Cyndi Lauperről nagyjából akkor hallottam legutóbb, amikor segített Roger Watersnek ledönteni a berlini falat, és az nem tegnap volt. Jó kis new wave énekesnőnek számított, így aztán némi meglepetést okozott, amikor néhány hete countrysztárként láttam viszont. Alighanem megfertőződött Nashville-ben, de jól áll neki. Eddigi élete amúgy is kész regény vagy inkább forgatókönyv.
1953-ban született New Yorkban, római katolikus családban, édesapja német-svájci, édesanyja olasz-amerikai. El is váltak hamarosan, Cyndinek meg maradt Judy Garland, Billie Holiday, Ella Fitzgerald és a Beatles. Ennyi inspiráció után, tizenkét évesen kezdett el gitározni és dalokat írni. Környezetét azonban nem ezzel sokkolta, sokkalta inkább a már akkor is a szivárvány minden színében játszó frizuráival és egy kislánytól felettébb szokatlan öltözködésével, amelyhez sajátos modor is társult. Tizennyolc évesen aztán világgá is ment, egészen Kanadáig jutott, ahol mintegy két hetet el is töltött a kutyájával. Majd visszatért New Yorkba kocsmákban énekelni és azon bánkódni, hogy repertoárjában nem saját szerzemények szerepelnek. 1977-ben viszont már ennek is örült volna, ugyanis megműtötték a hangszalagjait, majd az orvosok közölték vele, nemhogy énekelni, beszélni sem fog a továbbiakban.
Cyndi erre válaszul elment egy énektanárnőhöz, elmutogatta, mi a helyzet, majd megtanult beszélni és istenigazából énekelni. Olyannyira, hogy miután megismerkedett John Turi szaxofonossal, zenekart alapított Blue Angel néven, és kaptak is szerződést a Polydortól. Bár a lemez jól fogyott, Cyndi utálta nagyon még a borítóját is, amely viszont a Rolling Stone magazinban bekerült a legjobb száz new wave lemezborító közé, mert náluk ilyen is van. És ekkor az történt, hogy korunk Marlene Dietrichje ismét elveszítette a hangját. Ciszta, és fél év némaság. Amint az köztudomású, az Úr azokat veri leginkább (vagy legalábbis néha figyelmezteti az elégedetlenség káros hatásaira), akiket szeret. Így aztán Cyndi Lauper hamarosan újra énekelt. Hangterjedelme négy oktáv.