Fél szem – Magazin-ajánló

E heti Magazinunkban szó lesz a marosvásárhelyi fekete márciusról, megvizsgáljuk a közös költséget; valamint beszélgetünk Andorai Péterrel is.

Délben találkozunk a 85 esztendős nyugalmazott professzorral, Bocskai Istvánnal. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvosi Karának egykori vezetőjét arról akarjuk kérdezni kamera előtt, hogyan emlékeztek tavaly decemberben az egyetem első rektorára, Csőgör Lajosra. Az erdélyi sajtó bő terjedelemben számolt be arról, hogy az egyetemalapító születésének 110 éves évfordulójára emlékezőket nem engedték be az épületbe, így a hidegben, az utcán voltak kénytelenek megtartani az ünnepséget. Amikor bekapcsoljuk a kamerát, hiába kérdezem meg többször is az idős professzort a tiltásról, ő mindig kikerüli a választ: arról beszél, hogy mennyire szép és sikeres eseményt szerveztek a fiatal fogorvoshallgatók az épület előtt. Valamiért fél elmondani az igazságot, de arról a felvevőgép kikapcsolása után sem beszél, mitől is tart pontosan.

Kincses Előddel, az 1990-es fekete március egyik főszereplőjével beszélgetek egy étteremben. A Nemzeti Megmentési Front Maros megyei alelnöke az események hatására lemondott, majd el kellett menekülnie az országból, és csaknem hat évig nem jöhetett haza, Magyarországon élt. Nagy vonalakban ismerjük a történetet, de talán érdemes feleleveníteni, mi is történt azokon a napokon: a zavargás a város Tudor negyedében tört ki 1990. március 16-án, amikor részeg, randalírozó románok betörték egy gyógyszertár ablakát, mert arra magyar feliratot is kitettek.

Másnap a Vatra Romaneasca nevű nacionalista szervezet tüntetést szervezett, a felvonulók magyar vért követeltek. Két nap múlva a környékről (a Görgény-völgyi szegény román falvakból) autóbusszal a városba szállított tömeg törni-zúzni kezdett. Kincses Előd, engedve a politikai nyomásnak, lemondott, de ez sem állította meg az ittas csőcseléket: fejszével, husánggal, doronggal felszerelkezve megostromolták az RMDSZ székházát. Ion Judea ezredes, a város katonai parancsnoka ugyan személyesen garantálta a szabad elvonulást a bent rekedt magyaroknak (köztük a neves írónak, Sütő Andrásnak), a katonaság mégis tétlenül nézte, ahogy láncokkal, botokkal ütlegelik őket. Az író az elszenvedett bántalmazás következtében fél szemére megvakult, és több bordája eltört.

Másnap, március 20-án több tízezres békés magyar tömeg vonult ki a város főterére igazságtételt követelve. Szászrégen felől újabb, vasvillával és fejszével felszerelt csoportok érkeztek, és nekiestek a támadásra felkészületlen, fegyvertelen magyaroknak. Az emberek a környező utcákba menekültek, majd az utcai padokat szétszedve és a boltok göngyölegét használva visszaverték a támadást.

A tömegbe hajtott egy teherautó is, halálosan megsebesítve egy magyar embert, majd becsapódott az ortodox templom lépcsőjébe, amelynek következtében egyik – román nemzetiségű – utasa meghalt. Időközben a katonaság körülvette a várost, ahova csak a szervezetten érkező román buszokat engedték be. A román túlerőt a város peremkerületeiből beérkező cigányok egyenlítették ki, akik „ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!” felkiáltással kapcsolódtak be a harcba.

A csata kimenetelét éjfél körül az döntötte el, hogy megérkeztek a Nyárád menti székelyek – a döntően hatvan év feletti embereket egy második világháborús veterán vezette. A románokat kiverték a főtérről, a győzelmet a magyar himnusz eléneklésével ünnepelték meg, és felhúzták a magyar zászlót a polgármesteri hivatal épületére.

Hajnalban megérkezett a megyeszékhelyre a román hadsereg ejtőernyősegysége, amely átvette a város irányítását. A véres eseményeknek három magyar halottjuk volt: a teremiújfalui Kiss Zoltán, az ernyei Csipor József és a sáromberki Gémes István, és a konfliktusnak volt két román nemzetiségű áldozata, valamint csaknem háromszáz sérültje is. (17., 22. oldal)