„Ibrahim több volt mint politikus, bizalmas, sógor, férj és apa. Művelt férfinek ismerték, szerette a művészetet és a zenét, több nyelven beszélt, nagyszerű diplomata hírében állt. Igazi barát volt, aki gyermekkorától haláláig kitartott Szulejmán szultán mellett” – ezzel a feltehetőleg humorosnak szánt, a sorozat szemszögéből íródott nekrológgal emlékezett meg március 4-én a 24.hu arról az Ibrahim pasáról, aki a török sereg fővezére volt, és fontos szerepet játszott a mohácsi csatában is. Facebook-kiajánlójuk egy fokkal viccesebb volt, itt azt írták: „az oszmán birodalom egyik legjelentősebb politikusa 1536-ban (illetve az RTL Klubon szerdán) hunyt el”. Más kérdés persze, mi lenne egy hírportál dolga: hogy egy történelemhamisító sorozat szemszögéhez igazodjon egy nehezen értelmezhető célú nekrológ kedvéért, vagy hogy rámutasson a szappanopera és a valóság közt feszülő ellentmondásokra. Jelesül arra: a XVI. században játszódó szappanopera Szulejmánék felől szemléli és az ő javukra ferdíti a történelmet, míg a magyarok többnyire negatív alakokként jelennek meg.
Az elején látott több epizódot a sorozatból az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója, Fodor Pál. A látottakat egy kivétellel történelmileg megfelelőnek tartotta, viszont tapasztalta az egyoldalú ábrázolásmódot is. Szulejmán például a sorozatban végsőkig tudatos, koncepciózus, hosszú távra előre látó uralkodó, ez viszont szerencsére nem volt igaz Fodor szerint. Ibrahim pasa, Szulejmán jó barátja is rendkívül pozitívan volt ábrázolva: mint Fodor mondta, valóban fontos szerepe is volt az akkori történésekben, míg aztán be nem szippantotta őt a hatalom varázsa, és nem mérte fel, mit engedhet meg magának Hürremmel szemben. Fodor szerint egyébként Ibrahimnál csúszott be egy hiba, de feltehetőleg nem szándékosan: a sorozatbeli Hatice ugyanis valójában nem volt a pasa felesége, így Ibrahim sem volt Szulejmán sógora. Az utóbbi hat-hét évben derült ki, hogy Ibrahim valójában egy Muhsine nevű nőt vett el, a házasság oka pedig az volt, hogy Szulejmán igyekezett magához kötni a belső erőket, ezért nézte ki a régi arisztokrata család egy tagját.
Nem csak Ibrahim feleségét mutatta másként a sorozat, de itt már véletlenről, friss felfedezésről nincs szó: Lajos király több évtizeddel idősebb volt a sorozatban, mint a valóságban. Az Origo számolt be róla, hogy az 1521-ben 15 éves II. Lajost egy kissé meghízott, középkorú úrként ábrázolták, aki persze csak flegmán legyint a rettenetes oszmán sereg érkezésére. Csaplár-Degovics Krisztián, az MTA BTK Történettudományi Intézetének történésze is erről számolt be lapunknak: az öregember Lajos valójában Mohács alatt, pont húszévesen halt meg.
A mohácsi csatáról is más képet festett a valóságosnál a sorozat: a Szeretlek, Magyarország! oldalán volt olvasható korábban, hogy a szappanopera alapján azt is hihetnénk, a törökök is Mohácsnál akartak megütközni a magyarokkal. A helyszínt ugyanakkor nem tartották alkalmasnak, ezért csak tábort ütöttek augusztus 29-én, de nem tervezték a támadást. A magyarok támadtak, amikor látták, hogy a törökök tábort vernének: a sorozat sugallatával szemben nem vakon és meggondolatlanul indultak, hanem a törököket szándékoztak meglepni. A Szulejmán Facebook-oldaláról derült ki korábban az is, hogy a szappanoperában Szulejmán lefejeztette Tomori Pál kalocsai érseket, a fejét pedig elküldte Lajosnak – ez sem igaz, Tomori a mohácsi csatában esett el. Szulejmán a törökök által megnyert csata után napokkal, szeptember 11-én tudta meg, amikor már seregével Budára ért, hogy Lajos király is életét vesztette. A teleregényben persze már a csata napján tudja, és elégedetten néz az 51. részben Lajos holtteste felett.
