Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál!
Bolíviában rács mögé kerül, aki nem támogatja az állami kokaszakszervezetet
Belpolitikai érdekek, bizonyítékok hamisítása és egyéb manipulációk, elmenekült vagy börtönben lévő ellenzékiek, brazil menedékjogot kérő vádló és sok-sok kokain – ezek az összetevői az öt éve tartó „terroristaügynek” Bolíviában. E történet áldozata a Las Americas Hotelben lelőtt Rózsa-Flores Eduardo és két társa, és emiatt van börtönben a magyar Tóásó Előd. Brazíliában járt Lukács Csaba, de Bolíviáról tudott meg sokat az elmúlt napokban.
Kezdjük két találkozás történetével: az első legalább öt éve volt La Pazban. Marcelo Soza, az úgynevezett terrorizmusügy főügyésze kegyeskedett fogadni: engedélyt kértem Tóásó Előd meglátogatásához. Nagyon magas lóról beszélt, közben Rózsa-Flores Eduardo arab mintás, fehér gyolcsingét viselte. Némi készpénz és sok könyörgés után megadta a látogatási engedélyt.
Tegnapelőtt egy megtört, összetöpörödött Sozával találkoztam Brazíliában, konspirációs körülmények között. Az Interpol körözi, a családja túszként maradt otthon. Legutóbbi találkozásunk óta fogyott vagy tíz kilót. Díványon ül, térdén laptopommal, és lassan, két ujjal pötyögve írja a nyilatkozatát: Én, Marcelo Ricardo Soza Álvarez a kormány nyomásának engedve cselekedtem
De ugorjunk vissza pár napot az időben! Amikor Tóásó Előd nővérével, Edittel és velem leszállt a gép Brazíliában, a bolíviai Santa Cruzban éppen szépségkirálynő-választást tartottak. Az egyik szépségkirálynő-jelöltet megkérdezte a zsűri: melyik európai ország fővárosa Budapest? Nem tudom, jött a válasz, de van egy gringito (ez a gringo, vagyis a „fehér idegen” sokkal kevésbé sértő változata) a börtönben, aki politikai fogoly, és ő magyar.
Talán nem árt felidézni, mi is ez az ügy pontosan. 2009. április 16-án hajnalban a Santa Cruz-i Las Americas Hotelben kommandósok lelőttek három embert: a magyar–bolíviai–horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, az ír Michael Martin Dwyert és az erdélyi magyar Magyarosi Árpádot. Két embert, a horvát–bolíviai állampolgárságú Mario Tadicot és a magyar Tóásó Elődöt megkínozták, majd letartóztatták. Ők azóta is börtönben vannak, annak ellenére, hogy ítélet nem született az ügyükben (az eljárás a napokban is zajlik Santa Cruzban), és a helyi törvények értelmében az ítélethozatal legkésőbb három éven belül meg kell hogy szülessen, azután meg kell szüntetni az eljárást. A „terroristaügyben” összesen 39 embert helyeztek vád alá, zömükben ellenzéki politikusokat és őket támogató üzletembereket. Sokan – megtudva, hogy letartóztatási parancsot adtak ki ellenük – külföldre menekültek, és különféle országokban (Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Spanyolország) kaptak politikai menedékjogot. Tóásót jelenleg azzal vádolják, hogy társaival együtt merényletre készült Evo Morales elnök ellen. Egy konkrét ügyet is a számlájukra írnak: a Julio Terrazas kardinális elleni robbantást április 15-én Santa Cruzban. Ebben egyébként személyi sérülés nem történt.
