Az évente megjelent kötetek egy tevékeny, áldozatos ember pályafutásának állomásairól szólnak: a Tiszáninneni Református Egyházkerület kapcsolatának létrehozása az egyesült államokbeli protestáns testvéregyházzal, teológiai tárgyú előadásai, tanulmányai és más fölöttébb fajsúlyos témák, mint a biblikus gyökerű egyházi testvériség kérdései, a Biblia szerepe az irodalomban stb. Ezek a dokumentumok főként az egyházon és a hozzá tartozó tudományos és társadalmi érdeklődési körön belül jelentenek értéket, a sorozat most megjelent, ötödik könyve azonban merőben másról és másoknak (is) szól, mint az eddigiek. Alighanem ez fogja a legnagyobb érdeklődést és visszhangot kelteni az olvasóiban.
Ezerkilencszáznyolcvanegyben kezdte el megírni előbb a famíliája, majd a szűkebb családja és a maga történetét Horváth Barna a sajószentpéteri parókiában. A XVIII. század végéig visszanyúló adatok, érdekes tények és események töltik be a vaskos kötet első harmadát, a mozaikokból összeillesztett életek, helyszínek és históriák a szociológia és a történetírás igényes színvonalán, élvezetes stílusban olvastatják magukat. A meglepetés – sokak számára személyre szólóan is – a könyv 65. oldalán történik, ahol és amikor – 1957. november 12-én éjjel – a politikai rendőrség elhurcolja a Ráday utcai kollégiumból a huszonegy éves teológushallgatót. Vége a békés, szabad életnek, a reménybeli pályának, de még – azokban az időkben – a puszta életnek is? Az államellenes szervezkedés nem gyerekjáték és nem kalandregény; pedig úgyszólván csak annyi volt az egész, hogy néhány fiatal magyar röpcédulákat szerzett, készített és terjesztett a forradalom évfordulós emlékére. Amit valaki besúgott, és a „hálózat” lebukott.
A résztvevőket letartóztatták, Horváth a hírhedt Gyorskocsi utcai politikai börtönbe került. Kihallgatása során megtörtént a megkísértése is, amit részletesen leír visszaemlékezésében. A börtönön belüli világ valóban csak a falakon kívüli ország akkori életének, állapotának leképezése volt, olvastán eszünkbe jut a Bereményi–Gothár-film párbeszéde: „– Milyen volt bent? – Miért, milyen volt kint?” Az egymástól elkülönített hat személyt 1958. június 27-én – tizenegy nappal az ugyancsak ott elítélt Nagy Imre kivégzése után – állították bíróság elé. Balás-Piri Lászlót, a szigorúan titkosnak minősített bűnügy elsőrendű vádlottját három és fél év börtönre, négy vádlottat tíz hónap és két év két hónap közötti, a hatodrendű Horváth Barnát négy hónapi szabadságvesztésre ítélték. A teológusjelölt ifjú sokat köszönhetett az ügyében közbenjáró, főként református egyházi és közéleti személyiségeknek. A büntetését az előzetessel letöltött fiatalember nyár végéig bepótolta az elmaradt vizsgáit, szeptembertől újra a Ráday utcai akadémia hallgatója lehetett. Békés éveket, alkotó évtizedeket élt meg, ámbár a megfigyelését legalább az 1970-es évek végéig fenntartották, nyilvántartási kartonján az utolsó bélyegző dátuma 1986. november 14. Történetéről rendkívül részletesen informálnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért és a könyvben bemutatott iratok, Horváth Barna levelezése és más fontos, személyes dokumentumok, valamint a mellékletben látható családi fényképgyűjtemény.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!