A sorozat történelemhamisítása persze nem (csupán) tájékozatlanságból vagy dramaturgiai okokból fakad: Csaplár-Degovics szerint a szappanopera történelemszemlélete Erdogan és politikai irányzata múltszemléletét tükrözi. „Ebben a szemléletben nagyon szép az Oszmán Birodalom: a világ közepe; a béke, a nyugalom és az igazság szigete tele nemes jellemekkel. Ezzel szemben a keresztény Európa országai hemzsegnek a negatív figuráktól, békétlen helyzetektől és rossz szándékoktól” – fejtette ki az MNO-nak Csaplár-Degovics. Persze olykor a történelemszemlélet is kevés, ha az ember szappanoperát készít: Erdogan néhány éve neki is ment a sorozatnak, amely szerinte sem felelt meg eléggé a valóságnak, mivel Szulejmán alkoholfogyasztási és szerelmi szokásait boncolgatta. „Ez nem az általunk ismert Szulejmán” – jelentette ki 2012-ben a török miniszterelnök. Az eredetiben Csodálatos század (Muhtesem Yüzyil) című, Yagmur és Durul Taylan által rendezett sorozat a törököket is megosztotta: konzervatív muszlimok és nacionalisták ezrei tiltakoztak a sorozat állítólagos tiszteletlensége miatt. El lehet képzelni, mi lett volna, ha a tiszteletlenség kiterjedt volna a bemutatott történelmi alakok emberi nagyságának, bölcsességének, emberségének megkérdőjelezésére, illetve a történelemferdítések elkerülésére.
Erdogan kikelt a sorozat ellen amiatt is, mert a háremek történetét mutatja be – jegyezte meg lapunknak Fodor Pál. A korabeli török források egyébként nem nagyon engednek betekintést a háremek világába, Szulejmánék magánéletébe, „arról valójában nem sokat tudunk, hányszor és hogyan intrikáltak” Ibrahimék. Szappanoperáról van szó, így ezek a kitalációk persze beleférhetnek a történet izgalmasabbá tétele szempontjából, ha Erdoganék tetszését nem nagyon nyeri is el. A kor középpontba helyezése, annak hangsúlyozása, hogy ez volt a csodálatos évszázad. Fodor turkológusként a nyolcvanas évek óta jár Törökországba, és korábban tapasztalta, hogy a törökök nagy része nem sokat tudott a történelméről, azt is el kellett magyarázni, ki volt Szulejmán. Atatürk idején az oszmán múltat igyekeztek figyelmen kívül hagyni, az oszmánok előtti törökökéhez próbálták visszavezetni a nemzeti identitást. Aztán jött a kilencvenes évek, a visszafordulás az iszlám múlt felé és a médiavilág átalakulása, Szulejmánék átértékelése. Fodor a március 7-i héten szintén Ankarában járt, és azt kellett lássa: minden csatornán az oszmán történelem, illetve nőnap idején Hürrem szultána, Szulejmán felesége volt a téma.
Több történészt és médiaszociológust is kérdeztünk, káros lehet-e a múltértelmezésünkkel, múltértésünkkel kapcsolatban a sorozat, akadtak viszont, akik nem voltak olyan borúlátók – legalábbis az adott körülmények között. Fónagy Zoltán történész például úgy látta: nem is feltétlenül létezik történeti valóság objektív valóságként, ha pedig létezik is, nem biztos, hogy megismerhető. Ugyanazon eseménysorokról a magyar és a török történetírás is létrehozta a koherens elbeszélését, és nem biztos, hogy létezik kívülálló döntőbíró, aki határozhatna az igazságról. Ráadásul Fónagy szerint a történettudomány a XIX. században, a modern nemzetállamok létrejöttével egy időben alakult ki, ezért a nemzeti keretek között létező kategóriákat visszük vissza távolibb időkbe. „A modern nemzeti közösség értelmében beszélünk magyarokról és törökökről.” Szerinte inkább dinasztikus konfliktusokról volt szó a kora újkorban.
