Ferenc pápa áldást küldött egy magyar stábnak

A Rómából érkezett áldást Erdő Péter közvetítette Budapesten az MTVA Jónak lenni jó című műsora munkatársainak.

BuL
2014. 03. 24. 17:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa áldását adta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó című karitatív műsora stábjának, az áldást Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek adta át hétfőn Budapesten, a prímási palotában.

Az áldás szövege – amit Erdő Péter olvasott fel – szerint Ferenc pápa szívből adja apostoli áldását a Katolikus Karitász országos karitatív összefogásában együttműködők, valamint a magyar közszolgálati média munkatársai életére és munkájára.

Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója arról beszélt, hogy nagy meghatottsággal tartja kezében az áldást. Elmondta, hogy életében másodszor fordul elő, hogy az az intézmény, ahol dolgozik, pápai áldást kap, mert a Duna Televíziót, ahol pályafutását kezdte, II. János Pál pápa áldásával indították útjára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.