Brazíliavárosban komoly ember várt minket: egy hivatalban lévő szenátor Bolíviából. Roger Pinto Molina most mégsem képviselheti a Pando tartományban élő választóit, mert el kellett menekülnie az országból. Az ellenzéki politikus története sem rövid: először a „terroristaügyben” exponálta magát, rendszeresen felszólalva a párttársait ért törvénytelenségek ellen. Aztán feltárta azt is, hogyan szállítják ki venezuelai repülőgépekkel és a kormány tudtával-ellenőrzésével az országból a kokaint. Feljelentést tett az ügyészségen, ezután hajtóvadászat kezdődött ellene. Mondvacsinált indokokkal helyezték vád alá, például azzal, hogy részt vett illegális erdőirtásokban. Amikor valaki megsúgta neki, hogy a kormány elfogatóparancsot adott ki ellene, bemenekült a brazil nagykövetségre. Másfél évig élt ott, aztán a brazilok kicsempészték az országból. Ebből nemzetközi diplomáciai botrány kerekedett, ami többek között a brazil külügyminiszter állásába került. Molina most politikai menedékjogra vár Brazíliavárosban, és ha nem kapja meg, harmadik országba kell menekülnie – otthon valószínűleg évekre börtönbe zárnák. Vagyonát is zárolták, kegyelemkenyéren él.
Együtt vacsorázunk, közben arról beszél, hogy Evo Morales pártjának évente kétmilliárd dolláros (illegális) bevétele van kokainból – ebből a pénzből az októberben újrainduló elnök, míg világ a világ, megnyeri a választásokat. Korábban egyébként Morales volt a kokatermesztők szakszervezetének elnöke – Előd apósa, Guillermo Fortún volt belügyminiszter annak lett az áldozata, hogy a kétezres évek elején meghirdette a Coca zero programot, amely nem a cukormentes üdítőt jelentette a latin-amerikai országban, hanem a kokacserje termesztésének drasztikus visszaszorítását. Ezt nem felejtette el Evo, így ahogy hatalomra került, azonnal rács mögé juttatta a volt belügyminisztert. Korrupciós vádakat kreáltak ellene, és zárolták a teljes vagyonát. A lányai őt látogatták a San Pedro-börtönben, a szintén ott raboskodó Előd így ismerkedhetett meg az akkor 24 esztendős Maria Elenával. A volt politikus tavalyelőtt infarktust kapott a börtönben, de túl későn engedték ki kórházba, így már nem tudtak segíteni rajta.
Pinto szenátor érdekes képeket mutat a telefonján, Chapare régióban készültek. Ott állítják elő a legjobb kokaint a világon, mert kedvezőek a klimatikus viszonyok a kokacserje termesztéséhez.
– Ez a világon az egyetlen olyan üzlet, ahol negyven négyzetméteren olyan tevékenységet lehet folytatni, hogy eltartod belőle magad, a családod, házat veszel, támogatod a rokonokat, és Lamborghinivel jársz. Igaz, kokaleveleket kell feldolgoznod, és nem árt, ha van ehhez barátod a kormányban.
A fotókon nagyon szegény vidék kisvárosának utcái, ahol méregdrága luxusautók vannak elakadva a sárban. Ez mindennapos látvány arrafelé – húsz éve még éheztek, most néhányan dollárszázezreket keresnek a kormány tudtával, támogatásával és részesedésével.
A volt főügyésszel való találkozást több hónapos szervezés előzte meg. A Baptista Szeretetszolgálat fizette a repülőjegyeket, a Székely Szeretetszolgálat a kint tartózkodás költségeit, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium is adott szakmai támogatást, az érdem mégis azoké a bolíviaiaké, akikkel Edit különféle internetes csevegőprogramokon egyeztette a részleteket. Sozát ugyanis elmenekülése után körözi az Interpol, és fél az utána küldött ügynököktől is. Nem beszélve arról, hogy látogatásunk idején épp Brazíliavárosban volt Bolívia államügyésze is más fontos kormányzati tisztségviselőkkel, hogy meggyőzzék a kontinensnyi ország kormányát, adja ki nekik Sozát.
Forgalmas bevásárlóközpont kávézójában találkozunk egy hiperaktív figurával, akinek úgy jár a szeme, mint a kaméleonnak. Lépcsőn le, lifttel fel járunk a labirintusszerű plázában, hogy aztán az egyik kijárat taxidrosztján találjuk magunkkal. A sötétből hirtelen előlép a volt főügyész, és szó nélkül beszáll az egyik autóba. Mi mellé ülünk, és elindulunk az éjszakába – Edittel összenézünk a hátsó ülésen, és halkan megbeszéljük, hogy ha baj van, melyikünk kit próbál lefegyverezni. (21; 26. oldal)
