Gavra Gábor az ATV-nél folytatja

Az ATV műsorán indult új politikai véleményműsor, a Hírvita szerkesztője lett Gavra Gábor, a bajai videobotrányba belebukott Hvg.hu főszerkesztője.

KA
2014. 02. 07. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gavra Gábor a Kreatív Online-nak elmondta, hogy az ATV programigazgatója, Németh Szilárd felkérése után, megbízás alapján szerkeszti a február 3-án debütált vitaműsort. „Szimpatikus volt a megbízás, és nagyon élvezem, ráadásul televíziós szerkesztői munkát még nem is csináltam” – mesélt a felkérés körülményeiről Gavra, aki megerősítette a Kreatív Online-nak az Átlátszón korábban tett kijelentését, amely szerint azt a fajta politikai újságírást, amivel eddig foglalkozott, a jövőben nem kívánja folytatni.

Elbizakodottság, nagy nyomás és fásultság – egyebek között ezek vezettek azokhoz a szakmai hibákhoz, amelyek miatt később lemondott Gavra. A Hvg.hu egykori főszerkesztője a Tilos Rádió Bádogdob című műsorában volt vendég január 15-én.

Gavra Gábor, a Hvg.hu előző főszerkesztője azután mondott le tavaly október 23-án, hogy a portál valódiként kezelte és közzétette a bajai választással összefüggő videofelvételt. A videóról – amelyen férfiak a választás manipulálásáról beszéltek – később a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy megrendezték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.