Már ma eldőlhet a TV2 sorsa

Andy Vajna nagy bejelentésre készül.

MNO
2015. 10. 15. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A mai napon, amikor a TV2 18. születésnapját ünnepli, eldőlhet: hogyan tovább” – írja a Népszabadság. Mint a lap vázolja, az ügylet egy 20 milliárdos csomagot foglal magában, de ennek csak töredéke a vételár, hiszen a tévét tulajdonló társaság négy csatornája (TV2, Super TV2, Fem3, Pro4) nem ér ennyit. A ProSiebenSat.1 (P7S1) tavaly egy késleltetett fizetési konstrukcióban adta el a tévét 4,8 milliárd forintért, de a vezetők, Yvonne Dederick és Simon Zsolt az említett összegnél kevesebbet kapnak. Vajna mindenképp rendezni akarta a tartozásokat – a TV2 az elmúlt másfél évben hitelt is kapott működéséhez –, éppen ezért többször járt Németországban egyeztetni a P7S1 menedzsmentjével.

A Népszabadság meg nem erősített forrására hivatkozva azt írja, hogy Andy Vajna sarokba szorította és adósává tette a két magyarországi tulajdonost azzal, hogy előbb vásárolta meg a TV2 hitelállományát. Ám a cégbíróságon még nem vezették át a változást, így a TV2 Média Csoport Kft.-n még mindig zálogjoga van a P7S1 társaságnak.

Hogy mi lehet a jelenlegi menedzsment sorsa? A lap szerint három forgatókönyv képzelhető el:

Vajna az utolsó hónapokban is folyamatosan egyeztetett annak érdekében, hogy megmutassa a piaci hirdetőknek, a TV2 talpra tud állni, és esetenként képes nézettségben megverni az RTL Klubot. Vajna kormányzati támogatói egyébként készen állnak, hogy az adásvétel után megszülessenek azok a jogszabályok, amelyek szerint terjesztési díjat szedhetnek a kábelcégektől a főcsatornáikért – ebből akár 6 milliárdos pluszbevétele is lehet a társaságnak. Arról nem is beszélve, hogy rendelkezésre állnak még az állami intézmények és cégek reklámpénzei.

Továbbra is kérdés, hogy a filmügyi kormánybiztos melyik cégén keresztül veszi át a tévét. Az október 1-jén Super Station néven bejegyzett cég tevékenységi körei szerint vagyonkezeléssel, reklámokkal foglalkozik. A Népszabadság azonban úgy tudja, hiába a sok kiszivárgott részlet, Vajnáék a bejelentéskor olyasmit is közölnek, ami nagy meglepetés lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.