„A világ legrosszabb munkájának mondják, de szerintem megéri küzdeni érte. Igen, vannak trollok is, de emellett éleslátás és bölcsesség ugyanúgy, valamint egy közösség, amiért megéri küzdeni.” A nem épp borúlátó szavak a The Guardian egykori moderátorától, Marc Burrowstól származnak: a férfi belsősként jóval pozitívabb képet festett a kommentelői világról, mint ami szerinte kívülről tapasztalható mindebből. És nem csak szerinte: nemrég épp a The Guardian számolt be nagyívű kutatásáról: 70 millió kommentet néztek meg (itt olvasható, hogyan), és nőgyűlöletet, rasszizmust, idegenellenességet találtak. A portálukon 2006 óta megjelent hozzászólásokat vizsgálva megállapíthatták: a legtöbb beszólást kapó tíz szerzőből nyolc nő volt, a maradék két férfi pedig fekete. A portál szerint egyértelművé vált, amit az újságírónők régóta feltételeztek: hogy a nők által írt cikkekre több sértő megnyilvánulás és trollkodás érkezik, mint a férfiakéra, függetlenül attól, hogy épp miről szól az adott írás.
Persze, a gyűlölködés általános: a The Guardian szerint nem ők voltak az egyetlenek, akik tapasztalták, hogy a durva, fanatikus, aljas megnyilvánulások uralják a kommentszekciókat. Ezen hozzászólások jó részére jellemző egyébként, hogy szemtől szemben sosem hangoznának el – tette hozzá a portál.
A The Guardian véleményszerzőinek nagy része fehér férfi, ennek ellenére érkezett a legtöbb gyűlölködés a nők és feketék cikkeire: a nyolc nőből négy, míg a két férfiból mindkettő színes bőrű volt. Két nő és egy férfi vállalta melegségét, de muszlim és zsidó nőket is találunk a kipécézett szerzők között. A tíz szerző közül pedig, akik a legkevesebb sértést kellett elviseljék, mindegyik férfi volt.
A lap statisztikái további érdekességeket tartogatnak. Az összes hozzászólás két százalékát, 1,4 millió kommentet kellett eltávolítaniuk a moderátoroknak: ezek többsége gyalázkodás volt, sértő nyelvezettel, esetleg kirívóan durva személyeskedés. De olyanokat is nagy számban töröltek, amik annyira eltértek a témától, hogy csak a vita kisiklatására voltak alkalmasak.
Bár a szerzők száma nőtt az évek során, a nemi arányok egészen hasonlóak maradtak. A sportcikkek elenyésző részét írták nők, de a technológiánál, illetve külpolitikai híreknél is csak némileg találunk jobb számokat. (Előbbiek nagyjából nyolcvan százalékát írták tavaly férfiak, és amikor a legjobb volt itt a nők helyzete, azaz 2005-ben és 2009-ben, akkor is 75 százalék körül volt ez az arány.) A divatcikkeknek ellenben több mint 75 százalékát írták tavaly nők: de még ebben a rovatban is nagy eltérések voltak az évek során. Míg 2001-ben például egyenesen több férfi divatszerző akadt, addig egy évvel később már ismét 65 százalék körül volt a nők aránya. Szinte mindegyik rovatban inkább a nők által írott kommenteket kellett kimoderálni, és még a sport és technológia rovatban is inkább a nők cikkei alatt kellett törölgetni. Nagyjából a divat volt az egyetlen rovat, ahol a férfi szerzők kaptak több beszólást. Emellett 2010-től folyamatosan a nők által írt cikkeknél volt szükségesebb a moderáció. Érdekes, hogy a véleményrovat mellett hol érkeztek a leginkább sértő kommentek: a külföldi hírek után a környezetcikkeknek is kijutott a jóból, de főként a divatrovatnak, ahol a megjegyzések nagyjából öt százalékát kellett eltávolítani.
