Az Egy férfi rendet teremt című írásában Stephan Löwenstein kiemelte: Orbán Viktor „minden ellenállást lever a médiában”, és „megvannak a maga módszerei” ehhez.
Kifejtette, hogy a Népszabadság ügyénél is fontosabb a „nagykép”, amely egy „mindinkább a kormány és csatlósai által ellenőrzött médiaszerkezetet” mutat. Ebben a szerkezetben ugyan „cenzúra nélkül” zajlik a vita és történnek leleplezések, de a „Fidesz-közeli” médiumokat már annak révén is fel lehet ismerni, hogy elhallgatnak-e vagy csekély terjedelemben számolnak-e be „vaskos botrányokról”. A Fidesz kimondott céljai közé tartozott, hogy megteremtse a mellette kiálló médiát, ami „érthető” törekvés, mert 2010-ig baloldali túlsúly volt jellemző, és a pártban ennek tulajdonítanak több vereséget – írta.
A Népszabadság ügyével kapcsolatban kiemelte, hogy a „Fidesz-közeli” médiaszerkezet „szép kiegészítői” lehetnének megyei lapok, amelyek közül 12 „egész véletlenül” a Népszabadságot kiadó Mediaworksnél van, így fennáll a gyanú, hogy a Népszabadság ügye „járulékos kár”, a valódi cél pedig a megyei lapok megszerzése egy olyan szereplő révén, amelynek megnevezésére „a magyarban van egy szép idegen szó: stróman” – írta a FAZ szerzője.
A két nagy országos kereskedelmi televízióra, egyéb politikai napilapokra és hírportálokra kitérve megállapította: a 2010 óta végbement fejlemények dacára még mindig nem lehet a magyar médiumok teljes mértékű „gleichschaltolásáról”, uniformizálásáról, egységesítéséről beszélni.
