A fentiek mind megestek Walter Cronkite-tal, aki 99 évvel ezelőtt, 1916. november 4-én látta meg a napvilágot a Missouri állambeli Saint Joseph-ben. Apja holland származású orvos volt, így a neve eredetileg Krankheytnak volt írva – ez betegséget jelent. Cronkite tíz éves koráig Kansas Cityben élt, majd családja a Texas állambeli Houstonba költözött, ahol a fiúból cserkész és ezzel egy időben gimnáziumi diáklapszerkesztő is lett. Az újságírás felé a Boys Life (Fiúk élete) magazin egyik cikke miatt fordította a figyelmét, ebben arról értekeztek, milyen izgalmas a világot járó riporterek élete. Persze, hogy tetszett neki ez az életforma!
Austinba került egyetemre, ahol politikatudományt, közgazdaságtant és újságírást tanult, szabadkőműves klubba járt és a nyilvános szereplésbe is belekóstolhatott, hiszen a később színésszé vált Eli Wallach oldalán szerepelt egy darabban. Az egyetemről végül kicsapták, mert félállást vállalt a Houston Postnál, hogy azt csinálhassa, amit szeret: a tudósítást. Általános riporteri állása mellett sporttal is foglalkozott, majd 1939-ben munkát vállalt a Union Pressnél, amely Európába küldte. Cronkite a „Writing 69th” (Író 69.) közösség tagja lett, ők voltak az a nyolc riporter, akiket az amerikai légierő kiválasztott, hogy lássák Németország bombázását. Egy bevetésen Cronkite gépfegyverrel lőtte a német vadászgépeket. A világháború legfontosabb eseményeiről – így az ardenneki csatáról, a normandiai partraszállásról vagy éppen a nürnbergi perekről is tudósította az amerikai közvéleményt. Cronkite a háború közben elvette Betsyt (Mary Elizabeth Maxwellt), aki hat évtizeden keresztül tartott ki mellette, sokszor elviselve, hogy férje a munkája miatt hosszú ideig dolgozik különböző távoli országokban.
Még az UP-nél dolgozott Walter Cronkite – éppen moszkvai tudósítóként –, amikor állásajánlatot kapott a CBS News hírtelevíziótól. És ő elutasította. Ám érkezett egy második ajánlat is 1950-ben, erre pedig már Cronkite sem mondhatott nemet, így egy új terepen próbálhatta ki magát: televíziós újságíró lett. Ekkoriban a tévét még nem tartották komoly, hírek közvetítésére is alkalmas médiumnak, a közvélemény szemében csak színészek és humoristák játszótere volt. Ezen változtatott a CBS, amely Cronkite és más komoly újságírók leigazolásával egészen új színt vitt a tévézésbe és az amerikai otthonokba.
Igaz, a később országos ismertségre szert tett Cronkite meglehetősen furcsa műsorban debütált: az Ott vagy! című produkcióban olyan humoristákat kellett meginterjúvoljon, akik Jeanne D’Arcot vagy Sigmund Freudot parodizálták a tévéképernyőn. Ezt követően reggeli műsort is vezetett, majd komolyabb vizekre evezett: dokumentumfilm-sorozat narrátora lett és választási műsorokban is maradandót alkotott. Végül 1961-ben lett a CBS News esti híradójának házigazdája, tizenöt percben mondta el minden nap a legfontosabb aznapi eseményeket.
Akkoriban az NBC-n futott az ország vezető hírműsora, Cronkite-tal szemben pedig nem voltak magasak az elvárások. ’63-ban harminc percesre bővült a műsoridő, a műsorvezetőből pedig vezető szerkesztő is lett. A változások révén Cronkite-nak is hatása lett arra, mi szerepel a műsorban, amely a hosszabb idő miatt mélyebb és sokszínűbb lett. Ugyanez az év hozta meg az első komoly pillanatokat is a hírműsor életében: előbb hosszú interjú volt benne John F. Kennedy elnökkel, két hónappal később pedig Cronkite közölte Amerikával egy szappanoperát megszakítva, hogy az elnököt megölték.
