Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a mellékletet az újságárusoknál.
Nem szülésznő, nem ápolónő, nem dada – védőnő
Százéves a védőnői szolgálat, igazi hungarikum, amelynek csodájára jár a világ. Vagy inkább ezer sebből vérző alapellátási rendszer, ahonnan menekülnek a diplomás szakemberek. De jó, hogy van, mert a védőnőktől is függ, milyen lesz a jövő nemzedék.
Várok egy védőnőt Budapesten, a nem annyira jó hírű Népszínház utcában. Tornacipőmet a falnak támasztom, örülök a tavaszi napsütésnek. Kijönnek boltjukból az arab mobiltelefon-árusok is, kisebb társaság szólongatja a járókelőket, közülük valaki forintot váltana euróra. Túl sok a lebzselő alak, zavart tekintetű nepper. Jól öltözött, középkorú hölgy tart felém fehér harisnyában, térdig érő farmerszoknyában. A védőnő az, akivel itt, e nem túl idilli helyen beszéltünk meg randevút. Egy kopott, százéves bérház szűkre méretezett liftjében haladunk az ötödikre. Pásztiné Pongrácz Adél védőnő Ferdinandhoz, a francia apa, magyar anya hat hónapos gyermekéhez jött látogatóba. Azt mondja, most jutalmazza magát: mert annyi elhanyagolt gyermeket lát, hogy egy harmóniában élő családhoz becsengetnie öröm.
Adél 1992-től védőnő. Itt kezdte a Józsefvárosban, majd két évig Bakonycsernyén gyakorolta hivatását. Amikor visszaköltöztek a fővárosba, nemcsak azt a körzetet kapta meg, ahol kezdett, hanem egy másikat is, amelyben már nyolc éve helyettesít.
Ötezer védőnő dolgozik az országban; háromszáz, többnyire problémás körzet tartósan betöltetlen. Pásztiné Pongrácz Adélhoz tartozik a Népszínház utca nagyobb része, a Teleki tér fele, a Magdolna utca, a Lujza utca, a Karácsony Sándor utca, a Kálvária tér fele s a Baross utca tekintélyes része. Terhestanácsadást tart, helyszínre jár segíteni, péntekenként például nyolc-nyolc családot keres fel.
Többnyire bejelentés nélkül csönget be, hogy a tiszteletére ne suvikszolják ki a lakást. Gyakorta tapasztalja, hogy nincs a gyermeknek semmiféle játéka, és nem látni a lakásban egyetlen könyvet sem. Amikor rákérdez, azt felelik, azért nincs könyve, mert széttépi. Televízió viszont van, abból is a legnagyobb, szinte állandóan szól. Az egyetlen kapcsolata a néhány éves gyermeknek a külvilággal, mert levegőzni sem viszik ki. A védőnő szerint nem lehet általánosítani, hogy a szegény családok gyermekei nélkülöznek, mert sokan, akik szerényen élnek, erőn felül is igyekeznek a lehető legtöbbet megadni gyermeküknek. Körzetében sok a körfolyosós, közös illemhelyes ház, van, ahol a konyhában laknak. Nincs apa, s ha van is, az életmódja enyhén szólva zaklatott. Előfordult már a praxisában több nem kívánt terhesség, amelyek nagy része örökbe adással végződött. Látva a körülményeket, a kiúttalan jövőt, legszívesebben ő ajánlaná némelyik kismamának, hogy adja örökbe a születendő gyermeket, de tudja, hogy a döntésbe nem szólhat bele.
Nemrég felhívták a kórházból, hogy egy 1400 grammos gyermeknek életet adott egy anya. Most az ő környezettanulmányára várnak, hogy amikor a 2 kiló 20 dekát eléri a gyermek, hazaadható-e a baba. A védőnőnek fontos kérdéseket kellene tisztáznia. Ki az apa, illetve ki vállalja az apaságot? Jelzésértékű, hogy az „édesanya” sehová nem járt terhesgondozásra. Vajon mi volt ennek az oka?
– Másfél hete fel kellett volna keresnie, de nem hívott, sőt a gyermekét sem látogatta meg a kórházban. Nincs mobiltelefonja, próba szerencse alapon keresem majd az állítólagos lakhelyén – reménykedik Pásztiné abban, hogy megtalálja az anyát. Csak reménykedik, mert volt már olyan hasonló esete, hogy az anya megszülte a gyermeket, és eltűnt. Az is előfordult, hogy valaki a terhessége 34. hetén „furcsa görcsökkel” bement a kórházba, ahol a szülészetre küldték, és megszült. Az apa sem vett észre semmit, sőt közölte, hogy a jövevény nem az ő gyermeke. Addig piszkálta az anyát, míg örökbe adták a babát. Van már négy gyermekük, de az anya azóta is anyaotthonról anyaotthonra menekül agresszív férje elől.
Nagyot kattan a régi lift, megérkeztünk.
Kulturált francia apuka, lelkiismeretes anya – így jellemzi a szülőket a védőnő. A színes babaszobát látva elámulok: faháncsból fonott babaágy, mellette faháncsból fonott karosszék, a csillárról papírmasé léghajók ereszkednek alá.
Az érzékeny bőrű baba arca kipirult, úgy tűnik, érzékeny a laktózra. Fekvőtámasszerű mozdulatokkal nyomja ki magát, kacagással és felkiáltásokkal kísérve próbál a hasáról a hátára gördülni, de egyelőre nem sikerül neki.
– Záródik a kutacsa – állapítja meg egy kézmozdulattal a védőnő. És előre van a mozgásfejlődésben – teszi hozzá.
A hat hónapos Ferdinandot eddig anyatejjel táplálták, de elkezdik a gyümölcsöt is adagolni neki. Almát, barackot, meggyet.
– És bevezetjük a glutént, hogy ne legyen gluténérzékenysége, mert akkor egész életében diétázni kényszerülne – hangzik a szakszerű magyarázat. – Korábban egyéves kortól kezdték a szoktatást, de a kutatások szerint az már későnek bizonyul. Ugyanis ha nem tudja megemészteni a szervezet, puffad a has, nyűgösség lesz jellemző, és zsírossá válik a széklet. A WHO ajánlására speciális kekszet kap, előbb napi fél, később egy egész darabot. Majd a déli szoptatás helyett főzelékeket: krumplit, almát, répát, sütőtököt adunk neki.
Az anyuka azt mondja, francia nemzetiségű párjának nehezen magyarázta el, hogy mi is a védőnő, aki időnként felkeresi őket. Ez ott ismeretlen fogalom, nincsen rá kifejezés. Nem szülésznő, nem ápolónő, nem dada. Védőnő.
Szétnézek a babaszobában. Mesekönyvben nincs hiány. Egy táblán krétaírás a D-vitamin és a kenőcsök adagolási rendjéről.
– Ilyen családi idill, mint itt, nagyon kevés van – tudom meg. Sok helyen a nem kötelező védőoltásokat pironkodik megemlíteni, mert nem akar bűntudatot okozni a szülőknek. A rotavírus elleni injekció húszezer forintba kerül, ami elviszi a családi pótlékot vagy a gyest. Varga Attila riportja. (17., 22–23. oldal)