Fónagy arra a kérdésre sem tudott egyértelműen igent mondani, hogy káros lenne a magyarok történelemképére a sorozat, és szerinte nem is szabad túlbecsülnünk a történelmi ismeretek mélységét. A múltról való ismereteinket (sajnos) csekély részben nyerjük a történettudományokból, meghatározóbb az iskola, a család, az irodalmi művek, a filmek, az interneten terjedő információk stb. jelentősége. Arra Fónagy nem tudna válaszolni, hogy a nézők többsége azonosítja-e a látottakat a történelemmel, vagy inkább fikciós műként értelmezi.
Ezt tehát leginkább úgy foglalhatnánk össze: az emberek nagy része úgysem a történelemkönyvekből szerzi ismereteit, így kevéssé van olyan tudás, amelyet befolyásolhatna az, ahogy a Szulejmán például II. Lajost ábrázolja. Ez persze visszavezethető arra is, hogy egy nemzet történettudománya is változik az idők során, másként értékel egy adott eseményt: kérdéses ugyanakkor, hogy ettől még a török propaganda az marad, ami, II. Lajos pedig nem változik szakállas öregemberré.
Csaplár-Degovics szerint arról van szó, hogy Törökországnak az egykori Oszmán Birodalom területe mindig is egyfajta „közel-külföld” volt, Erdogan elnöksége alatt pedig komoly állami erőfeszítések történtek arra, hogy Törökország a birodalmi területekre visszatérjen. Török gazdasági cégek, állami vállalatok, bankok érkeznek befektetőként, és közben tudatos politikai imázsépítés is zajlik, amire Szulejmán sírja is jó példa. Továbbá Csaplár-Degovics szerint miután Erdogan és pártja erősen iszlám kötődésű, igyekeznek mecseteket is építeni, főleg keresztény területen. A történész szerint a Szulejmán sorozatnak is van egy rejtett iszlamizációs feladata, még ha valós ismereteket csak korlátozottan közöl is: egy keresztény nézőnek például, akinek nincsenek vonatkozó ismeretei, nem lehet világos, mi a különbség a szunnita és a dervisrendek képviselte nézetek között. „Elsősorban szimpatikus és vonzó képet kíván sugallni az iszlámról.” Csaplár-Degovics szerint azért van erénye is a sorozatnak: idesorolható a sok korhű jelmez és épület.
Persze nem is csupán arról van szó, hogy egy történelemhamisító sorozat fut egy kereskedelmi csatornán, amelyet rendszeresen nézők százezrei, milliói követnek. A Szulejmán a magyar történelem és a magyar történelmi alakok ferdített változatait a magyar nézőknek közvetíti, akik a jelek szerint erre nagyon is vevők. A sorozat már 2013-ban második volt a teljes lakosság körében a nézettségi mutatókon, az év 28. hetén 910 ezren követték figyelemmel a szappanoperát. De már február 27-én is a legnépszerűbb volt a kereskedelmi célcsoportban az Origo szerint a sorozat azon epizódja, amely arról szólt: „megkezdődik Szulejmán hadjárata. A szultán Buda helyett a Magyar Királyság déli erősségét, Nándorfehérvárt tűzi ki célpontnak”.
