Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Facebook-felhasználó a minap még machinálással vádolta a Népszabadságot, sőt még azzal is fenyegetőzött, hogy nem fogja olvasni a baloldali lapot. A bejegyzésből vélhetően nem született pártdirektíva a Demokratikus Koalíciónál, ugyanis épp egy népszabis képpel tüzelik a párt köztársaságpárti lájkolóit, sajátosan megemlékezve 2006. október 23-áról.
A csuklyás vandáloktól függetlenül mondjuk más is történt azon a napon, de az ilyen sajnálatos eseményekről, úgy látszik, már meg lehet feledkezni demokratáéknál. A hozzászólásokat elnézve viszont az illusztráció elérte a célját: nagyon komoly billentyűveréssel kísért „virtuállincselés” indult be. Tudósítót ezúttal nem küldünk a helyszínre.