Matúz Józsefné 1957-ben, egy tavaszi napon igencsak meglepődött. A Filmfőigazgatóságnál dolgozó fiatal nő összefutott egy régi kollégájával. Beszélgetni kezdtek, kérdezte a férfit, mivel foglalkozik éppen, a válasz pedig tévénézők millióinak változtatta meg az életét. Erről azonban Matúz Józsefnének akkor még fogalma sem lehetett, nemhogy a nézők millióinak. – A televíziónál dolgozom – felelte a férfi. – Ilyen van Magyarországon? – csodálkozott a nő, majd alig néhány hónappal később elkészítette az első tévéhíradót, amit hatvan évvel ezelőtt, 1957. július 2-án láthatott a néhány ezer szerencsés. Az ötvenes évek elejére a politikai vezetés számára nyilvánvalóvá vált, az ország kínos lemaradásban van a televíziós versenyben. Amerikában akkortájt már több mint másfél millió készülék üzemelt, de a kommunista blokk országai is előttünk jártak a fejlesztésben. A Magyar Dolgozók Pártja 1952 májusában bizottságot hozott létre, hogy felderítsék, miként indítható el a televíziózás. Szovjet tanulmányutakat követően az adóállomás elkészítését a Beloiannisz gyárra, a készülék gyártását az Orionra bízták. A műszaki hátteret a posta biztosította, a tartalomért a Magyar Rádió felelt. Az első, még kísérleti adásnak 1954. május 1-jén kellett volna elindulnia, ám a kor józan politikai tervezéséhez méltón ez csak három évvel később történt meg. Igaz, akkor már teljes gőzzel megindult a Magyar Rádió és Televízió munkája. Heti nyolc-kilenc órányi műsort láthatott a maroknyi közönség. Az Orion első készüléke 5500 forintba került, ami öt-hat havi átlagkeresetnek felelt meg, így csupán néhány száz háztartásban volt televízió. Eleinte filmek, kisfilmek, közvetítések mentek az egyetlen csatornán, ám hamarosan felmerült, a mozik mellett a tévében is legyen híradó. A műsor elkészítésével Matúz Józsefnét bízták meg, aki – mint azt egy interjúban elárulta – a szerkesztés közben tanulta meg, miről szól ez a műfaj.
Az első tízperces adást két hétig készítette a Filmfőigazgatóságtól a televízióhoz igazolt főszerkesztő, és az előző hetek eseményeit foglalta össze. Vezető hír volt Soós Imre halála: a fiatal színész alig két héttel korábban vetett véget életének. A híradó eleinte Képes Krónikaként került adásba. A megfilmesíthetőnek ítélt híreket Matúz Józsefné kezdetben egymaga szedte össze, állandó stáb nélkül dolgozott, mindig azokkal, akik ráértek. Az elkészült felvételeket a Híradó- és Dokumentumfilmgyárban hívták elő, majd az anyagot rendőri felvezetéssel vitték fel a Széchenyi-hegyre, ahol Bán György, a rádió bemondója élőben olvasta a képhez tartozó híreket. Hamar összeállt a híradós csapat, a rendezést legtöbbször Katkics Ilona és Zsurzs Éva vállalta, az operatőri munkát mások mellett Mezei István, Nagy József, Varga Vilmos, Mestyán Tibor és Sík Igor végezte, a hírek felkutatásában már Sényi Imre és a gyártásvezető, Karsai Nándor is segített a főszerkesztőnek. 1957 júliusában felbukkant a képernyőn a két legendás bemondónő, Tamási Eszter és Takács Marika. Őket egy évvel később követte a rádiós bemondó Varga József. A vezetőség eleinte kevésbé volt lelkes, mint a stáb, a hírek hetente egyszer kerültek adásba, és ezért is keményen meg kellett küzdeni. A kérdés az volt, vajon a filmhíradó mellett a televíziós változatnak is van-e létjogosultsága egyáltalán. A legjobb érvnek végül a naprakész hírközlés bizonyult: 1959 áprilisában, amikor Nasszer egyiptomi elnök Magyarországra érkezett, a bemondók este úgy konferálhatták fel az eseményt, hogy ma reggel Ez meghozta az áttörést, ami után már nem volt kérdés, hogy a tévés híradó marad talpon a küzdelemben. A műsor – amely a Képes Krónika után Keddtől keddig címen is futott – a hatvanas évek elejétől már TV Híradó néven naponta adásba került. Meghatározó tagjai voltak mások mellett Márványi György, Ipper Pál, Bayer Ilona és Chrudinák Alajos is.
Matúz Józsefné munkája évtizedekre meghatározta a televíziós híradás műfaját. Az alapító főszerkesztő huszonkilenc évig irányította a TV Híradót; 2007 novemberében hunyt el, 82 évesen.
