Dancsó megmondja, mit nézzünk

Dancsó Péter, a net csillaga a sokszor lesajnált és eltemetett televíziózást választotta.

Az első adásban négy magyar videoblogger (vagyis vlogger) produkcióját ajánlotta a figyelmünkbe. Mivel ma már kis túlzással szinte minden tizenévesnek van saját csatornája a YouTube-on, ahol a szabadság tökéletes illúziójával kürtölheti világgá jól-rosszul vizualizált gondolatait a szerelemről, a Star Warsról, a történelemdolgozatról, a pénzről, a fogmosásról vagy a sminkelésről, egy ilyen összeállítás semmi újat nem mondhat. Legfeljebb annak, aki még sosem látott YouTube-videót. Ő viszont (vagyis a potenciális rajongó) a műsort látva inkább sosem kötteti be az internetet, vagy ha már van, lemondja az előfizetést.

A műsorral nem az a baj, hogy nem vicces, bár nagyon az akar lenni, hiszen ez Dancsótól sem idegen, mégis milliónyi nézője akad. A gond az önkritika és az önirónia teljes hiányával van. Pontosabban azzal a görcsös próbálkozással, hogy nagyon ironikus legyen, és kiröhögje a hülye világot, ám az erőlködéstől nem látja, miatta is egy kicsivel hülyébb lesz ez a világ. Mit kezdjünk egy műsorral, amely szerint a világ legdrágább festményének alkotója egy bizonyos „Paul Gaugin” (éppen így kiejtve)? Apróságnak tűnhet, de nem az. Ha már van nyavalyás internete, tisztelje meg a művészt annyival, hogy utánanéz, ki volt ő, és hogyan ejtik ki a nevét.

Ha a Nethuszár a YouTube legjavából válogat – felmérhetetlen, mennyi szemét ömlik kritikátlanul a tizenévesekre. Éppen feleannyi idős vagyok, mint nagypapám volt a kilencvenes évek közepén, mégsem értem, mi zajlik körülöttem.