Sajtószabadságot, elvtársak!

Közeledve március idusához, az egyik legnagyobb magyar média-szabadságharcos, Bajomi tanár úr ropogósan friss gondolataira hívnánk fel a figyelmet, aki ezúttal a tiltakozás radikálisabb formáit is megpendítette.

Mióta diktatúrában élünk és kedvenc lapjainkhoz, pölö a Népszabihoz vagy a 168 Órához is csak szamizdatként lehet hozzájutni, plusz az atv.hu, a stop.hu és a Hírszerző is csak külföldi szerverekről folytathatják netes szabadságharcukat, tényleg kezdek én is kétségbeesni. Vért izzadhatnak a fiúk azért, hogy tolják számunkra a mindennapi infómorzsákat. Egyre nehezebb lehet kijátszani az állami médiaterror és cenzúra éber őreinek figyelmét. Tényleg le a kalappal előttük!

Akit érdekelnek a média világának hírei és naprakész akar lenni, annak sokáig elég volt egy katt a mindig független és szakmai Emasára vagy éppen Pollner doktor kiegyensúlyozott médiablogjára, oszt lehetett is okosodni. Persze a médiaterror fokozódásával a társadalom megmutatta immunrendszerének erejét, és újabb és újabb hiánypótló, a sajtószabadságért aggódó online szakmai kiadványok jelentek meg a pannon kibertérben. Elég csak a Cenzúrablogot, a millások Facebook-oldalát vagy a Mérték Médiaelemző blogját említenünk itt.

Blogunk is szemlézi ám őket feszt, így lesz ez a jövőben is, mai posztunkban, közeledve március idusához azonban csak a legnagyobb magyar média-szabadságharcosok egyikének, Bajomi tanár úr még szinte ropogós gondolataira és Cenzúraregiszter nevű blogjára hívnánk fel a figyelmet. Hiánypótló, mondom, hiánypótló.

Már a blog mottója is magáért beszél, ennél frappánsabb és összeszedettebb gondolatsort nagyon nehéz lett volna találni, reméljük, a lakájsajtó aljas képviselői is elgondolkodnak ezen egy picit:
„…a cenzúrázott sajtónak demoralizáló hatása van. A Rossz potenciális forrása, amelytől elválaszthatatlan a képmutatás, és ebből az alapvető hiányosságából ered minden további hibája. A kormány csak a saját hangját hallja, tudja is, hogy csak a saját hangját hallja, de mégis azzal áltatja magát, hogy a nép hangját hallja, és megköveteli az emberektől, hogy ők is elfogadják ezt az önámítást. Az emberek elmerülnek a politikai babonákban, részben belesüppednek a hitetlenségbe, vagy teljesen elfordulnak az állam ügyeitől, magánemberek gyülevész tömegévé válnak. Mivel a szabad írást törvénytelennek kell tekinteniük, hozzászoknak ahhoz, hogy a törvénytelent szabadnak, a szabadságot törvénytelennek tekintsék. Így pusztítja el a cenzúra az állam szellemét.” (Karl Marx, 1842).
Kristálytiszta gondolatok egy örök klasszikustól.

De térjünk most már rá Bajomi Lázár Péter egyik legfrissebb írására, A sajtószabadság hét feltételére, ami a Márczius Tizenötödike című ünnepi kiadványban jelent meg. Ebben kifejti, hogy szerinte a sajtószabadság megjelenéséhez és konszolidációjához három plusz négy feltételnek kellene teljesülnie, de nálunk sajna alig egy vagy másfél teljesül.

Az úgynevezett intézményes semmiképpen, itt is vannak a déli busz pontosságú érvek: „A médiatörvény sem védi meg a médiumokat a nyomásgyakorlással szemben, hanem – gumiparagrafusaival és az azok megsértőinek kijáró milliós büntetésekkel – Damoklész kardjaként lebeg fölöttük.” Igaza van ennek a Péternek, most hogy mondja, már emlékszem is, hogy a korábbi ORTT mennyivel pártatlanabb és hatékonyabb volt. Még csonka kuratóriummal is.

Az attitudinális feltétellel (vagy mi a fenével) talán egy picit jobban állunk, mint írja: „a Milla-tüntetések is arra utalnak, hogy ez a feltétel ma teljesül Magyarországon – de az sem kizárt, hogy a korlátozó médiatörvények találkoznak a csendes többség akaratával (erre az utal, hogy a kormánypártok mindeddig alig vesztettek népszerűségükből)”. A fene egye meg „Orbánvektort és bandáját”, csak nem akarnak leszalámizódni!

A befektetői feltétel is csak részben teljesül a felkészült médiakutató szerint, mert ugye „a médiumok egy része veszteséget termel, pusztán politikai okokból tartják fenn, és pártpolitikai szemüvegen át szemléli a világot”. Aztán még olyat is ír BLP, hogy aszongya: „a profitorientált médiumok jellemzően független tájékoztatásra törekednek, hogy közönségük egyetlen részét se veszítsék el”. Ezt én hogy megéreztem már évekkel ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy csak a kereskedelmi adók független híradóit nézem!

Bajomi úr nagy előnye, hogy ha kell, igen el tud ám rugaszkodni az elméleti síkoktól, és mozgósítani is tud fenemód, pénteki posztjában például megfontolásra érdemesnek nevezte a tiltakozás radikálisabb formáit is, például a parlamenti tudósítások bojkottját vagy egy országos újságírósztrájkot.

Végre-valahára kimondta valaki, amit rég ki kellett volna. Mondjuk 2006-ban is lehetett volna már, akarta is ő, de biztos indult a repülője Oxfordba.

Azért előre fiúk, és sajtószabadságot, elvtársak! Uff.