Témánként is vizsgálta a The Guardian, hol kellett inkább takarítani: a krikett, a lóversenyzés és a jazz valamiért jóval kevésbé vonzotta a trollokat, mint az izraeli–palesztin konfliktus, a feminizmus vagy a nemi erőszak. Utóbbinál például a hozzászólások közel 7,5 százalékát kellett eltávolítani.
Jogi okokból csak a kommentek elenyésző részét kellett törölni. A spameket és a blokkolt hozzászólásokra érkezett válaszokat ugyanakkor nem vizsgálták, utóbbiak törlődtek automatikusan.
A legszélsőségesebb hozzászólások értelemszerűen azok voltak, amelyekben a szerzők vagy a másik halálát, megerőszakolását vagy lebénulását kívánták. Az eltávolítottak közt ugyanakkor többnyire kevésbé extrém példák voltak a lap szerint, de súlyosságban ezek is felvették a versenyt előzőekkel. Egy abortuszklinika előtt tudósító női szerző megkapta például, hogy
„olyan ronda vagy, hogy ha teherbe esnél, magam vinnélek el abortuszra",
egy az előítéletességről szerzett tapasztalatairól író brit muszlim pedig megkapta, hogy menjen hozzá az Iszlám Állam harcosához, aztán majd meglátják, hogy tetszik neki. Hasonlóról egyébként mi is írtunk már idén: miután migránsok nemi erőszakot követtek el egy német nőn, és ő utána a menekülteket védte általánosságban, a kommentelők további nemi erőszakokat kívántak neki, illetve azt, hogy legközelebb ne is élje túl a dolgot.
A portál szerint bár a gyalázkodásnak kitett személyeknek sokszor azt mondják, hogy ne figyeljenek oda, és ezek csak szavak, nem a valóság, a virtuális valóság és a való élet közti határ gyakran elmosódik: ezt Magyarországon is tapasztalni, hiszen a Kuruc.info telefonszám-kitételei és felbujtásai valódi és közvetlen zaklatássá válnak, a Facebook világában a gyalázkodó és gyilkossággal fenyegető üzenetek már saját privát oldalunkra érkeznek. De a híroldalas kommentekben olvasottak sem épp szívderítőek: „képzeld el, hogy munkába menet minden nap el kell haladnod száz ember mellett, akik azt hajtogatják, hogy rettenetes vagy, ostoba, és nem hiszik el, hogy téged ezért fizetnek. Szörnyű módja ez a munkába térésnek” – próbálkozott hasonlattal a The Guardian szerzője, Jessica Valenti.
Az oldal volt moderátora, Marc Burrows viszont pozitívabb tapasztalatairól számolt be cikkében. Szerinte jó meglátásokat és briliáns vicceket épp úgy lehet találni a már napi hetvenezer Guardian-hozzászólás közt, csak az emberek mindig a sötétebb dolgokat veszik inkább észre. Ha valaki azt mondja, tévedsz, mindig nagyobb befolyással bír rád, mint ha más egyetért – vélekedett, hozzátéve, hogy ha valaki emellett féregnek is nevez, az nyilván még nagyobb hatást fog kiváltani. Ezt egyébként alátámasztja az is, hogy a Guardian is a kommentszekció sötét oldaláról beszélt: a kimoderált hozzászólások mellett pedig a maradék 90-95 százalékban feltehetőleg bőven lehetett nagyon pozitívakat is találni. Szerinte a jó moderálás nem arról szól, hogy uralni kell a témákat, hanem nem engedni, hogy valaki agendája lerombolja a beszélgetést. Kifejtette, vannak a trollkodásnak zseniális formái is, és ha egyszerűen leállítanánk, hogy az emberek felhúzzák egymást a fórumokon, akkor félre lehet dobni az egész internet-dolgot is. A határok persze szerinte is megvannak. A fő problémát abban látja: sokan annyira meg vannak győződve igazukról, hogy nem rácsatlakozni szeretnének egy vitára, hanem szétzúzni azt. „Nem nyerhetsz ellenük, mert soha nem fogják igazán elhinni, hogy vesztettek.” Mindenesetre azt Burrows sem látja jó válasznak, főként újságírók részéről, hogy nem kell kommenteket olvasni: hogyan látnák így a szerzők az olvasói visszacsatolást, hogyan értesülnének fontos olvasói üzenetekről, amikről tudniuk kell a munkájuk miatt?
