Per a porért – Magazin-ajánló

E heti Magazinunkban beszélgetünk Hosszú Katinkával, írunk az azbeszt okozta betegségek következményeiről, diákönkormányzatokról és az akasztói stadionról.

Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál!

Ki tehető felelőssé az azbeszt okozta halálos kór miatt? (1.)

A tüdőrákos megbetegedések feléért egy azbeszt nevű ásvány tehető felelőssé, írja az Egészségügyi Világszervezet jelentése. Több millió négyzetkilométernyi terület szennyezett azbeszttel, ebből 150 ezer Magyarországon található. A Dunántúl a legérintettebb, ám Heves megyében, Lőrinci és Zagyvaszántó között a legnagyobb a baj: a szél a mai napig szabadon sodorja a halálos port egy elhagyott gyár területéről – írja Farkas Adrienne.

Lőrinciben szinte minden héten temetnek valakit, akit az azbeszt ölt meg. Bár azt a szigetelőanyag-gyárat, ahonnan a gyilkos por származik, már régen bezárták, de a mérgező anyagot még mindig szabadon tárolják, emberek járnak oda „vasazni”, gyerekek játszani. Egykor nyolcvan tonnára becsülték az itt található veszélyes hulladék tömegét, azóta ennek egy részét rég szétfújta a szél. Azok a környékbeli emberek, akiket mostanában ölt meg a rák, talán 25-30 évvel ezelőtt – és azóta is – lélegezték be az azbesztszálas port, de a következményeket most kell viselniük.

A legtöbben mellhártya- és tüdődaganattól szenvednek, de van, akinek a szívburkán, másoknak a hashártyáján jelentek meg rosszindulatú elváltozások. Azt, hogy az azbeszt a felelős a megbetegedésekért, egyértelműen igazolni lehet, a citológiai vizsgálat során minden esetben megtalálták a daganatban azt a kicsi azbesztrostot, amely a rákos elfajulást okozta. A mellhártya mesothelioma nevű jellegzetes rákos betegségét egyébként is csak ez az anyag okozhatja, és ebben a betegségben szenvednek a legtöbben az érintett területen.

Igen ám, de az azbesztmérgezésnek, mint minden bűncselekménynek, az elévülési ideje öt év. Ezenkívül egy évet ad a polgári törvénykönyv arra, hogy pert indítson valaki, ha tudomására jut, hogy – ebben az esetben – azbeszt okozta a megbetegedését. Bár a világban számos azbesztper zajlott és zajlik ma is, ezekről csak nagyon kevés lőrinci, illetve környékbeli lakos tudott. A legtöbb beteg több mint egy éve szenved, nincs is esélye, hogy kárpótlásért pereljen. Igyártó Gyöngyi ügyvédet, aki vállalta a betegek védelmét, nemrég harminc lőrinci kereste meg, közülük eddig még csak nyolc nevében tudott kárpótlási pert indítani – jobb híján az állam ellen. Magyarországon ilyen per még nem zajlott, jogi precedens nincs.

De mi az azbeszt, amelynek az ipari felhasználása nagyjából a XIX. század közepére nyúlik vissza, majd a XX. században, leginkább a második világháború utáni újjáépítések során lett roppant népszerű, és a XXI. század elejéig nyakra-főre használtak szerte a világon szigetelőanyagként? Az azbeszt (kőlen, hegyilen, bányalen, foszkő) kémiailag magnézium-szilikát, szálas szerkezetű ásvány, amelynek a tíz milliméter hosszat meghaladó szálait fonják. A rövid szálakat és a törmeléket kötőanyaggal (leggyakrabban cementtel vagy műgyantával) keverik össze, és lapokká, idomdarabokká préselik vagy lemezekké öntik.

Az azbesztcement termékekben az azbeszttartalom 10-15 százalék, szórt hőszigetelő anyagban 85 százalék. A víz- és szennyvízvezetékekben is használták az azbesztcement csöveket és idomokat, az építőiparban tetőfedő palaként alkalmazták, porát pedig habarcshoz is keverték. Fonat- és fonalszerkezetű anyagából tűzálló szöveteket is készítettek – amelyek több autóversenyzőt megmérgeztek –, és használták a gépjármű- és gépiparban is a fékbetétek gyártásánál.

