Kérdezni rettenetesen nehéz. Különösen, ha az ember kíváncsi. Akkor hirtelen tétje lesz a dolognak, már nem lehet kívülről szemlélni a másikat, a kíváncsiság befelé űz, meg akarjuk ismerni azt, aki velünk szemben ül. Nem segít a dolgon, ha mindezt másokkal is megosztanánk, az meg pláne nem, ha ez a megosztás a hivatásunk. A felszínes csevejtől a professzionális mélyinterjúig hosszú út vezet, és míg előbbi szinte mindenkinek megy, utóbbi kevesek kiváltsága. Kadarkai Endre egyike a szerencséseknek.
A riporter a Zugló TV-n kezdte a pályafutását – hogy mára országos csatornán kérdezi a magyar hírességeket, jól mutatja kitartását és elszántságát. De Kadarkai nem csak ezért különös színfoltja a hazai tévézésnek. Igazán ismertté az Echo TV-n futó műsora tette, és rajongótábora nem korlátozódott az ufó-, chemtrail- és összeesküvés-hívőkre, a csatornán látható Arckép és Csakazértis című produkciói felülírták a szekértáborok filozófiáját, Kadarkai teljesítményét világnézettől függetlenül mindenki elismerte. Nem csak a közönség. Olyan emberekkel ült le beszélgetni egymás után, mint Törőcsik Mari, Kulka János, Cserhalmi György, Kovács Patrícia, Geszti Péter, Wahorn András. De az ő műsorában hangzott el Kovács Ákos nagy botrányt keltő elemzése is a női princípiumról.
Hogy pontosan mennyien követték a működését, akkor derült ki, amikor az Echo TV gazdát cserélt. Mészáros Lőrinc nem sokkal azután, hogy tavaly év végén átvette Széles Gábortól a céget, és hangsúlyozta, hogy jó és nézhető tévét akar csinálni, amelyben sokkal több a kultúra, elküldte az Echóból azt az embert, aki konkrétan megfelelt a kritériumainak. Ekkor, ahogy arról a riporter több helyen is mesélt, rengetegen keresték meg, tavaszra pedig meglett új állomása, műsorai azóta is a Story4-en láthatók.
A tragédiák után talpra álló hétköznapi hősöket bemutató Csakazértis címe Nemadomfelre változott, az Arckép azonban minden részletében változatlan maradt. Nem véletlenül, hiszen ez a műsor Kadarkai valódi névjegye. Szemtől szemben ül egy ismert személlyel, és háromnegyed óra alatt azt is megtudja róla, amit az interjúalany sem biztos, hogy tudott magáról a felvétel előtt. Kadarkai újságíró, kedves ismerős, nyomozó őrmester és pszichológus egy személyben.
Ezzel nem csupán az interjúalanyait veszi le a lábáról, de a közönséget is. Az üzemszerű kérdezést már-már művészi fokra emelő riporternek így könnyen elnézzük imázsának modoros részleteit is. Valószínűleg csupán megvetendő előítélet, de a zakó alatt szegycsontig kigombolt ing, a jól látható ékszerek nálam nehezen férnek össze a mélyben rejlő titkokat célzó kérdésekkel. Ezek a külsőségek néha nem állnak meg a felszínen, a beszélgetés menetében is visszaköszönnek. A dialógus természetessége miatt ez alig tűnik fel, de néha mintha inkább egy felépített karakter kérdezne, és nem a valóban kíváncsi riporter. Egy interjúban Kadarkai a hatások kapcsán Vitray Tamástól Friderikusz Sándoron, Kepes Andráson és Szily Nórán át Szilágyi Jánosig sokakat megemlített. Az ő munkamódszerük mániákus elemzésében akarta megtalálni a saját hangját. Ez a keresés valószínűleg még nem zárult le, és ennek számlájára írhatjuk a néha indokolatlanul flegma vagy behízelgő kérdéseket. De ezek a részletek a műsor egészének szempontjából jórészt elhanyagolhatók. És a saját hang amúgy is folyamatos kutatást jelent.
Bár az igazi terepe az Arckép, Kadarkai akkor is nagyot alkot, amikor nem Gálvölgyi János, Havas Henrik, D. Tóth Kriszta vagy Marozsán Erika ül vele szemben, hanem teljesen ismeretlen emberek, akiknek a nagyságát az aktuális beszélgetés hivatott feltárni. Roma kutatónő, önzetlen fociedző, holokauszttúlélő, egykor drogfüggő anyuka, baleset miatt kerekesszékbe kényszerült férfi. Egy a közös bennük, nem adták fel, akármi is történt velük. Mert ahogy egyikük megfogalmazta, „mindig van remény.”
Ez az üzenet adásról adásra egyértelmű, ami akkor is komoly teljesítmény, ha néha hiányolhatjuk a tévés elbeszélésből a hihetetlenül összetett emberi történetekhez illő komplexitást.