Burrows kitér a fizetett trollokra is, akik egy ideje ellepték a kommentmezőket: ők azok, akiket jobbára valamilyen kormányzati szerv fizet a propaganda terjesztésére. Nagy számban például Putyin Oroszországa támaszkodik rájuk. Tavaly jelent is meg egy hosszabb cikk a The Guardian szentpétervári tudósítójától: Shaun Walker számolt be róla, miként fizet az orosz hatalom bloggerek százainak nyugat-ellenes, Putyin-párti kommentek áradatáért. De azért is fizettek, hogy az elszakadást bejelentő donyecki és luhanszki köztársaságokról semmi rosszat, az ukrán kormányról pedig semmi jót ne írjanak. Persze, Burrows szerint az orosz ügyekhez hozzászólók nagy részét így sem fizetik, de azon kevesek, akiket igen, komoly hatást fejthetnek ki, és miattuk kialakul a bizalmatlanság légköre. Onnantól már az öli meg a vitákat, hogy mindenki fizetett trollnak tartja a másikat.
Mindenesetre a trollok elfojtására nem tartja jó megoldásnak a lap volt moderátora, hogy tiltsák le inkább a kommentelést a lapok teljesen. Pedig voltak, akik ezt választották: így tett például a Telegraph is. Magyarországon inkább a fokozottabb figyelmet választják a lapok: a 444 nemrég bevezetett új rendszerében nem mindenki hozzászólása jelenik meg rögtön, míg a Mandineren csak a regisztráltak láthatják az összes hozzászólást. A kiküszöbölendő probléma valós volt: hosszú ideig folyamatosan akadtak ismert és kevésbé ismert emberek is, akik a portál egyes szélsőségesebb kommentelőit a mérsékeltebb szerzőkre igyekeztek ráhúzni, vagy keményebb ellenőrzésre hívtak fel. Balogh Ákos Gergely főszerkesztő aztán a Zsidó.com-on állt ki a nagyobb szabadság mellett. „Ez az oka annak is, hogy én ennyire kommentpárti vagyok: úgy gondolom, a közéleti vitáknak ez egy jó terepe, még akkor is, ha látom, hogy sokan visszaélnek azzal a szabadsággal, ami a Mandineren van” – írta, megjegyezve azt is: „Gyakori tévedés, hogy nálunk azért vannak a kommentek, hogy pörögjön az oldal, és ez nekünk bevételt hoz. Nem. A kommentelés lehetősége az üzletnek csak árt. A hirdetők ugyanis nem szeretnek megjelenni olyan helyen, ahol bármilyen felhasználói tartalom van, tehát ahol a tartalom nincs teljes kontroll alatt.”
Jelentős vita zajlik a kommentek jogi helyzetéről is: korábban a Delfi című észt lapot kötelezte kártérítésre egy helyi bíróság olyan kommentek miatt, amiket az újság megjelenésük napján eltávolított. Ezek után még a strasbourgi bíróság is úgy vélte: nem jogsértő a portált felelősségre vonni a kommentekért. Mint a TASZ is írta, eszerint vagy előzetesen kellene szűrni minden kommentet, vagy megjelenésük pillanatában törölni a sértőeket. Ez leginkább arra ösztönözheti a tárhelyszolgáltatókat, hogy ne is engedjék inkább a kommentelést.
