„Arrafelé egész nap énekeltek asszonyok, például miközben lengették a faszenes vasalót, de az udvarban, ahol nevelkedtem, a betegek a halálos ágyukban fekve is énekeltek. Televízió nem volt, a rádió viszont egész nap szólt: tánczene, korabeli slágerek. Ma már talán elképzelhetetlen, de a szerelmespárok is énekeltek az étteremben, egymás szemébe nézve.” (Bereményi Géza)
Ez csak egy idézet a sok izgalmas cikkünkből. Keresse a Magyar Nemzet Magazint minden hétvégén az újságárusoknál!
Három olyan labdarúgócsapat van a Kárpát-medencében, amelynek a szurkolótábora bőven átlépi egy település vagy régió határait. A magyar válogatott az első: játsszon bárhol, minden sportszerető magyar érte szorít. A második a Fradi, melynek tábora régen kinőtte Budapestet. A harmadik pedig a dunaszerdahelyi FC DAC 1904, amely nem csak a Csallóköz kirakatcsapata és immár nem is csak a Felvidéké: mostanában több száz kilométerről is érkeznek szurkolók a mérkőzéseire. Utánajártunk a sárga-kék jelenségnek.
– Annak idején a cenzúránál nagyobb veszélyt jelentett az öncenzúra. Ezért tudatosan kerestem azokat a műfajokat, amelyekben nem kellett megválogatnom a szavaimat – állítja a Kossuth- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Bereményi Géza néhány éve regényt adott ki, tavaly megjelent válogatott verseskötete, jelenleg éppen önéletrajzán dolgozik. Ihletet Casanovától és Stendhaltól merített hozzá.
Tizenhárommillió oldalnyi, korábban szupertitkosnak minősülő dokumentumot tettek hozzáférhetővé a CIA archívumából. Közöttük találtak a nyolcvanas évek Szovjetuniójából származó vicceket is, amelyekkel az amerikai kémek az akkori közhangulatot próbálták befolyásolni.
Az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, ezért a munkaerő szabad áramlásáról szóló uniós jogszabályok sem vonatkoznak majd a szigetországra; csak a britek jóindulatán múlik, hogy az országban élő uniós állampolgárok maradhatnak-e. Sok honfitársunk, közöttük rengeteg angol egyetemen munkát vállaló kutató egzisztenciája múlik azon, hogy végül milyen döntések születnek. Egyelőre senki nem tudja, hogy mi lesz velük. Van, aki bizakodik, van, aki már csomagol.