Ki járt jól a Despacitóval?

Hiába az ötmilliárd feletti internetes hallgatottság, a bevétel nem eget verő.

Nehéz egy popslágerről úgy értekezni, hogy ízlésbeli preferenciák ne torzítsák mondandónkat. Ha egy dal meghatározó marad egy teljes évszakon keresztül (hiszen a Despacito 16 héten keresztül már biztosan vezette a Billboard Hot 100-as toplistáját, és ki tudja, hol a vége), akkor természetszerűleg nemcsak a rajongói, de az utálói is sokasodni fognak. Ha azonban megpróbálunk a puszta számokhoz ragaszkodni, el kell ismernünk, hogy rég volt ekkora világsiker a zeneiparban.

Aminek oka kettős: persze szerepet játszik benne a tudatos kompozíció, de legalább ennyire fontos az átgondolt promóció. A dallamában pontosan azok az akkordok jelennek meg, amelyekre megannyi más popdal is épül Taylor Swifttől a Bon Joviig, és ez a Vulture szerint az ismerős, mégis rejtélyes, feszültséggel teli érzést kelti a hallgatóságban, és fenntartja érdeklődésüket a legutolsó taktusig. Amint az ma már közismert, amikor az eredeti alkotók, Luis Fonsi és Daddy Yankee először, még januárban megjelentették a dalt, az nem keltett különösebb hullámokat a világban, de még csak Latin-Amerikában sem. A világsikerhez kellett Justin Bieber, aki látott fantáziát a számban, és remixet készített hozzá. Ez a felállás sem mondható forradalminak: ügyes, de közepesen sikeres szám egy alig ismert előadótól + beugró világsztár = siker.

Igaztalan lenne ugyanakkor a Puerto Ricó-i Despacito sikeréért egyedül Biebert dicsérni, hiszen a rekordokat mégsem a potom félmilliárdos megtekintésszámnál járó remix döntögeti, hanem az eredeti. Az elemzők szerint a siker valódi okát tágabb kontextusból érdemes vizsgálni. Az Egyesült Államokban (és így az amerikai tömegkultúra által irányított világban) újra hódít minden, ami „latin”, kezdve a latin-amerikai témájú filmektől a zumbán keresztül az olyan, az évezred kezdetén pályájuk csúcsán volt sztárok újjáéledéséig, mint Ricky Martin, Jennifer Lopez, Enrique Iglesias vagy Shakira.

###HIRDETES###

Tehát tényként állapíthatjuk meg, hogy a Despacito mindent vitt a nyáron. De vajon vitte-e azt a nagy halom pénzt is, amit a siker láttán mindenki feltételezhet? Luis Fonsi és munkatársai egycsapásra a világ leggazdagabb zenészeivé lettek? Nos, nem igazán. Az ötmilliárd felett járó streamelésszám elképesztően hangzik, de van vele egy probléma: a nagy része az ingyenesen hozzáférhető YouTube-on keresztül történt, figyelmeztet a Quartz. A YouTube az elmúlt években a világ televíziós archívumává és állandóan kéznél levő ingyenes zenegépévé lett. Az új zenék itt terjednek el villámgyorsan világszerte, így egyetlen zenész sem teheti meg, hogy klipjeivel ne legyen jelen a felületen.

Streamelés: olyan zenehallgatás, videonézés az interneten, amikor a teljes fájl sosem kerül a birtokunkba, ehelyett kis csomagokban, folyamatosan érkeznek számítógépünkre az adatok, így szinte azonnal megkezdhetjük a lejátszást, de internetkapcsolat nélkül – általában – nem tehetjük ezt meg.

A Google hatalmas összegeket tesz zsebre a YouTube-on megjelenő reklámokból, és ebből fizet jutalékot a legnépszerűbb videók feltöltőinek – de nem túl sokat. A folyamatosan tiltakozó zenészek szerint ez a „nem túl sok” valójában megdöbbentően kevés: átlagosan 0,07 dollárcent (18 fillér) megtekintésenként. Természetesen ez csak becslés, hiszen a lemezkiadók és a Google közötti jogdíj-megállapodások minden esetben titkosak. A jutalékok nagyban függenek attól, hogy milyen híres előadóról, mennyire sikeres számról van szó, mennyire értékes piacot céloz a dal, illetve befolyásolhatják egyéb háttérmegállapodások is kiadó és a Google egyéb együttműködéseiről. E bizonytalanságokat nem feledve az elemzők úgy becsülik, hogy a YouTube-ról legfeljebb 3,2 millió dollár bevételük származhatott az alkotóknak és a kiadónak összesen. Ezt a pénzt pedig számos szereplőnek kell elosztania egymás között, tehát egy-egy ember szinte bizonyosan egymillió dollár alatti (adózás előtti) jövedelemre tett ezáltal szert.

