Kádár elvtárs és a kultúrkampf

Sznobjektív címmel indult Puzsér Róbert új, a kultúrharcot tudatosan vállaló műsora a Hír TV-n.

– Miért „igazság-show” új műsorának a műfaja?
– A „valóság-show” a mai televíziózás legsikeresebb műfaja, ami sosem az érvény, hanem mindig az élmény igényével lép fel. Az igazság-show abban különbözik ettől, amiben az igazság a valóságtól: míg a valóságnak élménye, addig az igazságnak érvénye van. Mi nem élményt, hanem érvényt akarunk adni a nézőknek.

– Az első adás tapasztalatai alapján ez mennyire sikerült?
– Úgy gondolom, hogy az érvénnyel nem volt baj. De persze ahogy egy új műsorszéria első néhány adása mindig a betanulásról, a botladozásról, a formátum komfortos kialakításáról szól – főleg az első évad, vagy inkább az első öt-hat adás –, úgy ezúttal is számítani lehet arra, hogy nem lesz kész a műsor azonnal a kezünk alatt.

– Az alapötlet mennyire a sajátja?
– Teljesen. Ez egy már létező formátum, amelyet élőben, közönség előtt több évada gyártunk. Évek óta látogathatók a Sznobjektív beszélgetések.

– A politológus miért került az első adásban a politikusénál is alávalóbb helyre a megítélésében?
– Mert a politológusnak még a politikusnál is ártalmasabb a társadalmi szerepe: ő még a politikusnál is nagyobb szélhámos. A politikusnak van társadalmi funkciója – más kérdés, hogy ezt Magyarországon évtizedek óta nem látja el, helyette inkább önkényeskedik és lop. A politológusnak viszont egyáltalán nincs társadalmilag hasznosnak tekinthető funkciója. Ő csakis a politikust szolgálja. Ezt vagy azt a politikai oldalt. Ez indokolja „előkelő” helyét a listán.

– A vendégeket is ön választja ki?
– Igen.

– A műsor bevallottan erős társadalmi szemléletformáló szándékkal indult. Ez egyfajta küldetéstudat?
– Feltétlenül. Úgy gondolom, nem kell, hogy a szórakoztatás és az információátadás egymásnak ellentmondó közéleti funkció legyen. Össze lehet ezeket fonni, és egymást erősítő módon érvényesíteni, ha a diskurzus egyszerre közérthető és közérdekű. Közérthetőnek kell lennie, és a közérdekű tartalom máris befogadhatóvá, szórakoztatóvá tehető szélesebb tömegek számára is.

– A magyar média ezt a funkcióját mennyire tölti be? Kell-e egyáltalán, hogy ilyen szerepe is legyen?
– Természetesen kellene, hogy ilyen funkciója legyen, de a hazai média jelenleg ezt egyáltalán nem látja el. A hazai média vagy közérthető, vagy közérdekű. Ami közérthető, az nem közérdekű, ami közérdekű, az nem közérthető. De legalább soha és egyáltalán nem független – ezen a téren a legnagyobb a deficit. A közérthetőség és a közérdekűség funkcióit külön-külön műsorokkal még el-ellátja valamelyest a hazai média, a függetlenség terén azonban csakis a hiány mutatkozik.

– Milyen témákkal készül a következő hetekre?
– A jövő heti adásban a tíz leghitványabb magyar nyelvű slágert ismertetjük. Ezenkívül foglalkozunk majd az Európai Unió tíz halálos bűnével, a tíz legkiválóbb filmrendező munkásságával, a rendszerváltás tíz halálos bűnével, és a tíz legkártékonyabb kulturális szélhámosságot is sorra vesszük majd. Közéleti, kulturális és társadalmi témák egyaránt terítékre kerülnek, a Sznobjektívnek ugyanis nem tematikája van, hanem szerkezete, ez pedig maga a tízes lista, amelyhez a valóság 360 fokos spektrumából választhatunk témákat. Tíztől egyig haladva minden témakör megfelelő mélységben és alapossággal kitárgyalható.

– Mennyire lesz ez megosztó műsor?
– Nagyon is az lesz. Az a fajta kultúrharc, amelyet ez a műsor hordoz, egyáltalán nincs jelen Magyarországon. Nem gyakorolja senki. Senkinek nem szándéka erős állításokat átütni a társadalmon.

– Azért kultúrkampf mégiscsak folyik Magyarországon…
– Én ezt nem annak nevezném. Kultúrkampf címén valójában hatalmi harc folyik, ennek van alárendelve a társadalmi vita. Valójában azonban mindkét oldalon kádáristák ülnek és állnak. Kádáristák küzdenek kádáristákkal, és a nagy magyar kultúrkampf legfőbb kérdése, hogy ki legyen Kádár János. Az egyik Kádárért az egyik, a másikért a másik szekértábor küzd, miközben valós kulturális küzdelem nem zajlik köztük.

– Mennyire tartja magát megosztó figurának?
– Az vagyok.

– Ez szándékos?
– Nem az a cél, hogy megosztó legyek, de attól tartok, hogy ez elkerülhetetlen. Az a célom, hogy bizonyos kulturális referenciákat átadjak, márpedig ezeket megfelelési kényszeresen, lájkokra vadászva biztos, hogy nem lehet érvényesíteni. Az, hogy megosztó vagyok, úgy gondolom, olyan körülmény, amelyre nem szabad törekednem, de amitől nem is szabad megijednem.

– Sokat fogyott az utóbbi időben. Ez összefügg a műsorral?
– Ez a felnőtté válással meg a felelősségválással függ össze. Ezek azok az évek, amikor le kell gyártanom magamból azt a Puzsért, aki a következő évtizedekben leszek. Az, hogy öt évvel ezelőtt pánikbeteg lettem, nagyon erős jelzés volt a felettes énem részéről, hogy annak a régi Puzsérnak, annak a félfelnőtt lelkületű, üvöltöző kölyöknek, aki addig voltam, végleg lejárt a szavatossága. Egy jobb kiadású Puzsért kellett belőle gyártanom, erre szántam a 2016-os évet.

– Mikor lenne elégedett a műsor hatásával?
– Akkor, ha elkészülne belőle legalább száz adás. Mert ha a műsor megkapja az esélyt, és valóban képernyőre kerül belőle száz adás, akkor biztosan megtalálja majd a közönségét, és ellátja azt a funkciót, amelyet neki szánok.