A BrandTrend adatai alapján a Szulejmán népszerűsége azóta sem csökkent: 2016 nyolcadik hetén például 791 ezren voltak rá kíváncsiak, de az idén sikerült már elérni a 845 ezres számot is. A rajongók pedig láthatólag nem is örülnek már, ha megfosztják őket kedvencüktől: 2014 szeptemberében óriási felháborodást váltott ki, hogy egy időre – mindössze hat hétre – szüneteltethetik a sorozat vetítését. A Blikk szerint még tiltakozó Facebook-oldalt is létrehoztak, és volt, aki azt írta, hogy külföldön él, de szerdánként azért hazavezet csak a sorozat kedvéért. A Mandiner posztjából pedig kiderült, hogy sok tiltakozó éppen hogy a „történelmi alapot” hozta fel a sorozat mellett, ez alapján inkább értéket jelenít meg, mint mondjuk az akkor indított Celeb vagyok, ments ki innen! műsor.
Ez alapján is nyilvánvaló, hogy a magyarok nagy része történelmi műként tekint a Szulejmánra: a sorozatban történelmi események és történelmi alakok jelennek meg, és van, hogy az események is stimmelnek. Hogy is gondolnák másként, amikor a részek elején eleve egy feliratban tisztázzák: „A sorozatban szereplő karakterek és események valós, történelmi ihletésűek”? A pontos történelmi részek között pedig jobban elrejtőzhetnek a látványos ferdítések, ahogy a hódítók pozitívvá festése szintén. A hamisítás is sokakat megtéveszthet, amit mutat például egy bejegyzés a Gyakori Kérdéseken is: „Szulejmán szultán tényleg ilyen bölcs, kegyes és igazságos volt, mint a sorozatban, a magyar király pedig egy hülye, vagy nagyban ferdítenek benne?” Zsolt Péter médiaszociológus lapunknak arról beszélt: „Ilyet mi még nem sokat tapasztaltunk, de például az arabok, a németek, az oroszok igen. Rendszeresen olyan filmeket láthatnak, amelyekben ők a rosszfiúk.” Szerinte az egészséges emberek ezt azzal oldják meg, hogy felosztják az énjüket: máshol helyezkedik el a virtuális filmkedvelő, és máshol a magyar közösség tagjaként élő személy. „Ha azt látnánk, hogy egy sportmérkőzésen is az ellenfélnek drukkolnának, akkor hatott volna a film abban az értelemben is, ahogy ön gondolja, de ez nem valószínű.”
Fodor Pál elképesztőnek nevezte, hogy Magyarországon össznépi gyászt válthat ki Ibrahim sorozatbéli halála, az érzelmes magyar nekrológot pedig szerinte akár hazaárulásnak, a XVI. századi magyar hősök arculcsapásának is nevezhetnénk. A történész azt tartaná megoldásnak, ha a történelmünkről nálunk is készülnének végre sorozatok, filmek Zsigmondtól, a Hunyadiaktól kezdve. Mint Fodor mondta, nem érti, miért ne lenne erre lehetőség.
Csaplár-Degovics szerint valójában nem mindenhol fogadják olyan jól a szappanoperát azok közül, akik (egykor) szemben álltak a törökökkel: „A sorozat csak az Oszmán Birodalom egykori peremvidékein népszerű (Magyarország mellett például Szlovákia, Románia). Azokban az országokban, ahol az oszmán hódítás több száz évig tartott, a helyi török kisebbségen kívül nem rajongtak a sorozat történelemhamisító történetszálai iránt. Annál inkább is, mert szemben a peremkerületekkel, ezekben az országokban nem a lezárt történelmi múlt része a hódoltság időszaka. Bulgáriában, Szerbiában és Görögországban például a mai napig a nemzeti identitás fontos eleme az oszmán időszak kegyetlenkedéseire való emlékezés.” Egyébként Görögországban is nagyobb vitákat váltott ki a sorozat: így is sokan voltak, akik követték a történéseket, miután elmondásuk szerint Isztambul ellenállhatatlannak tűnik a sorozatban, ráadásul vannak benne könnyek és dráma is, ahogy kell. Szaloniki püspöke és a náci Arany Hajnal párt viszont felháborodott, és azt követelte, hogy senki ne nézze a sorozatot. Ez nem hatotta meg azokat a tömegeket, akik Facebook-közösségekbe tömörülve kezdtek török szavakat használni, és még török nyelvleckéket tartalmazó cédéket is vásároltak.
