Viharsarok – Magazin-ajánló

E heti Magazinunkban írunk a Kiskunság zavaros helyzetéről, a futballtehetségekről, Sukoróról és a női kamionosokról is.

Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál!

Sajátos migrációs helyzettel néz szembe a kiskunsági Orgovány, ahol a háromezer-egynéhány őslakosra legalább másfél ezer román állampolgárságú vendégmunkás jut. A dolgos kezekre szükség is van, a jövevények egy része azonban a könnyebb pénzkereseti forrást választja: lop, rabol. Gyakoriak a tömegverekedések, bicskázások. Tavaly a rendőrök halálra vertek egy szatmári férfit, a történteken máig nem sikerült túllépnie a közösségnek. György Zsombor látogatott a vidékre.

Akad köztük azért rendes is, aki tényleg dolgozni, boldogulni jön ide. Általában így vélekednek az orgoványiak a falujukba és környékére betelepült „románokról” meg az ingázókról, akik a mezőgazdasági munkák idejére szobát, tanyát bérelnek, elmennek napszámba, majd a karácsonyt már otthon töltik családjukkal Szatmárban, Marosban, Hargitában.

A 3300 lelkes községre körülbelül 1500 vendégmunkás jut, s még ennél is többen lehetnek, akik a környező tanyavilágban húzzák meg magukat ideig-óráig. A tavaly áprilisban az izsáki rendőrőrsön agyonvert Bara József már évek óta Orgoványban élt, bár családi szálai Szatmárhoz kötötték.

Az őslakosok közül is több százan laknak még a település külterületi részein, amelyek olyan néven ismertek, mint például Alsójárás, Nyakvágó, Nyikszbrót vagy Tolvajos, amely a néhai betyárok fő búvóhelye volt. Aki jól dolgozik, koszt-kvártély mellett megkeresheti a napi öt-hat ezer forintot, mások némi kenyérért és borért is elmennek a szőlőbe, utóbbiakat hívják a pusztában „literes embereknek”. Aztán vannak olyanok is, akik semmiféle munkát nem vállalnak, rájöttek, hogy lopással, rablással könnyebb megkeresni a mindennapit, úgyis sok a magányos, idős ember, akik könnyű prédának bizonyulnak.

A határvonal nem éles a különféle embertípusok között, néhányan nappal dolgoznak, dolgozgatnak, éjjel betörnek, a bort pedig bármikor megisszák. Néhai Bara Józsefről is úgy beszélnek a faluban, hogy nem volt az rossz ember, csak túl sokat ivott. Kint, a tanyája körül csendesen élt, bent, a falusi kocsmában beleállt a pofonokba, meg osztott is belőlük. Hogy mennyire volt lopós? Egykori szomszédai szerint semennyire, Orgovány más részén meg inkább megvonják az emberek a vállukat, nem ismerték közelről, meg különben is halottról „jót vagy semmit”.

A rendőrök között „viharsarokként” emlegetett térségről szóló riportunk csak részben Bara József és a bíróság elé állított rendőrök története. Valójában benne rejlik a sanyarú sorsú magyar vidék kálváriája elszegényedéssel, a magyar–cigány együttélés, a cél nélküli élet és a soha véget nem érő mezei munka nehézségeivel, kiegészülve még a nagyarányú migráció sajátos jelenségével. Az alapján, amit az itt töltött napok alatt látunk, hallunk, átélünk, látleletet adhatunk a szó szerint nehéz terepen dolgozó magyar rendőrök mindennapi harcairól, megaláztatásairól is.

Orgovány, Páhi, Ágasegyháza – az e három település határolta területet nevezik egész pontosan „viharsaroknak”, bár a jellegzetes bűncselekmények a környező településeket is sújtják Fülöpszállástól Helvéciáig. A nyár elején, míg a járőrpáros a kukoricásban kergetett egy problémás egyedet, szétverték szolgálati kocsijukat. Tizenkilenc éves, Orgoványra bejelentett fiatalember volt a tettes, másfél milliós kárt okozott.

A környéken gyakran feltűnik a „piros audisként” emlegetett felhajtó, vagy ha úgy szebben hangzik: munkaerő-közvetítő ember, akinek pénz- és nőügyek miatt is akad haragosa. A nyár közepén odáig fajult az egyik elszámolási vita, hogy Orgovány kellős közepén baltával levágták a fél kezét, amelyet aztán az orvosok állítólag nagyjából visszavarrtak. Tettes és „áldozat” is román állampolgár, nevezhetnénk őket erdélyi magyarnak, de errefelé senki sem teszi ezt.

A „faházként” emlegetett presszó környékén rendszeresek a késelések, tömegverekedések, arra is volt példa, hogy ötvenen püfölték egymást a nyílt utcán. A korábbi körzeti megbízottat megvárták a diszkó után, s úgy megverték, hogy napokat töltött utána az intenzíven. Rengeteg a kábítószer a kunsági éjszakában, jelentős részük olyan dizájnerdrog, melynek összetevő-kombinációja épp nincs még tiltólistán, árusítóit így nehéz számon kérni.

Kora ősszel a fülöpszállási idősek rettegtek egy titokzatos éjszakai rablótól, aki több házba is besurrant, három helyen kést rántott, élete kioltásával fenyegette meg az ott alvó magányos, nyolcvan körüli asszonyokat. Egyiküket többször fejbe is vágta. Heteken át kutattak az elkövető után, annyit lehetett sejteni róla, hogy fiatal és vékony testalkatú. Cseh Szakáll Sándor polgármester a rendőrökkel, civil segítőkkel gyakran maga is kiment éjszaka járőrözni, de sokáig semmire sem jutottak. Az öregek annyira rettegtek, hogy többen közülük nem is mertek éjszakára otthon maradni, ha tudtak, rokonaiknál aludtak. Október 2-án a rendőrök végre elfogták a tettest, egy tizenhat éves helyi cigány fiút, akinél a házkutatás során drogot is találtak – talán épp az elrabolt pénzből vette. Tavaly ősszel egy nyolcvan feletti bácsit vertek össze brutálisan saját tanyáján Orgoványban, mivel megtudták róla, hogy éppen eladta a lovát. A tettesek már a bíróság előtt állnak. (21., 26–27. oldal)