Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a mellékletet az újságárusoknál!
A holokauszt magyar irodalmi áldozatairól, megmenekültjeiről nem készült antológia. Erre az internetes keresők sem adnak találatot, és a köztudatban is csak félinformációk vertek gyökeret.
Neveket nagy nehezen tudunk sorolni: erőszakos halált halt Radnóti Miklós, Szerb Antal. De azt már kevesen tudják, hogy Rejtő Jenő és Gelléri Andor Endre is munkaszolgálatosként haltak meg. Rejtő még az ukrán fronton, Gelléri koncentrációs táborban, mindketten flekktífuszban. Vas István, Örkény István, Zelk Zoltán, Szép Ernő visszajöttek a munkaszolgálatból, Vast Ottlik Géza bújtatta Pasaréten az ostrom alatt, Örkény pedig – túlélve a doni összeomlást – hadifogolytáborba került, ahonnan csak 1946-ban tért haza. Heltai Jenőt, Déry Tibort Budapesten bújtatták, őket nem vitték el. Szomory Dezső csillagos házban éhen halt az ostrom alatt. Molnár Ferenc Amerikába menekült
Ivády Nóra írása Radnóti Miklósról szól. Aktualitását halálának hetvenedik évfordulója adja, november 9-ét ugyanis a kormány – a holokauszt-emlékév kapcsán – emléknappá nyilvánította. Radnóti zsidó származása ismert, ám talán kevésbé tudottak megkeresztelkedésének körülményei. Második verseskötetét, az Újmódi pásztorok énekét 1931-ben az ügyészség elkobozta közszeméremsértés és vallásgyalázás miatt. Az ominózus sorok ezek voltak: „Huszonkét éves vagyok. Így / nézhetett ki ősszel Krisztus is / ennyi idősen; még nem volt / szakálla, szőke volt és lányok / álmodtak vele éjjelenként!” A bíró súlyosbító körülménynek vette, hogy „más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát”. Szegedi mentora, Sík Sándor (költő, műfordító, irodalomtörténész, akadémikus, piarista szerzetes) közbenjárásával szabadult az ítélettől. Ekkor határozta el, hogy megkeresztelkedik, hogy „ne más vallás” jelképeivel éljen. A keresztséget aztán halogatta – ahogy maga vallotta –, tekintettel gyámapjára és arra, hogy „aztán egyre rosszabb lett zsidónak lenni, itt-ott előnyöm lehetett volna a »vallásváltoztatásból« s ez megcsúfította” volna az áttérést.
Nézeteit vallásról, zsidóságról Komlós Aladárnak címzett levelében hosszan kifejtette. A vallomás jelentőségét növeli, hogy a levelet átmásolta a naplójába is. „Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, »Zsidó felekezetű« vagyok ma is [ ], de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom, és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőiségem« ősi meghatározójának. [ ] A zsidóságom »életproblémám«, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, »életileg«), hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek [ ]. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én »nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is ”
Radnótit a végzetes munkaszolgálatot megelőzően kétszer hívták be kötelező szolgálatra, először 1940 szeptemberétől egészen decemberig. Isaszegre vonult be, majd onnan Szamosveresmartra. A román erődítésrendszer drótsövényeit bontották le a magyar–román határvonalon. Októbertől irodai munkára volt beosztva. Decemberben már újra Pesten volt.
Újra munkaszolgálatot teljesített 1942 nyarától 1943 májusáig. Így írta naplójába: „Sárga karszalagot kaptunk és katonasapkát. [ ] Mély közönyben élek. A sárga szalagot hordom, még ’büszke’ sem vagyok rá, mint sokan itt. De nem is szégyellem. Jobb lenne büszkének lenni ”
Szentendréről vonult be Margittára, ahol telefonoszlopokat ástak földbe. Erdély után októbertől Hatvanban a Hatvany család cukorgyárában dolgozott, novembertől Újpesten egy ládagyárban. Hétvégente hazalátogathatott, karácsonytól újévig töltötte szabadságát otthon. Radnóti közeli barátja, a későbbi vallási és közoktatási miniszter, Ortutay Gyula naplójában a maga számlájára írta, hogy ő intézte, de valójában Bajcsy-Zsilinszky Endre írt 1943. március 9-én levelet a hadügyminiszterhez, amelyben kérte a költő leszerelését. Az aláírók között szerepelt: gróf Bethlen Margit, Benedek Marcell, Csathó Kálmán, Eckhardt Sándor, Herczeg Ferenc, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kozocsa Sándor, Ortutay Gyula, Pátzay Pál, Possonyi László, Pünkösti Andor, gróf Révay József, Sík Sándor, Schöpflin Aladár, Szekfű Gyula, Trócsányi Zoltán és Zilahy Lajos. Az akció sikerrel végződött, Radnótit májusra felmentették a munkaszolgálat alól.
