„Az éjszaka leple alatt az oldal átirányításával történt olvasói megtévesztést pedig példátlanul sunyi, minden újságíróhoz, értelmiségihez és a szellem embereihez méltatlan, példátlan és alantas cselekedetnek tekinti, aminek semmi köze nincs a függetlenséghez és a közéletiséghez.”
– írták.
Szerintük az alapítók saját politikai és ideológiai meggyőződésük propagálása céljából lopták el a Magyar Szó szellemi termékét, és azt írják: jogi lépéseket tesznek.
Purger Tibor szerint hiába, mert a tartalmak továbbra is elérhetőek, csak éppen a magyarszo.rs, nem a magyarszo.com oldalon. Ez a domainnév viszont nem a lap tulajdonában van, hanem az övében.
„Engem az új közéleti fórum, a Szabad Magyar Szó elindításához semmilyen más érdek nem fűz, csak a kisebbségi sajtó pluralizmusának jogát és esélyét kívánom támogatni.” – írta lapunknak Purger Tibor, aki leírta azt a kalandos történetet is, amely oda vezetett, hogy nem a Magyar Szó, hanem ő, egy magánszemély volt a tulajdonosa az újság internetcímének.
„A Magyar Szó első honlapját én hoztam létre még 1999 tavaszán, amikor a Szerbiából és Montenegróból álló maradék szövetségi állam ellen (Slobodan Milošević politikája miatt) indított NATO-légitámadások idején Belgrád bevezette a cenzúrát. A washingtoni Brookings Intézet webtechnológiai igazgatójaként dolgoztam, és mivel nem voltam hajlandó cenzúrázott lapot tudósítani, kialakítottam egy minimalista honlapot a Magyar Szónak, amelyre otthonról is érkeztek az így már cenzúrázhatatlan hírek.
Annak idején a vajdasági kollégák a háborúval és nem az online kommunikációval voltak elfoglalva, az akkori vezetésnek eszébe sem jutott a domainregisztráció, és nem is lehetett szerbiai hitelkártyával fizetni. Ezért én regisztráltam a Magyar Szó címtartományait (kivéve a szerbiait), és Milošević bukása után átirányítottam azokat az otthoni szerverekre. Ez tegnapig így is maradt – és közben soha senki nem kérdezte meg, hogy kell-e értük fizetni. De minden korábbi lapvezetéssel sikeresen együtt lehetett működni, mindaddig, amíg a lapot közvetlen pártirányítás alá nem vonták” – írta Purger Tibor.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!