A mítoszdöntő harciasságtól az ostromlott vár képzetéig

Az Echo TV ledöntené a mítoszt, miszerint Budapesten csak „balliberálisok” élnek – bár ezt senki nem mondta.

Van abban valami felemelő, amikor Szörényi Levente és Bródy János közös interjút ad, és a politikai nézetkülönbségeket félretéve inkább azt keresik, ami összeköti őket. A Fonográfról beszélnek és az István, a királyról, azaz művészetről, ami egységbe kovácsolja őket. Legutóbb a Heti Válaszban olvashattuk őket, a több évvel korábbival szemben pedig már nem is kapták fel a vizet egy-egy eltérő véleményen. Inkább csak legyintettek: hagyjuk is ezt, kár újra belemenni. És valóban: amit közösen letettek az asztalra, azt nem a politika határozza meg, és fennmarad azután is, ha az éppen aktuális hatalom már rég nem lesz sehol.

Mindezt nem így gondolhatják az Echo TV-nél, aminek mottója is lehetne: első a politika! A művészt is az határozza meg, hogy miben hisz, de még inkább, hogy hova adja a szavazatát, az pedig, hogy ezen túl mit kapott tőle a magyar kultúra, másodlagos. Nehéz másra gondolnunk a Mészáros Lőrinc-csatorna új portréműsora, a decemberben Biró Zsuzsa műsorvezetésével indult Jobboldali Budapest kapcsán. Mi köti össze Jankovics Marcellt Riz Leventével, Osztie Zoltánnal, Kondor Katalinnal és Ferencz Orsolyával? A televízió szerint az, hogy mindannyian jobboldali, keresztény emberek, de persze tudjuk, nem erről van szó. Ebben a műsorban Márki-Zay Péternek éppúgy nem lenne helye, ahogy Mellár Tamásnak vagy épp Jeszenszky Gézának sem. Nem azért, mert ne lennének konzervatívok, sokkal inkább, mert a pártlogika nem tudja őket (már) beilleszteni az „egy a tábor” szellemiségbe. Azaz: kiszólhatnak, bezavarhatnak a jól felépített képbe.

Nem mintha maga az alapötlet túl elmésre sikeredett volna. „Ledöntjük azt a mítoszt, miszerint Budapesten csak balliberális emberek élnek” – halljuk a műsor felvezetőjét, ami rögtön gondolkodóba ejthet minket. Valóban létezik ez a mítosz? Bárki is azt gondolta, hogy Budapesten, ahol az Echo TV is működik, csak „balliberális” emberek élnek? És ezt a tévképzetet most azzal döntik le, hogy bemutatják nekünk Kondor Katalint és Osztie Zoltánt?

De tovább is van: az ismertető szerint Budapest látványosságait, kevésbé ismert helyeit járják körbe „olyan közéleti gondolkodókkal, akiknek még számít a kereszténység, a konzervativizmus és a jobboldali értékrend”. A mítoszdöntő harciasságtól rögtön el is jutottunk az ostromlott vár képzetéig. Hiába: nyolc év Fidesz-kormányzáson, két kétharmadon és a magyar média jelentős hányadának bekebelezésén túl is csak ott tartunk, hogy a „jobboldali értékrend” már senkinek nem számít. Vagy ez valamiféle burkolt önkritika, sorok közé rejtett habonyozás-rogánozás akart lenni? Bele sem merünk gondolni!

Mindenesetre van abban némi báj, hogy az Echo TV mércéje szerint Jankovics Marcell mellé nyugodtan oda lehet állítani mondjuk Riz Leventét. „Zenész, sportember és nem utolsósorban polgármester” – halljuk például Rákosmente vezetőjéről. Ez legalább őszinte: valóban elsősorban önkormányzati vezető, azért is lehet itt. Nagyszerű, hogy Riz imád biciklizni, hát még, hogy a MégEgyKör zenekarban billentyűzik, de ezt azért ne helyezzük már egy sorba a Fehérlófiával és a Sisyphusszal. – A művész politizálhat, de a két dolgot érdemes különválasztani – mondja Jankovics Marcell, amiben tökéletesen igaza is van. Rajzfilmjei megítélése teljesen független a világnézetétől és attól, hová szavaz: életműve fennmarad.

Gondolatai ráadásul mindenki számára megfontolásra érdemesek, történetei egyediek, tanulságosak. „Később jött csak a rossz érzés, amikor az ember úgy érezte, hogy mennyi rossz történt vele” – beszél például arról, hogy a háborút csak utóbb fogta fel a maga borzalmában. Vagy épp azt meséli, hogy mikor már jutott otthon tojás is, azt állították pohárba, ő rárajzolta Rákosi fejét, „és akkor egy-kettő-három, fejbe vertük”. Amikor édesapját koholt vádakkal letartóztatták, benne is volt az érzés: „Úristen, én vagyok az oka.”

Mennyivel másabb mindezt hallgatni, mint mikor Riz fejtegeti: külső, civilizációs veszély fenyegeti a magyar kultúrát, jönnek az idegenek, és akkor baj lesz. Vagy mint amikor a kiváló kutató, Ferencz Orsolya dühösen beszél Demszky Gáborról és a sleppjéről. Miért van, hogy még egy űrkutatót is az alapján kell besorolni, hogy mit gondol a politikáról? Na persze: még mindig ezerszer inkább ők beszéljenek közéletről, mint a Sajtóklub harcosai, vagy a Keménymag című műsor cinikus trolljai. De azért egy Jankovics kaliberű alkotó meghívására ne az szolgáljon már indokként, hogy mindenféle képzelt mítoszokat döntünk le a „balliberális” Budapestről.