Attól függ, honnan nézzük és mikor: a közmédia kulturális csatornája, az M5 ugyanis valóban sokszor mutatja a szebbik arcát. Meglehet, nézettség tekintetében nem versenyezhet a kereskedelmi és a sportcsatornákkal – miközben tetemes összegből, nyolcmilliárd forintból gazdálkodik −, ám mégsem kellene megkongatni a vészharangot, ha egy színházi előadás közvetítése „mindössze” húszezer nézőt ültet a képernyők elé. Ráadásul ezek a nézők hősies vállalást tettek: bár az M5 célközönsége elsősorban a diákság és az értelmiség, az „értelmiségi műsorsáv” itt is érvényesül. Színházi előadások, koncertek, operafilmek baráti kezdése este fél kilenc, ám inkább fél tíz. Most szombaton Franco Zeffirelli Carmenje este tíz előtt kezdődhetett, s még a Müpa vezetője, Káel Csaba sem kapott protekciót a műsorrendben: Donizetti-rendezése, a Don Pasquale kezdési időpontja háromnegyed tíz volt – a valóságban ilyenkor megy haza a közönség. A művészfilmek rendre éjfél után láthatók, így az elmúlt héten tényleg csak az éjszakai baglyok találkozhattak a Dardenne fivérek vagy épp Fábri Zoltán remekműveivel. Ami nagy kár.
Tőkéczki László és Takaró Mihály rendhagyó történelem- és irodalomóráiba csak elvétve lehet beleütközni a csatornán, ami különösebb hiányérzetet nem kelt. A műsor felvetéseivel kapcsolatban igazából nincs kifogásolnivaló – például a szlovákság meddig tót és mikortól szlovák, bár e kérdés nem túl eredeti −, ám a tartalma nem hozza szellemi izgalomba a nézőt. Huszonöt percben persze lehetetlen kitárgyalni Klebelsberg Kunó vagy Tisza István történelmi jelentőségét, de ennél is nagyobb baj, hogy a főszereplőkhöz a néző már köt bizonyos ismereteket. A történész Tőkéczki rengeteg politikai vitaműsor résztvevője volt, így az ember hajlamos a politikai kommentátort látni benne. Az irodalomtörténész Takaró Mihály pedig sosem lesz képes feledtetni a Nyugat folyóiratról vagy Kertész Imréről tett megjegyzéseit.
Az Érettségi 2017 sorozatban gyakorló tanárok próbálnak megküzdeni egy elavultnak tűnő televíziós formátummal: hiába készülnek fel ugyanis egy-egy érettségi tételre, hogy azt jobban-rosszabbul előadják, erősen kétséges, hogy a diákok a tévében is egy iskolai óra kereteit szeretnék-e viszontlátni, padokban ülő tanulókkal, táblánál magyarázó tanárral.
Hétköznaponként este hatkor, illetve nyolckor viszont nagyon is érdemes az M5-re kapcsolni: ilyenkor a csatornán olyan ismeretterjesztő sorozatok futnak, hogy az embernek eláll a lélegzete. A sort kezdhetjük az egyik legnevesebb brit művészettörténész, Andrew Graham-Dixon Reneszánszával, amely a világ eddigi legdrágább művészettörténeti sorozataként nem csak a látványra ügyelt: a hat epizód után a korszakról alkotott ismeretei, elképzelései azoknak is módosulhattak, akik alaposan beleásták magukat a témába. A szintén brit sorozat, A világ madárszemmel nézőit a Himalája csúcsai felé is repítették a vadludakkal, s ugyanígy látványos, tartalmas és nem utolsósorban szellemes a Vad vidékek vagy az Univerzum című széria is.
Nem emlékeztetnek horrorra hangolt természetfilmekre, szerencsére.
