Csaknem másfél millió háztartásba jut el az új csatorna

Már a december 20-ai indulásakor mintegy 1,4 millió háztartásba jut el a közmédia retrócsatornája.

NT
2013. 11. 27. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója a tévét bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a csatorna arra is lehetőséget ad, hogy a közmédia digitalizálja a birtokában lévő archívum tartalmát.
Beszámolt arról is, hogy a kábelcsatornát piaci tendenciák, a nézők változó tévézési szokásai hívták életre. A gyermekeknek programokat kínáló M2 után ez lesz a közmédia második tematikus tévécsatornája. A vezérigazgató az archívum kezelését és feldolgozását az MTVA fontos feladatai közé sorolta. Az archívum tartalmának tematikus bemutatása lehetőséget ad a korábbi generációk munkájának, ötleteinek, kreativitásának bemutatására – emelte ki.

Az M3 december 20-án, este hat órakor a Cirkuszrevü, színészek a porondon című, 1963-ban rögzített műsorral nyit, de a nézők számos olyan műsort is láthatnak majd, amelyek bemutatásuk óta nem kerültek adásba – mondta Kálomista Zsuzsanna, az MTVA archívumért és tartalomkereskedelemért felelős igazgatója, az M3 intendánsa. A csatorna több hasonló műsort, úgynevezett M3-premiert is bemutat majd, olyanokat, amelyek a digitalizálás hiánya miatt eddig nem voltak láthatók.

Az indulás napján egy tévéjátékot is levetít az M3, A templom egere címmel, másnap pedig az Irány Mexikót láthatják a nézők. A második napon egy főzőműsor is adásba kerül, amelyben Koós János készít ünnepi ételeket, és a Halló fiúk, halló lányok című produkciót is műsorra tűzik.

A továbbiakban a nézők ismét megnézhetik a Zenebutik vagy a Leg-leg-leg adásait, a képernyőn találkozhatnak Kodály Zoltánnal és a 11 éves Kocsis Zoltánnal, de azt is láthatják majd, hogy Kern András tizennégy évesen miként nyerte meg a Ki mit tud című vetélkedőt – ígérte Kálomista Zsuzsanna. Újra vetítik a Szomszédok, a Nők a pult mögött vagy a Kórház a város szélén című sorozatokat is, és adásba kerül az 1993-tól kezdődő Játék határok nélkül című nemzetközi ügyességi vetélkedő.

Januártól színházi előadások is láthatók lesznek az M3-on, és megismétlik a Cimbora adásait is. A sportrajongók az ünnepek alatt, majd utána hétvégenként nosztalgiázhatnak, a gyermekek pedig ugyancsak hétvégenként láthatnak nekik szóló színházi előadásokat, műsorokat az archívumból.

Kálomista Zsuzsanna azt is elmondta: a Magyar Telekom kábelszolgáltató január 7-étől az alapcsomagjában továbbítja a csatornát. Addig a MinDig TV kódolatlanul teszi hozzáférhetővé az M3-at, január 7-e után pedig extra csomagjába illeszti. Az M3 az UPC-nél a digitális kábel alapcsomagba kerül, és a Digi is ebbe a csomagjába teszi. Emellett folyamatosan kötik a megállapodásokat a kisebb műsorterjesztőkkel.

Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese a közös nemzeti kultúrkincs részének nevezte a közmédia archívumát.

A tájékoztató résztvevői neves egykori tévésekkel is találkozhattak, többek között Juhász Előd, Rózsa György és Dévényi Tibor elevenítette fel műsorait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.