A munkaszolgálat alapját a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk adta. Ez a törvény állapította meg az általános hadkötelességet, amely kiterjedt minden magyar férfi állampolgárra 18 és 60 év között. A törvény szerint, aki katonai szolgálatra alkalmatlannak minősült, közérdekű munkaszolgálatra volt kötelezhető. A törvény hatálybalépésekor a zsidó származású személyek még nem minősültek alkalmatlannak, ők csupán a második zsidótörvény elfogadása után estek ebbe a kategóriába, együtt egyéb politikailag megbízhatatlan csoportokkal: a visszacsatolt területek kisebbségeivel (szerbekkel, románokkal), baloldali mozgalmak tagjaival. Az 1942. évi XIV. törvénycikk állapította meg, hogy a „zsidó hadkötelesek szolgálati kötelezettségüknek a honvédség kötelékében kisegítő szolgálat teljesítésével tesznek eleget”. A munkaszolgálatosok fegyvert nem hordhattak, egyenruhát csupán kezdetben kaptak, később civil vagy leselejtezett egyenruhát viseltek, fejadagjuk szűkösebb volt.
A második munkaszolgálat után, 1943 májusában került sor Radnóti Miklós régen halogatott keresztségére, amelyet Sík Sándor szolgáltatott a Bazilikában. A felvett keresztség nem változtathatott sorsán, ez egyértelmű volt, hiszen a zsidótörvények nem vallási, hanem faji alapon határozták meg a zsidóságot. Jött hát a tragikus 1944-es esztendő: 1944. április 29-én, a Sztójay-kormány idején látott napvilágot a „m. kir. minisztérium 10.800/1944. M. E. számú rendelete a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása tárgyában”. A rendelet mellékletében felsorolt szerzők könyveit tilos volt kiadni, a kölcsönkönyvtárakban lévő példányokat pedig újrahasznosításra be kellett szolgáltatni. Jellemző, hogy a mellékletben Radnóti neve hibásan szerepelt, és mint Radnóti József (Glatter) jelent meg.
Hiába gyűltek az árnyak, Radnóti kitartóan dolgozott, nem bújt el, nem szökött meg, bizonyíthatóan nem keresett protekciót. Pedig régi szegedi barátja, Tolnai Gábor egészségügyi alkalmatlanság okán húzni, halasztani tudta a munkaszolgálatot. Radnóti második és harmadik – egyben utolsó – munkaszolgálata között a közel egy év aktívan telt, ekkor született meg Nem tudhatom kezdetű verse, fordítani kezdte Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok drámáját, a Mátrába utazott, a Magyar Filozófiai Társaság a rendes tagjává választotta. Ugyanakkor versei és naplója kéziratát 1944 márciusában elvitte az Országos Széchényi Könyvtárba, hogy biztonságban tudja őket. Májusban így írt naplójában: „Drága Életem, most már végleges: öt század, köztük a mienk is Szerbiába megy, Borba vagy Boryba, nem tudom, mi a neve, rézbányába. A zsidótanács segíthet csak, de azt hiszem, ha eddig nem történt semmi, akkor már késő, az indulás után már reménytelen.”
Negyvenegyben, Jugoszlávia lerohanásakor a németek jelentős rézbányákhoz jutottak a szerbiai Bor (Belgrád alatt) környékén. 1943 júliusától német kérésre Borba is vezényeltek munkaszolgálatosokat zömmel az ottani rézbányákban, kisebb részben vasútépítésen végzendő munkára. A több ezer fős kontingens nemcsak zsidókból, hanem szombatosokból és Jehova tanúi hívőkből is állt, akik több mint egy éven keresztül dolgoztak ott embertelen körülmények között. 1944 szeptemberében a közelgő szovjet front, valamint a szerb partizánok miatt a németek elhatározták a bányák kiürítését. A munkaszolgálatosokat két hullámban indították északnak, Magyarország irányába. Az első lépcső – Radnótival együtt – körülbelül 3200 fővel szeptember közepén indult el. Cservenkán a munkaszolgálatosok őrzését az SS átvette, október 7-ről 8-ra virradó éjjel közel hétszázukat végezve ki a helyi téglagyárban. Hajnalban a vérengzést maga az SS állította le, a megmaradt csapat vasúton ment Szentkirályszabadjára. Szentkirályszabadja után Radnóti sorsa kevésbé ismert.
