Elég hamar megnyugodtam. Nekik is jó lesz, kapnak egy kordokumentumot a korabeli valóság egy valószínűtlen szeletéből, szerelmet, kalandokat, humort, az urban legendbe azóta szervesen beépült anekdotákat, őszinteséget és egy kemény túladagolást nyitottságból és elfogadásból. Döncit minden érdekelte a cigány folklórtól a taóig. Egy beszűkült világban szárnyalt faltól falig, na meg jócskán a falakon túlra is. Alkohollal, droggal, hamar elvesztett illúziókkal. Aztán az történt, mint Szindbáddal. „Sokat utaztam, most elfáradtam.” A Szökésben egyáltalán nem száraz anyag, sőt, de nem is mitizál. A szabadság fürkészésének pompás és megrázó lenyomata, azzal a Döncihez egyébként is közelálló József Attila-i attitűddel, hogy kész a leltár, sziasztok.
A kérdések persze maradnak, míg csak töprengő-tomboló emberek élnek a Földön, így valahogy, döncisen: „Hogy mi a szabadság? A korlátlan gyönyör világa? Netalán a józan önkorlátozásé? A Korán válaszát keressem e kérdésekre, vagy kiigyam a szenvedés poharát, ahogy Jézus tette? Esetleg kiirtsam magamból a vágyakat Buddha receptje alapján? Vagy a Tao, azaz az Út ad erre feleletet? Tanulmányozzam-e a Védákat? Legyek a Törvény kerítésén belül, Mózes útmutatása alapján? A Zen véletlenszerű pofonjaitól nyerjek világosságot? Az efféle kérdések homályosan – nem tételesen, fogalmi szinten – formálódnak meg bennem a szabadság elnyerésének első fokán.” És itt nyilván belehasít az egészbe az a legendás, jasszos fütty a Rendőrlány című számból. Dönci gyászszertartása, amint az várható volt, pillanatok alatt ünneppé változott, az elhunyt végakaratának megfelelően és azzal tökéletes összhangban. Zenészek, hívők és ateisták, barátok, ápoltak és csavargók egy réten. Őz Zsolt hófehér kesztyűben gitározik. Így megy ez.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!