Gyalázták a magyarokat, megbüntették őket

A román Antena 3 hírtelevíziónak háromszor kell főműsoridőben tájékoztatnia nézőit arról, hogy nem tartotta be a jóhiszemű, kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó előírásokat.

BL
2013. 03. 24. 20:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kovászna Megyei Tanács vasárnap kiadott közleményében emlékeztetett: az Antena 3 hírtelevízió január 29-ei adásában azt állította, Kovászna megye önkormányzatának honlapja nem érhető el román nyelven. Ennek alátámasztására a honlapnak egy olyan képét mutatták be, amelyen előzőleg letakarták a román nyelvű oldalra vezető RO feliratot. A műsor egyik meghívottja emellett gyalázkodó hangnemben bírálta Tamás Sándort, a székelyföldi megye önkormányzatának elnökét.

A médiahatóság a bukaresti ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség panasza nyomán vizsgálta meg a kifogásolt adást és hozott március 19-én elmarasztaló ítéletet az Antena 3 ellen.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke üdvözölte a CNA határozatát. Megállapította, a televízió a félretájékoztatással magyarellenes indulatokat szított. Az önkormányzati vezető szerint az Antena 3 az elmúlt hetekben, hónapokban gyakran sugárzott olyan műsorokat, amelyekben az erdélyi magyar közösséget támadta.

A médiahatóság által kiszabott nyilvános megrovást – a közleményhez csatolt CNA-határozat értelmében – 15 napon belül bíróságon támadhatja meg a televízió.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.