Amikor a házigazda hajnalban, mintha poraiból támadna föl, belép a szobába, arcán ferde mosollyal, kezében egy társasjátékkal, az eltéveszthetetlenül jelzi, hogy a házibuli megdöglött, és nincs az az Activity, Monopoly vagy Ki nevet a végén?, ami újból életet lehelne bele. De menekülni már késő, frissen felfedezett energiáival a lelkes játékmester addig senkit sem enged haza, amíg néhány körön végig nem szenvedik magukat a vendégek. Álmos, unott, a napszakhoz mérten tompa agyú játékosok görcsösen próbálnak fölidézni valamit a néhány órával korábbi hangulatból, ám a lapos viccek és a suta beszólások már csak a kedélyesség fáradt visszhangjai.
A Duna Tv-n hétfő este debütált, Honfoglaló című vetélkedő mintha épp ezt a miliőt igyekezne megteremteni, azzal a különbséggel, hogy a közmédia nem levezetésnek szánja, hanem éppen ezzel a produkcióval rúgná be a bulit. A Honfoglaló egy magyar fejlesztésű stratégiai műveltségi játék, eredeti, online verziója 2002-ben mutatkozott be. Nem sokkal később több idegen nyelvű változata is elindult, és egy évre rá már offline, vagyis táblás társasjáték formában is felmérhettük vele tudásunkat. Tizenöt év elteltével a közmédia elérkezettnek látta az időt, hogy a Honfoglaló végre képernyőre kerüljön. Sok mindenen változtatni kellett az adaptációhoz, de a lényeget igyekeztek megőrizni. A játékban három versenyző feszül egymásnak, feladatuk, hogy elfoglalják egymás elől, majd egymástól Magyarország megyéit. Az nyer, aki a megfelelő számú kör végére több pontot gyűjt hódításaival. Nem erőre, hanem tudásra van szükség a területfoglaláshoz; aki jól és kellően gyorsan válaszol a kérdésekre, kitűzheti zászlaját a kiválasztott megyére vagy az ellenfele várfokára.
Néhány hete komoly bajban voltunk a lapnál, amikor a tévés műveltségi vetélkedőkről szerettünk volna kritikai összeállítást közölni, mert nemhogy Elmebajnokság, de még egy valamire való kvízműsor sincs jelenleg a műsoron, amelyben valódi tudásra volna szükség. Ebből a szempontból mindenképpen üdvözlendő a Honfoglaló, hiszen itt a feladványok, amelyek a biológiától a művészeteken és a sporton át a szórakozásig terjednek, végre megdolgoztatják a versenyzőket és a közönséget egyaránt. Csakhogy a tálalás arra utal, hiába hirdetik, hogy „a tudás valóban hatalom lesz ebben a játékban”, a közmédia számára ez önmagában nem elég: látványos show-műsort szeretnének kreálni a vetélkedőből. Ennek tudható be a díszlet is, amely azt az érzést keltheti a nézőben, mintha belépett volna a társasjáték terébe. Apró szépséghiba, hogy az alkotók néhány évtizedet tévedtek; ám a korai 90-es éveket idéző látványvilág még akár üdítően is hathat az Appra, magyar!, a Ninja Warrior, A Fal és a hasonszőrű produkciók görcsösen futurisztikus dizájnja mellett.
Az pedig már végképp nem az MTVA sara, hogy a műveltségi megméretést „közismert emberekkel”, vagyis közmédia-kompatibilis celebekkel kell bevezetni, máskülönben a műsor nem éri el a közönség ingerküszöbét. Biztosra mentek a készítők a hétfői premieren, három, vicces figurának szánt versenyzőt eresztettek egymásnak: Badár Sándort, Nacsa Olivért és Harsányi Leventét. A várt fergetegparti azonban hamar unalomba fulladt. Badár öniróniája csupán néhány percig tartott ki, Nacsa egyetlen alkalommal csillogtathatta meg igazán a védjegyévé vált – és az évek alatt alaposan inflálódott – paródiát, Harsányi humora pedig a rossz válaszokat követő magyarázkodásra korlátozódott. Nem sokat lendített a vetélkedő szekerén a műsorvezető, Szente Vajk sem, aki még érezhetően visszafogott gesztusaiban sem rejthette el a Magyarország, szeretlek! vezetése során tökélyre fejlesztett modoros teatralitást. Mintha a hajnali indulás előtti utolsó fáradt pillanatokat keltette volna életre a vetélkedő, amikor már minden játékos a kabátjára, a lépcsőházra és a taxira gondol, de nehogy megbántsa a vendéglátót, utolsó erejével még igyekszik jó fejnek látszani. Persze ez csak az első adás volt, még bőven felpöröghet a produkció, főleg ha már nem ismert személyiségek versengenek majd egymással. A Honfoglaló egy nagyszerű ötletből kibontott izgalmas, pörgős, emlékezetes játék, kár lenne, ha épp egy tévéműsor bizonyítaná az ellenkezőjét.
