A Kehi szeptemberben tett először feljelentést jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt. Az ellenőrzések során ugyanis felmerült, hogy az egyik érintett szervezet hat év alatt csaknem százmillió forint kölcsönt adott tizenhét civil egyesületnek, illetve alapítványnak úgy, hogy a gyanú szerint erre nem volt engedélye. Ezt követően a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai házkutatást tartottak a támogató szervezetek budapesti irodáiban, majd kezdeményezték a pénzek elosztását végző konzorcium négy tagja esetében az adószám felfüggesztését. Október elején pedig kiderült, hogy az Ökotárs Alapítvány sok esetben nem a benyújtott pályázatok szakmai értékelése alapján döntött arról, hogy a Norvég Alap pénzeit milyen szervezetekhez irányítja. Előfordult ugyanis, hogy a szervezet igazgatója, Móra Veronika által vezetett bizottság nem a tendereken magasabb pontszámot elérő pályázót akarta támogatni.
A kormány által október 22-én megtárgyalt Kehi-jelentés (ebből született a második feljelentés) a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot a pályázati pénzek felhasználásában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatta a budapesti norvég nagykövetet a vizsgálat eredményéről, Lázár János pedig Magyarországra hívta Norvégia illetékes miniszterét. A norvég kormány nem fogadta el a Kehi vizsgálatát, és független vizsgálatot követelt. Később az is kiderült, hogy a tárgyalást is elutasították. Sőt Tove Skarstein norvég nagykövet azt mondta, csak akkor folytatná a norvég kormány a hazánknak szerződés szerint járó összegek folyósítását, ha továbbra is az Ökotárs oszthatja szét a civileknek szánt pénzt.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!