Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a mellékletet az újságárusoknál.
Helyben maradva vagy kiszakítva jobbak az esélyek?
Nincsenek Magyarországon hivatalos adatok arról, hogy a mélyszegénységben élők milyen eséllyel léphetnek feljebb a társadalmi ranglétrán. A Buzna Viktornak nyilatkozó ifjúságszociológus állítja, a nehéz sorsú gyerekek helyzete kilátástalan, mivel az iskolarendszer képtelen ellátni feladatát. Az Egyesült Államokban közben áttörést hozott a témában egy kutatás, a kérdés a következő választási kampány fő témája lehet.
Hányan kerültek föl a tiszta, szabad levegőre, a szabad gondolkodás világába, hogy hírt vigyenek a lent maradtak életéről? Talán senki. Ahogy a béres szava elakad a birtokos előtt, és csak karját lebbenti, ha lebbenti, azonmód a társadalmi rétegek is csak dadogva és különböző váll- és ökölmozdulatokkal tudnak egymással valamit érthetően közölni. Nagy ritkán előfordult, hogy a pusztáról valaki felsőbb szellemi körbe emelkedett; a puszta szelleméből semmit sem vitt magával. Nem is vihetett – Illyés Gyula ír így a magyar társadalom átjárhatóságáról a Puszták népe című önéletrajzi szociográfiájában. Az 1930-as évek Magyarországának szegénységével foglalkozó mű sorait olvasva jogosan tesszük fel a kérdést: jobb-e a helyzet most, nyolcvan évvel Illyés kora után?
Az olyan unalomig ismételt hívószavak, mint a romaintegráció, szegregáció vagy felzárkóztatás arra utalnak, hogy a kérdéskör kitartóan tematizálja a közvéleményt. Miközben a szegénysorba született emberek kitörési lehetőségeit biztosító társadalmi mobilitást nemcsak meglépni nehéz, de még kutatni is.
N. Kollár Katalin a Pszichológia pedagógusoknak című egyetemi tankönyvben veszi sorra a társadalmi mobilitás korlátait. A problémák a nyelvi nehézségekkel kezdődnek: az iskolázatlanabb szülők gyermekei ugyanis nem rendelkeznek társaikhoz hasonló nyelvi készségekkel, melyeket azonban az iskola már tanulmányaik kezdetekor minősít. A Szegedi Tudományegyetem neveléstudományi tanszékének kutatói a hetvenes években foglalkoztak a készségek és képességek kutatásával. 1976-ban kiadott elemzésük szerint az aluliskolázott szülők gyermekeinél jelentkező „nyelvi deficit” kimutatható hatással van továbbtanulási esélyeikre.
Az általános iskola első osztályában beszéd- és íráskészségükre kapott értékeléseik ugyanis előrevetítették felsőoktatási karrierjüket: akik rossz jegyet kaptak, felnőttként nem szereztek diplomát. Alapvetően tehát – miként azt N. Kollár írja – a család társadalmi helyzete határozza meg legerőteljesebben a gyermek jövőjét, ezt a pszichológus más, kapcsolódó szempontokkal is alátámasztja. Probléma például, hogy a szegénységben élő szülők kevéssé képesek motiválni gyermekeiket, mivel többségük személyes tapasztalata az iskoláról negatív. Ezt a képet ráadásul hajlamosak gyermekük felé vetíteni, s nincsenek átörökíthető tanulástechnikai tapasztalataik. Ebből adódik, hogy a hátrányos környezetből induló gyerekek jövőképe is korlátoltabb lesz, s a hosszú távon kifizetődő tanulást rendezettebb családi háttérrel bíró társaiknál kevesebbre tartják. (17., 20. oldal)
Hauszmann idézőjelben
Barokk embernek mondja magát Zoboki Gábor: nem az egymondatos válaszokban keresi a megoldást, igyekszik a „tudományok összességét” megszólítani. Úgy véli, ennek nyomán érdemes csupán véleményt formálni a Városliget megújításáról, nekilátni a tervezőmunkának a Szent György téren, a királyi palotában. Pethő Tibor interjúja. (19. oldal)
Eszkimó szem
Szinte minden fejlett civilizációban élő ember civilizációs betegségekben szenved, jellemzően egyszerre többfajtában is. Az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, a gyomorfekély mellett azonban van egy kór, amelynek terjedése – bár az elmúlt évtizedekben a legsúlyosabb mértékben vált népbetegséggé a világon – mégsem oly látványos. Pedig ott van a szemünk előtt – írja Molnár Csaba. (23. oldal)
Csákberény, metróállomás
Mintha Magyarország szívcsakrája a Pilisből a Vértesaljára vándorolt volna. Gánt, Felcsút: a csupa jól csengő nevű település között az 1200 fős Csákberény, ez a kis Fejér megyei falu olyan, mintha nem is a mai Magyarországon lenne. Fejlődése – főképp a civil kurázsinak hála – töretlen, értékeit a helyiek mellett a turisták is egyre inkább megbecsülik. Ide nem holmi szemétégetőt terveznek, de nem is futballstadion vagy kisvasút épül. Csákberényben a metró bukkan ki a föld alól – és onnan már csak egy rövid séta a golfpálya. Szira Péter tartott terepszemlét. (24–25. oldal)
Már maga a küzdelem is érték
A Roma Sajtóközpont a hétköznapi cigány hősöket jutalmazó Aranypánt díjjal tüntette ki Horváth Józsefet, a Debreceni Egyetem molekuláris biológusát. A kutató, bár személyesen is találkozott romaellenes előítéletekkel, próbál nem törődni velük, mert bármilyen az ember származása, ha van tehetsége, szorgalma és kitartása, bármit elérhet az életben – mondta Molnár Csabának. (25. oldal)
Ezerkilencszáznyolcvanöt
A Man Booker-díjas Krasznahorkai Lászlóról és a magyar irodalom egy termékeny évéről. Körmendy Zsuzsanna esszéje. (26. oldal)
Szenvedőleges szerep
„Jenő! Te férfiú vagy! Ha szeretsz, meg kell ezt mutatnod!” – Hogyan levelez(het)tek a nők a századvégen. Szécsi Noémi írása. (27. oldal)
A fenék tíz százaléka
Szlávy Eszter a sebészorvosi karriert függesztette fel két évre a rúdtáncolás kedvéért, és nem hiába: tavaly a sportágban párosban Európa-, majd világbajnoki címet szerzett. Ez az év számára a vízválasztó – tudjuk meg Varga Attilától. Eszter miközben újabb világbajnokságra készül, szakvizsgázni fog, s az év végéig el kell döntenie, hogy visszatér-e a baleseti intézet traumatológiájára. (32. oldal)