Nagyon fontos felhasználási területe volt a magas hőmérsékletű berendezések (gőzturbinák, csővezetékek, kazánok) hőszigetelése. Közegészségügyi szempontból a legnagyobb veszélyt az okozza, hogy az épületekben az azbesztcement palatetők és azbesztcement csövek mellett az úgynevezett szórt azbesztet (cement, víz és azbeszt keverékét) használták fel. Nálunk 1970 és 1990 közé tehető azoknak az épületeknek az épülési vagy felújítási idejük, amelyeknek különböző szigetelő felületein ezzel az anyaggal dolgozhattak. (Forrás: Wikipédia.)

Miután nyilvánvalóvá vált, az azbeszt rákos megbetegedést okoz, elsőnek 1983-ban Izlandon betiltották az azbeszt felhasználását. Hazánkban is viszonylag korán, 1988-ban kivontak a forgalomból azbesztterméket, az amfibolt, de a teljes azbeszthasználat-tilalmat csak 2005-ben – az európai uniós szabályozásoknak megfelelően – rendelték el. Ma az épületek bontásakor a törvény előírja a kötelező azbesztazonosítást, a szórtazbeszt-mentesítést, valamint a levegőtisztasági ellenőrző méréseket.

Nemrég hatalmas botrányt okozott, hogy Óbudán, a Lajos utcában úgy építkeztek és azbesztmentesítettek, hogy a házban lévő földhivatal zavartalanul működött a hatalmas porfelhőben, annak ellenére, hogy hatályos jogszabályok szerint azbesztet csak úgy lehet eltávolítani, hogy por ne kerülhessen a légtérbe. Bár számos vállalkozás működik, amelyik képes volna szakszerűen elvégezni ezt a munkát, sokszor az építési vállalkozók nem vesznek tudomást a levegőbe kerülő gyilkos szálacskák okozta veszélyről, mert a mentesítés ára négyzetméterenként elérheti a 30-40 ezer forintot is, és ezt jobbnak látják megtakarítani.

Ugyanez történt Lőrinciben, ahol az azbesztes vonal csak színezi a klasszikus posztszocialista, keletkező és eltűnő cégek láncolatából álló történetet. Volt egy Etercem nevű cementgyár Lőrinci mellett, ahol azbesztcementet, eternitpalát és más, mai szemmel nézve életveszélyes dolgot gyártottak. 2004-ben felszámolták a céget az azbeszt veszélyességének tudatában, szétverték a gyárat, az építőanyagot eladták, darabonként tíz forintért tisztították az emberek az azbesztes téglákat. A felszámolóbiztos eladta a területet egy Huntyre nevű kft.-nek húszmillió forintért. A cég annak tudatában vette meg a területet, hogy legalább 400 millió forintba kerül a megtisztítása. Ki tudja, miért érte ez meg?

Lőrinci képviselő-testülete is feltette ezt a kérdést a kft.-t képviselő Rusznyák Dánielnek, aki jegyzőkönyvbe mondta, ő sem tudja, hogy mi volt a szándékuk a területtel. Egy biztos: a gyilkos romhalmazt továbbadták 2011-ben ugyancsak húszmillió forintért a Selyp Invest Kft.-nek, s bár mindenki, aki járt a kérdéses területen, látja, hogy nem történt semmi, a cég váltig azt állítja: hiteles szakmai kimutatás készült arról, hogy a területen nincs mérgező anyag, az ott található bontási hulladék pedig nem veszélyezteti a település lakosainak egészségét.

Ezt némiképp cáfolja a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által végzett vizsgálat, amelyet egy idei februári mintavételt és helyszíni ellenőrzést követően végeztek el. A szakértői vélemény szerint a „tárgyi ingatlanokon, a talajfelszínen lévő építési-bontási hulladékok között fellelt azbeszttartalmú anyagok (azbeszttartalmú veszélyes hulladékok) igazoltan keveredtek az építési-bontási hulladékokkal”. Ennek alapján a felügyelőség kármentesítésre, valamint „a földtani közeg és a talajvíz elszennyeződése közvetlen veszélyének elhárítására” kötelezte a terület tulajdonosát, a Selyp Invest Kft.-t. (21., 24. oldal)