A tizenkét részes sorozat – amely kéthetente hétfő esténként látható a Duna TV-n – körbejárva a világot azt mutatja be, hogyan és hová érkezik egy-egy új élet. A menekülttáboroktól és háborús övezetektől a legbékésebb születésházakig, a hindu szertartástól a maják izzasztókamráján át a konzervatív muszlim szülészetig számtalan különféle helyszín és kultúra jelenik meg az epizódokban.
Az önmagában is figyelemre méltó vállalkozás időközben különleges többletjelentéssel telítődött, amikor kiderült, az alkotópáros, Cseke Eszter és S. Takács András is gyermeket vár. A 9 hónap alatt a Föld körül ily módon a lélegzetelállító, elgondolkodtató, máshol könnyfakasztó ismeretterjesztésen túl mély vizuális vallomássá is válik egyben. A produkció minden perce visszautal a készítőire az élet legmélyebb tiszteletét hirdetve. Ezért talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Prima Primissima és Pulitzer-emlékdíjas On The Spot történetének egyik legemlékezetesebb sorozatára készülhetünk.
A két hete sugárzott első rész egy szír menekülttáborba kalauzolta el a nézőket, a ma esti epizód talán épp az ellenpólust képviseli: egy békés, a külvilág borzalmai elől rejtett mexikói születésház működését mutatja be. Egészen pontosan egy fiatal pár, az indián ősöktől származó Alejandra és a német rockzenész, Martin közös gyermekének világra jöttét kísérik végig az alkotók a terhesség utolsó időszakától kezdve a szülésen keresztül a baba első napjaiig.
A helyszín a guatemalai határ közelében fekvő San Cristóbal de las Casas. Ebben a régióban a mai napig számos indián közösség él a hegyekben, ezért Mexikón belül ott dolgozik a legtöbb hagyományos bába. Ennek köszönhetően a városban több születésház is nyílt, ahová messze földről érkeznek nők, akik háborítatlanul, a szülés természetes módját választva akarják világra hozni gyermeküket – ilyen a mai epizódban bemutatott Casa Colibri is.
Az elmúlt évadokban megtapasztalhattuk, az On The Spot nagyszerűsége abban rejlik, hogy úgy hozza közel a nézőhöz a világ távoli pontjait, hogy azok a teljes valójukban, minden részletre kiterjedően, és ami a legfontosabb, a maguk egyszerűségében jelennek meg. Az alkotók nem színezik ki, pörgetik fel vagy füllentik többnek az eseményeket, mint amilyenek azok valójában. A kamera szinte észrevétlen közvetítőeszközzé válik Cseke Eszter és S. Takács András kezében, és a legjobb pillanatokban csupán annyira alakít a valóságon, amennyire a személyes jelenlét teszi.
