„Mikor egy nép hosszabb ideig lekvárban van, legyen szó diktatúráról vagy bármilyen torz berendezkedésről, az emberek megpróbálják ép lélekkel megúszni, és ebben a humor segít leginkább. Nekünk is egészen hihetetlen dolgokat kellett csinálnunk meg rajzolnunk kezdetben. Kemény idők voltak. Ott laktunk a Szervita tér környékén, és ma már nehéz elhinni, de minden tele volt patkánnyal. Minden hétvégén patkányirtás volt, de mindig visszatértek. Felmásztak az ételliften, és bebújtak az ágyunkba is. De mégis sokat röhögtünk. A Kisképzőben kitaláltunk például saját használatra egy külön nyelvet, amelyet bambánynak hívtunk, és ezen ki tudtuk figurázni a nevelőket úgy, hogy közben ott álltak előttünk.” (Gyulai Líviusz)
Ez csak néhány erős mondat a sok közül a szombati Magyar Nemzet Magazinból. Korszerű, kritikus, konzervatív – hetilap a napilapban. Keresse minden szombaton!
Az év elején mutatták be az Uránia moziban Varga Ágota új, Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló, Bokros jelentések című dokumentumfilmjét. Az esemény alkalmából fölidézzük a közösség üldöztetését, Bulányi atya többszörös állami és egyházi meghurcoltatását.
Olyan derű sugárzik belőle, mint a grafikáiból, és mintha az a komisz kölyök is ott bujkálna a mosolya mögött, aki számos alkotásán elcsíphető. Nemzedékek nőttek fel rajzain. Gyulai Líviusz, a magyar illusztráció doyenje nemrég töltötte be a nyolcvanat.
Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés, és szinte minden magyar háztartásban megtalálni, mi az? A válasz egyszerű, mint a fakanál. Cikkünkben az erdőbe visszük az olvasót, hogy megismerjen egy igazi nógrádikumot: néhány száz lelkes mátrai falu látja el ugyanis fakanállal a világ egy jelentős részét.
Száz évvel ezelőtt mindenki világító órát akart magának. Ezek az időmérésre alkalmas eszközök azonban nem azért világítottak, mert apró elem dolgozott bennük (akkoriban ilyenek még nem is léteztek), a csoda a számlapfestékben rejlett: rádiumot tartalmazott. A gyárakban dolgozó hölgyek mit sem sejtettek arról, hogy halálos méreggel festegetik az órákat. Ez a néhány évvel korábban még a női egyenjogúság diadalaként ünnepelt munka hamarosan tragikussá vált.
Témák a Magazinból
Lecsúsztunk a vértanúságról
Film készült Bulányi György atyáról és a Bokor közösség üldöztetéséről
Öt deka szerencse
Gyulai Líviusz a Székelyföldre keveredő olasz kőfaragókról, patkányinváziókról és egy befalazott motorbicikliről (18–19. oldal)
A módla, a pályvás és a suholó
A falu, ahol az idős nénik is magabiztosan hasogatnak deszkát a bükkfából, és az ásókéssel is jól bánnak (21. oldal)
Aki a Marson keres magának sírhelyet
Elon Musk a gyerekkori olvasmányaiból gyúrja meg a jövőnket (22–23. oldal)
Fékezett habzású ínycsiklandás
Újabb, ráadásul erősen veszélyes őrület terjed az interneten: a mosókapszula-kihívás – A miértre a viselkedéstan adhat választ (22–23. oldal)
A rádiumlányok tragédiája
„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból (23. oldal)
Mint a nemes csizmadiánál papucsot
Kozma Lajos, a XX. század egyik legsokoldalúbb magyar alkotója Matisse-tól tanult festeni, és saját barokk stílust teremtett (26. oldal)
Fico soha nem kap akkora hatalmat, mint Orbán
Szlovákia volt budapesti nagykövethelyettese szerint a közös fociszeretet is oka lehet a két politikus közötti baráti viszonynak (27. oldal)
A vidék Bocuse d’Orja
Egy migránsmentes ételfesztivál tanulságai (28.)
A munkásőr három élete
A harmadik világháború bekövetkeztekor kisegítő szerepet szántak az 1957-ben szerveződött egységeknek (29. oldal)
„Nem ellenség, aki eltér az átlagostól”
Paraúszóként és táncosként kezdett új életet a 15 métert zuhanó Szabady Ádám (32. oldal)
Lukács Csaba a magyarok Valentin-napjáról. Gazda Albert a zsírbüfékről. Hegyi Zoltán, Lackfi János, Kálmán Gábor és Weiner Sennyey Tibor tárcái.