A Despacito elsöprő hatását talán a róla készült ezernyi paródia jelzi legszemléletesebben. Itt a Szezám utca szereplői énekelnek a kis kacsáról (melynek spanyol neve el patito).

Nézzük ezután az internetes rádióként üzemelő egyéb streamingszolgáltatókat, legfőképpen legnagyobbjukat, a Spotifyt. Ők főként havi néhány dolláros előfizetési díjaikból szerzik bevételeiket, amelynek – megint csak – megalázóan elenyésző részét juttatják az előadóknak. A Spotify által fizetett jutalékok valahol a 6–8,4 centes tartományban mozognak lejátszásonként, tehát valamivel magasabbak ugyan, mint a YouTube gázsijai, de meggazdagodni ezekből sem lehet. Egy átlagos (tehát nem Despacito-szintű slágereket produkáló) előadó a becslések szerint streamelésből kevesebb bevételhez jut, mint a húzóágazatnak semmiképpen sem nevezhető bakelitlemez-eladásokból. A Despacitót – a múlt heti adatok szerint – 1,9 milliárdszor játszották le a Spotifyon (és a hasonló szolgáltatásokon keresztül), így az ebből származó bevétel 15 millió dollár lehet.

Ha ehhez hozzáadjuk a YouTube (amely a Moneyish becslése szerint háromszor annyi felhasználóval rendelkezik, mint a Spotify és a többiek együttvéve) 3,2 millióját, azt kapjuk, hogy a Despacito eddig nagyjából 18,2 millió dollárt fialt a streamelésből. Ugyanekkora bevételt az iTunes internetes zeneboltjában (ahol a dalok 1,29 dolláros végfelhasználói árából átlagosan 20 centet juttatnak az előadóknak) úgy értek volna el, ha 16 millió példányban értékesítik a számot. Nos, a tényleges digitális értékesítés számai ennél valamivel szerényebbek (a június végi adatok szerint 1,4 milliónál jártak), de ezzel is sokszoros platinalemezes minősítést értek el. Ráadásul a Despacito sikere példátlanul tartós, a Forbes cikke szerint még augusztusban is heti 84 ezer példányban töltötték le (pénzért) valamelyik zeneáruházból.

Úgy tűnik tehát, nincs kiút az ördögi körből. Ha a Despacitót nem a YouTube-on nézték volna meg sok milliárdnyian, hanem megvették volna a zeneboltokban, az előadók mára milliárdosok lehetnének. De ha a Despacitót nem töltötték volna fel a YouTube-ra, a kutya sem ismerné, és esélyük sem lett volna milliárdos hallgatóságot verbuválni.

Sokkal nehezebb ugyanakkor megbecsülni, hogy Fonsi és munkatársai mennyi bevételhez juthatnak a rádiós lejátszások után. Nincs világméretű összesített statisztika a sok ezernyi rádióállomás mindegyikéről. A Variety szerint volt olyan nap a nyáron (június 17., szombat), amikor 10,7 milliószor játszották a rádiók a Despacitót, a Billboard pedig az egyik júliusi héten 149 millió lejátszást mért (illetve kalkulált). Ez azt jelenti, hogy nyáron gyakorta előfordult, hogy a rádióállomások egy-egy órában többször is lejátszották a dalt. Azt sem lehet egyszerűen meghatározni, hogy egy-egy lejátszás után hány cent üti Fonsi és a többi előadó és szerző markát, hiszen a rádiós jogdíjakat általában súlyozott átalányként állapítják meg, a rádióktól beszedett összegeket sikerességük és persze az ezzel összefüggő játszási frekvenciájuk arányában osztják el a dalok készítői között.

Természetesen a zenészek bevételei nem csupán a zeneeladásokból és a rádiós jogdíjakból származnak. A hanghordozópiac bedőlése óta (mióta már senki sem hajlandó cédéket vásárolni) gyakran hallani, hogy a zenészek fő pénzkereseti forrása ma már a koncertezés. Ez vélhetően így is van, de az ebből származó bevételeket szinte lehetetlen megbecsülni. Luis Fonsi koncertjei bizonyosan sokkal népszerűbbekké váltak, és eljut olyan országokba is, ahol a Despacito előtt teljesen ismeretlen volt. Augusztus 7-én Budapesten is fellépett, ahol – jobb híján, vagy az egyslágeres előadók rajongói által támasztott elvárásoknak engedve – kétszer is elénekelte a Despacitót. De a sláger gazdasági hatásai túlmutatnak a zeneiparon. A Puerto Ricó-i turizmus idén 45 százalékkal bővült 2016-hoz képest, amelyet áttételesen ugyancsak a Despacito sikerének tulajdonítanak.