Szex helyett színház a Duna TV-n

Hatrészes sorozatban tér vissza Schell Judit és Csányi Sándor a képernyőre. Vasárnap este kilenckor.

A mostantól vasárnap esténként látható Csak színház és más semmi azonban kellemes meglepetés. A Nagypál Orsi és Miklauzic Bence rendezte sorozat ugyanis annak ellenére, hogy a párbeszédek néha teljesen életszerűtlenek, a viccek sokszor fárasztók és idegesítők, nem ritkák az érthetetlen dramaturgiai húzások, és van jó adag ripacskodás is, egy kimondottan szórakoztató produkció. Megállja a helyét az egyre erősebb hazai sorozatversenyben.

A történet az első negyedóra bizonytalankodása után sínre kerül, és egyszerűen, érthetően vezeti végig a nézőt a színházi ármánykodások útvesztőjén. A forgatás a hírek szerint elég hektikusra sikerült. A stáb nagyrészt a Thália Színházban dolgozott nyáron, ám hiába volt üres az épület, így is akadt gondjuk elég, a felvételek így igen feszített tempóban zajlottak. A két rendező ráadásul nem is külön-külön epizódokat dirigált, hanem egy részen belül osztották fel a helyszíneket egymás között. Ebből azonban semmi sem látszik a végeredményen, a sztori mindvégig gördülékeny, követhető és következetes.

Ebben hatalmas szerepe van a színészeknek is. Schell Judit ismét remek (bár ez nem meglepő, hiszen aki még az Életképekben is képes volt jól játszani, annak egy ilyen sorozat meg sem kottyan). Csányi Sándor, mint mindig, ezúttal is önmagát alakítja, de azt kifogástalanul. A reménybeli dívát játszó Mikecz Estilla – akit több kritikus Dobó Katához hasonlított – szendén visszafogott, de ez inkább a szerep kívánalma, és csöppet sem zavaró. Szervét Tibor szándékosan túlzó játéka a mániákus igazgató szerepében önmagában egy külön produkció, drámaíró feleségének titkos románca pedig Szávai Viktória alakításának köszönhetően válik igazán életszagúvá. De az Egynyári kalandban feltűnt, itt fiatal amorózót játszó Vecsei Miklósra, a sértett színésznő bőrébe bújt Pálos Hannára és Lovas Rozira sem lehet panasz.

A romantikus vígjátékban minden megvan a sikerhez, remélhetőleg ezt a közönség is felfedezi majd, és nem jár úgy a produkció, mint a köztévé számos komoly állami támogatásból készült, nagy reménnyel indult, majd csúnyán megbukott sorozata. Kár lenne érte, mert a Csak színház és más semmi valóban megérdemli a figyelmet.

Végre újra vannak minőségi magyar tévés produkciók – a Társas játék, a Terápia, az Aranyélet, az év végén vetített Félvilág vagy épp a Válótársak –, és ezt meg kell becsülnünk.

Végül pedig egy játék a Magyar Nemzet olvasói számára: lapunk váratlanul, többször is felbukkan a sorozatban – szép gesztus a köztévétől, hogy még ezekben az időkben is magától reklámozza az újságot –, hálából versenyezzünk hát, ki találja meg többször!