Korábban azt lehetett hinni, hogy a hozzászólásokra az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokról szóló törvényt (elektronikus kereskedelmi törvényt) kell alkalmazni – fejtette ki lapunknak a Mérték Médiaelemző vezetője, Polyák Gábor. Ez alapján a tartalomszolgáltató csak akkor felelt volna, ha tudomása van a jogsértő tartalomról, mégsem távolítja el azt. Az Alkotmánybíróság, illetve az Európai Jogok Emberi Bírósága viszont „figyelmen kívül hagyta ezt az egyébként EU-s szabályozást”, szélesebb körben meghúzva a szolgáltató felelősségét. Az emberi jogi bíróság aztán finomított mégis, kimondva, hogy nem minden esetben felelős a tartalomszolgáltató. A kommentelés vitatott helyzetét jól mutatja Polyák szerint, hogy Németország megkötötte „különalkuját” a Facebookkal: külön csapat szűri ki a német hírfolyamokból az uszító hozzászólásokat. Polyák aggályosnak tartja, hogy a szűrés szempontjairól és módszereiről semmit nem lehet tudni.
Kommentszabályozás egyébként nem volt és most sincs a Mérték vezetője szerint. Kerestük a Médiahatóságot is, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Kommunikációs Igazgatósága pedig az NMHH tájékoztatójára hívta fel a figyelmünket. Külön kiemelve ebből a következőt: „Nem tartoznak a szabályozás hatálya alá az internetes sajtótermék tartalmához utólag fűzött blogbejegyzések és kommentek, amennyiben valóban nem válogatás után, beszerkesztetten kerülnek fel oda a tartalmak; ezek tekintetében az utólagos moderálás sem alapozza meg a szerkesztői felelősséget.”
A Mérték szakértője, Nagy Krisztina az MNO-nak arról beszélt: az emberi jogi bíróság idei újabb döntése egyértelműsítette, hogy a portáloknak nincs objektív felelősségük a hozzászólásokért. A Delfivel szemben az Index és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) ügyében már úgy határozott: a magyar bíróságok aránytalanul korlátozták a sajtó szabadságát a honlapok felelősségének megállapításával. Az MTE korábban két ingatlanos honlap üzleti gyakorlatát bírálta, a cikket pedig az Index is átvette. Többen is akadtak, akik mindennek elmondták az említett cégeket, volt, aki egyenesen a „sunyi lehúzók” beszólásig merészkedett, az ingatlanos cég pedig rögtön perelt jó hírnév megsértése miatt. Előtte az említett oldalakat sem értesítette a problémáról.
A hazai bíróságok itt nem is vizsgálták, azonosíthatóak-e a kommentelők, a honlap pedig a tudomásszerzést követően szintén eltávolította a kifogásolt tartalmat. Strasbourg szerint továbbá egy cég jó hírnevének megsértése nem ugyanolyan súlyú egy természetes személy megsértésével. Az Index hozzátette, hogy a magyar bíróság arra sem tért ki, miért lenne jogsértő egy szimpla trágár komment. (Az ominózus hozzászólás a következő volt: „az ilyenek sz.rjanak sünt”.)
A felelősségi rend a strasbourgi döntés alapján Nagy szerint tehát az: ha hatékony eljárásokkal a tartalomszolgáltató lehetővé teszi a gyors választ, akkor a sértő kommentekért sem tehető felelőssé a portál. Ha viszont gyűlöletkeltésre alkalmas, és közvetlenül veszélyeztet testi épséget, akkor a szolgáltató felelőssé tehető, amennyiben nem tesz intézkedéseket az áldozat vagy harmadik fél jelentése nélkül is. A portálok Facebook-oldalain tett kommentekről ugyanakkor továbbra sem tudni biztosat: ki felel, a hozzászóló, a portál, esetleg a Facebook? Delfi-ügyben a bíróság arról beszélt, hogy a döntés a közösségi médiára nem alkalmazható. A gyakorlat döntheti majd el, hogy ítélnek ilyen esetekben.
