Jelentős összeg jut a Magyar média mecenatúra programra

A médiatanács elfogadta a támogatási tervet, melynek köszönhetően 3,15 milliárd forint jut a programra.

MA
2014. 12. 19. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A médiatanács legutóbbi ülésén elfogadta a program 2015. évi támogatási tervét. Ennek köszönhetően 1,23 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a helyi és körzeti rádiók és televíziók működési költségeinek és műsorainak támogatására, valamint 1,92 milliárd forint a független filmek készítésére – olvasható a közleményükben.

A filmes támogatások között új elem a történelmi dokumentumfilmek készítésére vonatkozó, 130 millió forintos keretösszegű pályázat, amelynek nyertesei legfeljebb 30 millió forintot kaphatnak egész estés dokumentumfilmek készítésére.

Mint írták, a pályázat ösztönözni kívánja, hogy a különféle gyűjteményekben, film-, fotó- és hangtárakban rejlő, szakértők bevonásával feldolgozott kulturális értékek, archív anyagok, a kapcsolódó szakirodalmak széles nyilvánosságot kaphassanak a filmeken keresztül, amelyek oktatási célokra is felhasználhatók lesznek. Ezekben az alkotásokban lehetőség nyílik fikciós tartalmak beépítésére is.

A médiatanács jövőre is meghirdeti a már jól ismert pályázatát a „nem egész estés” filmekre: az ismeretterjesztő alkotások terveit váró Kollányi Ágoston-pályázatra 250 millió, a dokumentumfilmek készítését ösztönző Ember Judit-pályázatra 330 millió forintot különítettek el. A televíziós játékfilmek készítésére a Fehér György-pályázaton 600 millió, forgatókönyvek írására az Egri Lajos-pályázaton 10 millió, a kísérleti és kisjátékfilmekre a Huszárik Zoltán-pályázaton 75 millió forint áll rendelkezésre. Animációs alkotásokra a Macskássy Gyula-pályázaton 180 millió forint, a Magyar média mecenatúra programban korábban már támogatott animációs filmek további epizódjainak elkészítésére a Dargay Attila-pályázaton 250 millió forintra lehet pályázni.

A tavaly először meghirdetett, a rádiós hangjátékok készítését célzó Cserés Miklós-pályázat büdzséje 50 millió forint. Folytatódik a netes videók létrehozását ösztönző Neumann János-pályázat, 25 millió forintos keretösszeggel, ennek ötöde a határon túli pályázók számára lesz elkülönítve. 20 millió forint jut a váratlanul bekövetkező fontos vagy érdekes eseményekről készülő filmek gyors támogatására az Escher Károly-pályázatban.

A közlemény szerint a közösségi médiaszolgáltatók jövő évi működési és üzemeltetési kiadásainak ellentételezésére már idén novembertől megpályázható 400 millió forintos keret áll rendelkezésre, műszaki fejlesztéseikre jövő májustól 110 millió forintos keretre lehet pályázni. A helyi és körzeti televíziók műsorainak gyártására szóló támogatásra áprilistól 420 millió, a helyi és körzeti rádiók számára erre a célra márciustól 300 millió forint használható fel.

Közölték, hogy a médiatanács 2011 óta 64 pályázati eljárásban közel 9,5 milliárd forint értékben nyújtott támogatást nem egész estés filmekre, illetve helyi és körzeti médiumok műsoraira és működési költségeire.

A tanács programjának célja, hogy „támogassa a sokszínű médiapiacot és szereplőit, a nívós, hazai készítésű, közérdeklődésre számot tartó filmalkotások és hangjátékok létrejöttét, a mozgóképművészet fejlődését a nézők, hallgatók kulturális és tájékozódási igényeinek figyelembevételével”.

A mecenatúraprogram ösztönözni kívánja a közszolgálati célú műsorszámok bemutatását nemcsak a közszolgálati, hanem más, kereskedelmi televíziókban, rádiókban is, hiszen a testület arra törekszik, hogy a támogatásnak köszönhetően megszülető alkotásokat a nézők, hallgatók lehető legszélesebb köre érhesse el – olvasható a médiatanács közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.