– A sakkból kölcsönözve Csendes lépés címmel fut az egyik műsorod a Lánchíd Rádióban. Alapvetően külpolitikáról szól, de ha jól értem, inkább az összefüggéseket keresitek, mintsem hírt hírre halmoztok. Honnan a Csendes lépés cím, és miként tárulnak fel a nagy sakkjátékosok taktikái a beszélgetések során?
– Amikor sok éve még csak szerettem volna külpolitikával foglalkozó műsort készíteni, sokszor olvastam újra és újra a Tűz és jég dala könyveket, vagyis George R. R. Martin Trónok harcaként ismert könyvfolyamát. Évek óta rajongója vagyok, de a filmsorozatot nem nézem. Először ennek olvasásakor sikerült erőteljesen átéreztem a politika durva és halálos oldalát – egy elképzelt középkorban. A játszmák és érdekek sokszor kibogozhatatlan és átláthatatlan szövevénye alakítja a világot körülöttünk, csak a sajtótájékoztatók és újsághírek gyakran elfedik a bonyolultabb és mocskosabb valóságot. A könyvekből jó lett volna kölcsönözni műsorcímet, de aztán jött az ötlet Halász-Szabó Miklós kollégámtól, hogy a sakkmeccsek is hasonlatosak ehhez a világhoz. A sakk szakmai kifejezések között bukkantunk erre a megnevezésre, ami tökéletesen leírta, milyen műsort készítenék. Olyan embereket keresek beszélgetőtársnak, akik ismerik azt a világot, amelyikről kérdezem őket. Néha összeesküvés-elméletek is előkerülnek, és a konteókat boncolgatjuk. De nem mindig pénz és az érdekek állnak a háttérben. Lányi András filozófus találóan jegyezte meg a rádió egyik műsorában, hogy az emberi hülyeséget hajlamosak vagyunk alábecsülni egy-egy sorsfordító döntésnél.
– Ha nagy rádiós pillanatokra gondolunk, veled kapcsolatban nekem az arab tavasz és az egyiptomi forradalom idején adott maratoni élő műsorotok jut eszembe. Neked mi? Mi volt, avagy mik voltak a legjobb, legnagyobb rádiós pillanataid, élményeid?
– Az az élő adásfolyam egy adrenalinbomba volt számomra. Ma is nehezen értem, hogyan sikerült legyőznöm a kishitűségem és alig pár éves riporterkedés után élőben BBC-t fordítani Kocsis Éva műsorvezető oldalán. Nagyon erős iskola volt számomra, hogy tanulhattam a régi Kossuth rádiós csapattól: Varga Sándortól bátorítást kaptam a kreativitáshoz és a kíváncsisághoz, Vas István Zoltántól riportereként is sok fontos leckét kaptam rámenősségből, pontosságból. De nagy élmény volt először élő hírműsorban szerepelni Papp Endrével, akit még az Ablak című műsorban láttam, gyerekként. A híradó riportereként tudósíthattam különböző tüntetésekről és pártok választási eredményvárójáról. Sokan nem tudják, hogy a hírműsorok készítése milyen csapatmunka eredménye, micsoda remek közösséggé kovácsolja az embereket. Legjobb élményem 2014-ben két műsorfolyam volt. Halász-Szabó Miklóssal készítettük a Közös út című műsort a holokauszt emlékév során a magyar–zsidó együttélés évszázadairól és egy első világháborús emlékműsort, az Eltűnt béke nyomábant.
– A mindennapi munkában, a kulisszák mögé tekintésben érzékeled-e a politika ellenállását, szembesülsz-e azzal, hogy a hazai kormányzati szervek egy ideje inkább akadályozni próbálják, mintsem segíteni a hiteles tájékoztatást? Legalábbis, amikor az újságíró többet akar egy sajtótájékoztató puszta tudósításánál...
– Szomorúnak tartom, hogy sokszor jól működő szakmai kapcsolatokat nem folytathatok tovább, mert már nem állhatnak velünk szóba mikrofon előtt. Tényleg felkészült, jó szakemberekkel találkozhatok a műsorok készítésekor, de néhányuk véleményét már hiába kérem ki.
– Gyakran foglalkozol történelemmel is, A történelem arcai című műsorodban Herakleitosztól Atatürkig, Szent Istvántól Ceausescuig megannyi személyiség portréját megrajzoltátok már. Jókora korszakbeli ugrások, mi alapján válogatsz, miként építed fel a beszélgetéseket?
