Megszűnt egy orosz állami hírügynökség

Megszűnt a Ria Novosztyi, az állami kézben lévő egyik legnagyobb orosz hírügynökség.

BuL
2013. 12. 09. 13:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kreml honlapján megjelent utasításban az új „nemzetközi” hírügynökség alapvető tevékenységéül azt szabták meg, hogy tájékoztassa a külföldet „az oroszországi föderáció politikájáról és az orosz társadalmi életről”. A Ria Novosztyi minden vagyona, így központi épülete is az új médiához kerül, amelyet az orosz állami stratégiai vállalatok közé sorol az elnöki rendelet szerint.

Az Oroszország Ma, angolul Russia Today névre átkeresztelt, három hónapon belül létrejövő média új vezetője a konzervatív nézeteiről ismert, Kremlhez hű Dmitrij Kiszeljov televíziós újságíró, az orosz állami televízió és rádió mostani vezérigazgató-helyettese lesz, aki az elmúlt napokban az ukrán sajtó célkeresztjébe került a közelmúltbeli kijevi események elfogult és ukránellenes ismertetése miatt.

A rendelet értelmében megszűnik az Oroszország Hangja, a külföldön, számos idegen nyelven sugárzott adások szerkesztőségeit is magába foglaló rádió is, amelynek vagyona átkerül az új médiavállalathoz. Átszervezik a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapot is, a Rogyina nevű hazafias folyóiratot hozzá csatolják.

Szergej Ivanov, az orosz elnöki hivatal vezetője az állami sajtószervek átalakítását a költségek csökkentésével és a hatékonyság növelésével indokolta.

A Ria Novosztyi nemcsak Oroszországban, de a világon is az egyik legnagyobb médiavállalat volt. 1941. június 24-én alapították elődjét, a Szovinformbjurot. Központi épülete az orosz külügyminisztériumhoz közeli Zubovszkij körúton, a Szadovoje moszkvai körgyűrűnél található. A hírügynökségnek összesen 22 nyelven jelennek meg hírei, közöttük a legfontosabb világnyelveken. Számos országban vannak tudósítói irodái és sajtóközpontjai, valamint az utóbbi években több új szolgáltatással jelentkezett. A Ria Novosztyi keretein belül létrehozták a Prajm nevű üzleti-gazdasági és a Rapszi nevű jogi információs portált is. Hozzá tartozott a Moszkovszkije Novosztyi kiadóvállalat is, valamint a Ria Novosztyi alapította 2005-ben a Russia Today angol nyelvű állami televíziót is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.