Heteken belül indul a közszolgálati sporttévé

Július 18-án indul a közmédia sportcsatornája (M4), minden háztartásban fogható lesz.

2015. 05. 13. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új adón napi tízórányi élő műsor lesz, itt látható majd például a Formula–1, a vizes-világbajnokság, és nem utolsósorban a labdarúgó-Bajnokok Ligája is, amely visszatér a közmédia képernyőire.

Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója a Media Hungary konferencián arról beszélt, hogy nyár közepén indul a közmédia sportcsatornája, amely napi 10 órányi élő adást kínál majd.

„Július tizennyolcadikától egy új csatornát indítunk, M4 Sport néven, amely must credit csatorna lesz, tehát mindenki számára kötelezően terjesztendő – mondta Szabó László Zsolt. – Az M4 Sportnak százszázalékos lefedettsége lesz, elsősorban a magyar sportokra hegyezzük ki, de ezenkívül lesz benne két nemzetközi húzó tartalom, az egyik a Formula–1, a másik pedig a Bajnokok Ligája, amelyet három évre megszereztünk.”

Az M4 Sport elsősorban a magyar érdekeltségű sporteseményekkel foglalkozik majd, mind az öt látványsportág és a 16 kiemelt sportág is folyamatosan jelen lesz a képernyőn.

Már most biztos, hogy az M4-en lesz látható a kazanyi vizes-világbajnokság, valamint a pekingi atlétikai vb is.

Természetesen 2016 legnagyobb sporteseményeit, a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságot és a riói olimpiát is közvetíti az M4. A nyári játékokat a közmédia összes csatornáján és az interneten is figyelemmel lehet majd kísérni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.