– Nagyon izgalmasnak találom ezt a „szellemidézést”. Az emberi természet nem változik, ugyanolyan gyakran elbukunk, apróbb és nagyobb gyarlóságaink vannak ma is, mint 10-100 vagy 2000 évvel ezelőtt. Csak a körülmények változtak, a társadalmi elvárások. A történelemben mindenhol drámák – kicsik és nagyok – vannak, ezeket izgalmas látni egy-egy portré során. Ahogy azt is, ki hogyan reagál ezekre a történelmi kihívásokra, ki milyen döntést hoz az adott helyzetben.
A szobor- és emlékműviták jól mutatják, mennyi elvárás van bizonyos korszakok, helyzetek politikusaival, döntéshozóival szemben. A szerkesztés során igyekszem vitatott személyiségeket keresni, sokszor a beszélgetőtársak segítenek ebben. Néha csak ismeretlen, de méltánytalanul elfeledett embereket próbálok megidézni. Máskor a döntések mozgatórugói az izgalmasak. Mintha forgatókönyvet írnánk a műsor készítésekor: korrajzot készítünk, forrásidézetekkel bővítjük a beszélgetést.
– A történelmi témák töretlenül népszerűek, az idősebbek mellett ráadásul a fiatal, vagy legalábbis a középkorosztály kíváncsisága is felkelthető. Osztod ezt a tapasztalatot? A visszajelzések alapján melyek a legnépszerűbb, legvitatottabb ügyek?
– A 20. századi témák osztják meg leginkább a hallgatókat. És mindig könnyen kap náci vagy bolsevik bélyeget, aki ezekkel a témákkal foglalkozik, még akkor is, ha csak kérdéseket tesz fel. Persze hogy népszerű a történelem, hiszen egy megtörtént történet, amit sokféle nézőpontból láthatunk, de van egy erkölcsi mérce, ami azért nem változik. A jó és rossz esetében nincsen egyrészt, másrészt. Ítélkezni utólag mindig könnyű, de nekünk a műsorral ez nem célunk, csupán képet szeretnénk rajzolni, mozgatórugókat és körülményeket bemutatni.
– Bár még fiatal vagy, kis kitérővel hosszú évek óta ülsz a mikrofon mögött. Mi tart meg a rádiózás mellett, mi hajt, motivál nap nap után?
– A kíváncsiság. Kegyelmi állapotnak élem meg, hogy engem érdeklő témákkal, emberekkel foglalkozhatok, nem csupán hobbiként űzhetem. Mindig attól félek, hogy felszínes vagyok. A valós dolgokat mélyebben találni meg, sokkal nagyobb munka lemenni értük, de megéri. És ha ez a hallgatókat is érdekli, az még jobb. Ez önzőnek hangzik, és talán az is, hiszen elvárom emberektől, hogy azt találják szórakoztatónak, ami számomra is az. De szeretném azt hinni, hogy olyan kérdéseket teszek föl, amit ők is feltennének a helyemben, és így általam választ kaphatnak.
– A Lánchíd Rádió régi, egyik legismertebb műsorában, a Szabad gondolatban is szerepet vállalsz, ebben aktuális nagy közéleti ügyeket vitattok meg vendégeitekkel. Mire kíváncsi igazán Pál Amanda, mik azok a minket körülvevő világból, mindannyiunkat érintő ügyek közül, amelyek igazán megmozgatnak, amelyekre szerinted különösen érdemes mindannyiunknak odafigyelni?
– Törekszünk arra, hogy a mindennapok hírei és indulatai között ne vesszünk el. Ugyanazokról a közéleti témákról beszélünk, mint mások, csak mélyebben és talán maradandóbban. Valóban fontos dolgokról essen szó, ne arról, amit pártok sajtóosztályán fontosnak tartanak. Élvezem, amikor egy politikusnak, szakértőnek olyan kérdéseket teszünk fel, ami elgondolkodtatja, és számára is élménnyé válik a beszélgetés. Ha olyan dolgokat is kimondanak, melyekre korábban nem gondoltak vagy nem terveztek kimondani.
Kulissza: hétfő, szerda 12.30, Csendes lépés: szombat 14.05, A történelem arcai: hétfő 21.05, Szabad gondolat: vasárnap 08.05–11.00
Névjegy
Pál Amanda 1979-ben született Vácon, A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett történelem-kommunikáció szakon. 1999-től közel két éven át Londonban élt, majd dolgozott multicégnél, modellügynökségnél is, aktívan 2008 óta rádiózik. 2014 novembere és 2015 májusa között a Terror Háza Múzeum sajtóreferense volt.
