Igazán hasznos lenne, megedzené ezt a generációt, ha visszavezetnék a sorkatonaságot – halljuk újra és újra a jól ismert sóhajt. Nagyon is nemes célokat fogalmaznak meg: az a pár hónap jót tenne testnek és léleknek is, rendszeretetre, közösségi gondolkodásra nevelne. Hogy a gyakorlatban mindez csak felesleges nyűg volt sokaknak értelmetlen reggeli szaladgálással és mások fölött uralkodni vágyókkal, akik végre megtalálták a megfelelő terepet? Lényegtelen. A kiképzésromantika kikezdhetetlen. Valami hasonló a helyzet az RTL Klub vissza-visszatérő túlélőshow-jával, a Survivorrel is. Tizenhárom év után elindult a harmadik széria a kereskedelmi tévén.
Nem saját találmány persze, a formátum a brit tévés producerhez, Charlie Parsonshoz kötődik. Bár az ötlet már a kilencvenes évek elején megfogant, az első, svéd változat 1997-ben indult Expedition Robinson címmel. Azóta már jó pár ország utaztatott napfényes szigetekre civileket, hogy aztán a tévé előtt chipset majszolva borzadjunk, hogyan esznek meg tücsköt-bogarat, és miként intrikáznak egy dzsungelben éppúgy, mintha a céges konyhában ülnének.
Elméletben azt követhetjük, szomszédaink és ismerőseink miként néznek szembe olyan viszontagságokkal, amelyekkel a civilizált világban egyikünknek sem kell. És persze akadnak teljesen triviális dolgok a fogmosástól kezdve egészen a zsákmányszerzés gyakorlatának elsajátításáig. Csakhogy nyilván egy kereskedelmi műsort nézünk, így a valóban izgalmas kérdéseknek, horribile dictu filozófiai, az ember mibenlétét érintő felvetéseknek nem sok terep jut. Annál inkább a feszült akciójeleneteket eredményező összetett feladványoknak, a valóságshow-kból ismert üvöltözésnek és az egymás háta mögött történő kibeszélésnek.
Mintha csak bulvárosítanák A Legyek Ura kevésbé vérgőzös drámáit, egy-egy titokban elfogyasztott mogyoróvaj vagy épp lazábban vett védettségi játék itt szörnyű indulatokat szül. A nagyra nőtt gyerekek pedig a törzsi gyűlésnek nevezett kiszavazóshow-n hangot is adnak haragjuknak: „Barbi, te mindenkit elárulsz, az a lényeg csak, hogy továbbkússzál, ez undorító, hányni tudok az ilyen emberektől.” Mindez azért is igazán lenyűgöző, mert a játék lényege, hogy a felek végül mindenkit eláruljanak a győzelem reményében. Ámulva figyelhetjük hát a Mandirigma törzs tagjait, illetve a Holtak szigetére került kiesőket, amint egyik percben cselt szőnek és támadnak, a következőben pedig már a cselszövőket ítélik el erkölcsileg.
A védettségi játékok is láthatólag azt célozzák: a résztvevőket minél kevésbé izgassa, hogyan készül ki teljesen a konkurensük. Küzdjenek csak, küzdjenek, miközben a komolyanvehetetlen műsorvezető, Istenes Bence kommentál: „Látszik, hogy fogy a lányok ereje, Barbi ismét beleesett a folyóba, úgy látom, lélekben már fel is adta.” Érdekes karakter egyébként ez a Barbi, láthatólag ő egyedül értette meg, hogy nem kell halálra kínoznia magát minden értelmetlen játékban, elég intrikáznia kicsit, és akár a végéig is eljuthat.
A szereplők egyébként némileg emberibbek a szokásos realityhősöknél: a Való világ karikatúrafigurái után egy csipetnyi normalitásnak is örül a néző. Persze szükség volt ezúttal is a bulvárlapok címlapjára tehető „hősökre”. Ezúttal Klaudia az, aki ránézésre ugyan kisvárosi fodrászlány, a Blikk szerint viszont menekült már Japánban a rendőrök elől, és lábfétises „pornóban” is szerepelt (teljesen felöltözve).
A Survivor őszi kiadása a végéhez közelít. Hogy ki fog közülük lemezt kiadni, ki ír könyvet megpróbáltatásairól, és kinek a szerencsétlen sorsára veti rá magát a bulvár úgy, mint BB Éviére, az még a jövő zenéje.
