Az MTI-nek nyilatkozva közölte: a Macskássy Gyula animációs filmes pályázaton az idén 200 millió forint, a Neumann János online pályázaton 20 millió forint áll az alkotók rendelkezésére. Kollarik Tamás kiemelte: számos alkotás készül ismét a gyermekeknek.
Lázár Ervin meséje, A Négyszögletű Kerek Erdő újabb epizódját készítheti el Horváth Mária. A történet ezúttal Szörnyeteg Lajosról szól. Az alsó tagozatosoknak szóló Mosó Masa mosodája című könyv animációs feldolgozására Hegyi Magdolna vállalkozott. A legkisebbeknek szól Szederkényi Bella: A tesó-ügy című animációs filmje is, amely Finy Petra könyve alapján készül – fűzte hozzá.
A támogatásból animációs művészfilmet készít Jankovics Marcell, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, valamint Gyulai Líviusz, Kossuth-díjas grafikusművész is, aki Emil Goodman: Sina és Koré címmel alkotja meg kísérleti digitális árnyjáték-animációját.
Kollarik Tamás a médiatanács által kiemelten fontosnak ítélt animációs műfajról szólva elmondta: az elmúlt két évben negyvennégy alkotás elkészítéséhez nyújtottak segítséget, ezek közül több nemzetközi elismeréseket is szerzett. Legutóbb Horváth Mária A Négyszögletű Kerek Erdő sorozatának első epizódja nyerte el a 10. Kínai Nemzetközi Animációs és Digitális Művészet Fesztivál legjobb külföldi televíziós programért járó nagydíját.
A Neumann János-pályázaton nyertesnek kihirdetett online filmtervek témái között lesz történelmi riport- és portréfilm, külpolitikai ismeretterjesztő alkotás, valamint készül film egészségügyi kérdésekről is.
Neves szexológusok segítik eligazodni a fiatalokat a felnőtté válás rögösnek tűnő útján filmjükben, amelyet a Videoklinika online oldalán nézhetnek meg az érdeklődők. A koraszülöttek ellátásáról készít online filmet a Gézengúz Alapítvány, míg történelmi riportfilmet forgat a Magyar Nemzet Online A legvörösebb föld címmel a magyarok első világháborús dél-tiroli jelenlétéről.
Öt kortárs táncművészeti együttest mutat be a PartArt sorozata, a Nagyvárosi táncosok a pályázaton elnyert támogatásból, a Kitekintő.hu külpolitikai hírportál pedig a filmjével az uniós intézményekről alkotott képet szeretné árnyalni – ismertette a médiatanács tagja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!