Zemplénben is szól az Európa Rádió

A Tiszáninneni és a Tiszántúli Református Egyházkerület rádiója, az Európa Rádió megkezdte adását.

LM
2014. 05. 27. 20:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rádió a zempléni térségben kettős központtal működik, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon is van stúdiója. A folyamatosan hallgatható műsorban reggel hét és kilenc óra között, valamint délután három és öt óra között saját szerkesztésű, helyi műsor szerepel – mondta Sike Gábor. Az Európa Rádió közszolgálati műsorokat sugároz, tehát a prózai elemek vannak túlsúlyban – tette hozzá.

A rádió 2001-ben indult el miskolci közszolgálati rádióként, tehát nem kimondottan egyházi média. Célközönsége kettős: egyrészt azok a reformátusok, akiknek hitéleti és közéleti műsoraik egyaránt szólnak, másrészt az a világi hallgatóság, amely értékes dolgokat szeretne hallani – ismertette a főszerkesztő.

Sike Gábor elmondta azt is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megyére. Igyekeznek ugyanakkor a Kárpát-medencét egységes egészként kezelni, miután a Magyar Református Egyház 2009-ben Debrecenben kimondta a reformátusság egységét.

Az Európa Rádiónak a miskolci mellett ma már fejállomása van  Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Mezőkövesden, Kisújszálláson és most már Sátoraljaújhelyen is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.