a birodalom harcába.”
Szükségesnek tartották a háborúhoz való magyar gazdasági hozzájárulás fokozását is, erre a hazai szélsőjobb szintén felhívta Veesenmayer figyelmét budapesti látogatásakor. A vendég, mint jelentéséből kiderül, nem a „tiszta német megoldást”, hanem az úgynevezett „evolúciós utat” vagy „magyar megoldást” sokkal kifizetődőbbnek tartotta a birodalom szempontjából. Ehhez csak a „várbeli klikk” eltávolításával a kormányzót kell megnyerni, s a „Führer katonájává” tenni.
Veesenmayer javaslatát fogadták el, s a módszer működött is. A magyar államapparátus a helyén maradt, Horthy német nyomásra kinevezte a Sztójay-kormányt, amely bemutatkozott a parlament két házának. (Akkor már német fogságban volt a képviselők egy része.) Személyi összetételében átalakult ugyan, de megmaradt a vidéki közigazgatás is, működtek nem egy esetben új parancsnokokkal a fegyveres szervek, a honvédség, a rendőrség, a csendőrség. Szuverenitásunk tehát a látszat szerint érintetlen volt.
