Norvégia a korrupció árnyékában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Három, norvég állami résztulajdonban lévő cég is kenőpénzeket fizethetett.

Szabó Anna
2015. 01. 05. 7:35

Nem ez az első alkalom a közelmúltban, hogy a norvég állam külföldi tevékenysége miatt kínos helyzetbe került. A The New York Times tavaly ősszel számolt be arról, hogy több külföldi ország, köztük Norvégia is civil elemzőközpontok támogatásával próbál politikai befolyást szerezni az Egyesült Államokban. Az amerikai lap szerint nehéz megbecsülni az efféle lobbitevékenység mértékét, de annyi kijelenthető, Norvégia legalább 24 millió dollárt fizetett több washingtoni elemzőközpontnak az elmúlt négy évben.

 

Emlékezetes, kül- és belföldi vészharangok is megszólaltak, amikor tavaly kiderült, hogy Magyarországon a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatot indít a norvég civil alapból származó támogatások ügyében. A vizsgálat – amely ellen a norvégok több ízben is tiltakoztak arra hivatkozva, hogy a Kehinek nincsen meg hozzá a jogi alapja – októberben zárult le. A hatóság 63 vizsgált projektből 61-nél állapított meg szabálytalanságot, és arról is beszámolt, hogy a pénzeket elosztó Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban felvetődött a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja.

 

A Kehi a norvég pénzek elosztása miatt nemcsak rendőrségi feljelentést tett, hanem a NAV-hoz is fordult, így jelenleg a hazai civil szervezetek támogatásának ügyében több eljárás is folyik. (Gy.Á.)

A holland vizsgálóbírók szerint azonban a Telenor-érdekeltség összesen 252 millió dollárt nyert az illegális kenőpénzekkel megszerzett jogokkal, ami a feltételezett kenőpénzek összegéhez képest jó üzletnek tűnik. A telekommunikációs óriás ráadásul 2011-ben ismét a korrupció eszközével szerzett előnyöket Üzbegisztánban, norvég források szerint akkor 30 millió dollár csúszópénzt fizethettek. Az eddig megjelent információk és bankbizonylatok szerint Karimova és postafiókcége az utóbbi években összesen 92,5 millió dollárhoz juthatott a Vimpelcomtól a 2007-ben életbe lépett, majd a meghosszabbított megállapodásokért, illetve az azokkal járó jogokért.

A Telenor-botrány a norvég kormány számára azért is kínos, mert a tulajdonosi érintettség okán szakminiszterek is tudhattak az ügyről, mégsem ellenőrizték az üzbég tranzakcióval járó kifizetéseket, ráadásul az adóparadicsomban bejegyzett Telenor-érdekeltség nyilvánvalóan nem az átláthatóságot segítette, amit tudniuk kellett. A TI véleménye szerint a Telenornak a jelenlegi helyzetben el kellene adnia a Vimpelcomban szerzett részesedését ahhoz, hogy „az általuk előírt etikai normák szerint viselkedjen”.

A TI-nek ezenkívül a 36 százalékban állami tulajdonú Yara Internationalnek, Norvégia legnagyobb műtrágyagyártó vállalatának kétes ügyei is szemet szúrtak: a gyanú szerint a vezetők jóváhagyásával líbiai és indiai üzleteket szereztek meg csúszópénzzel.

A Financial Times értesülései szerint az ügyben a Yara korábbi vezérigazgatóját és három másik magas rangú vezetőt korrupcióval gyanúsítottak, amit ugyan tagadtak, de a vállalatnak végül rekordösszegű büntetést kellett kifizetnie, közel 300 millió norvég koronát (körülbelül 10,5 milliárd forint). A korrupciós botrány kirobbanása után a Yarától több vezetőnek is mennie kellett, az igazgatótanácsban hosszú ideig válság uralkodott, miközben egyik igazgató váltotta a másikat. A Yara esetében a norvég kormányra más okból is árnyék vetült: a mai napig nem tisztázott, hogy az állami résztulajdonú nagyvállalat miért és milyen eredménnyel folytatott titkos tárgyalásokat legnagyobb riválisával, az amerikai CF Industrieszal egy esetleges összeolvadásról.

A harmadik legnagyobb korrupciós ügy a szintén állami résztulajdonnal rendelkező Kongsberg hadiipari vállalathoz köthető, amely „nagymértékű” korrupciós botrányba keveredett egy romániai ügylet kapcsán. A kenőpénz kifizetésének gyanúját jelenleg a román és a norvég rendőrség is vizsgálja, a Financial Times információi szerint Romániában már több ingatlant is lefoglaltak a hatóságok az ügylettel összefüggésben. A Kongsberg minden vádat tagad, „a korrupció ellen zéró toleranciát hirdetett, és mindenben együttműködik a hatóságokkal”.

A TI listáján Norvégia jelenleg az ötödik helyen áll, vagyis korrupció szempontjából a szervezet megítélése szerint a legkevésbé fertőzött országok közé tartozik, bár nem tudni, az ominózus lista összeállításánál milyen bizonyítékai vannak a TI-nek az egyes korrupciógyanús ügyekről. Az sem átlátható, milyen nemzetközi gyakorlathoz viszonyítják az állami szervektől megkövetelt működést, melyek az elvárásaik pontosan körülhatárolt kritériumai, valamint milyen arányban esnek latba egy-egy állam megítélésekor a TI-nek számító szubjektív elemek. Norvégia esetében az sem érthető, miért csak most váltak ennyire fontossá a már korábban kirobbant korrupciós botrányok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.