Ez fordulópont volt Cronkite és a nemzet életében egyaránt. Az ingujjban, szemüvegét az orráról lassan leemelő bajuszos férfi könnyeit visszafojtva jelentette be a hírt, amelynek nyomán a nézettség is lassú növekedésnek indult. Lassú volt a vezetőség szerint is, akik még két műsorvezetővel készültek a választásra – 11 ezer reklamáló levél volt a válasz a nézőktől, akik csak Cronkite-ra voltak kíváncsiak. Egészen 1967-ig kellett várni arra, hogy az NBC hírműsorát legyőzze nézettségben a CBS, de összejött, és Cronkite 1981-es visszavonulásáig így is maradt.
Eközben Cronkite olyan helyeken járt, mint például Vietnam, ahol ő volt az első 1968-ban, aki kijelentette: az amerikaiak háborújában patthelyzet alakult ki. Ezt követően mondta Lyndon B. Johnson elnök, hogy „Ha elveszíteném Cronkite-ot, elveszíteném az amerikai népet is” – ekkorra már mindenki felismerte, milyen nagy hatású médium lett a televízió. Ugyanebben az évben jelentette be Johnson, hogy nem indul az elnökségért, és megölték Robert F. Kennedy-t, valamint Martin Luther Kinget is. Mindet Cronkite-tól hallotta az Egyesült Államok, ahogy olyan történelmi események hírét is, mint a kubai rakétaválság, vagy a Watergate-ügy nyomán kialakult botrányt lezáró nixoni lemondás.
Az újságíró egyik vesszőparipája az űrverseny volt, amikor 1969-ben a Holdra tartó Apollo XI felszállt, nem tudta véka alá rejteni izgatottságát: „Menj, bébi, menj!” – mondta, majd a misszió végéig képernyőn maradt: a harminc órás küldetésből huszonhét órán keresztül volt képernyőn.
Walter Cronkite olyannyira fontos tévés lett, hogy 1972-ben egy közvélemény-kutatáson ő lett Amerika leghitelesebb embere. Többen bíztak benne, mint az elnökben, a politikusokban vagy a többi újságíróban. Cronkite-nak még a világpolitikára is lett befolyása. 1977-ben meginterjúvolta Szadat egyiptomi elnököt, aki az ő műsorában árulta el, hogy ha meghívást kap, elmegy Jeruzsálembe tárgyalni a békéről. Másnap megérkezett a meghívó, a folyamat végén pedig megkötötték az egyiptomi–izraeli békét.
1981-ben, hatvanöt évesen vonult vissza, egy kommentátor akkor így érzékeltette az esemény jelentőségét: „Olyan, mintha George Washington visszavonult volna az egydolláros bankóról”. A képernyőről nem távozott teljes mértékben, a Walter Cronkite Univerzuma című magazinműsort még vitte egy ideig a CBS-en. Ám legjobban az otthonában érezte magát feleségével, Betsyvel és a Betsy nevű hajóján. 1996-ban önéletrajzi könyvet adott ki Egy tudósító élete címmel. 2005-ben Betsy rákban hunyt el, két lányt és egy fiút hagyva Walter Cronkite-ra, aki 2009-ben agyérbetegsége miatt követte feleségét. Akkor Barack Obama amerikai elnök ezt mondta róla:
„Walter mindig több volt egy műsorvezetőnél. Olyan ember volt, akinek hihettél, aki végigvezetett az adott nap legfontosabb témáin; bizonyosságot nyújtott egy bizonytalan világban. A család tagja volt. Arra kért, higgyünk neki, és sosem okozott csalódást. Az ország elveszítette egy ikonját, egy kedves barátját, aki örökké hiányozni fog.”
