Bár a rádió aranykorának, amelynek Woody Allen állított felejthetetlen, csillagporos emléket, már régen vége, azért temetni is korai lenne. Bizonyos szempontból olyan, mint a CD, minél többen kongatják felette a vészharangot, annál vitálisabbnak tűnik. Ami persze nem csoda, pompás egy műfaj, rádiózni jó, és rádiót hallgatni is jó. Még mindig, bár a korszellemet tükröző, úgynevezett kereskedelmi rádiók túlnyomó többségéhez kötélidegek kellenek, amennyiben nem vált reflexszerűvé egy gyors mozdulat az állomásváltó gomb irányába.
A rádiózásban kiemelt jelentőségű a reggeli műsorsáv, a tulajdonosok elsősorban ide vásárolnak úgynevezett sztárokat vagy olyan műsorvezetőket, akikről úgy vélik, hogy azok. Logikus lépés, a hallgatottság magas, sokan még ma is szinte egyszerre kapcsolják be a készüléket a kávéfőzővel, a dugókban anyázva araszolók jelentős része is rádiózik, és szól a rádió a műhelyekben, a boltokban és – ha kell, ha nem – a vendéglátóipari üzemegységekben is, amitől már a nap elején meg lehet vadulni, de ez a személyzetet többnyire nem zsenírozza.
Ami a tartalmat és a kínálatot illeti, az országosan fogható adók szinte egy kaptafára tolják az aznapra szóló első adrenalinadagot, az azóta is alulmúlhatatlan Boros–Bochkor-duó színre lépése óta a mérce és a modor azonos. Hadarás, kényszeres nevetgélés, holott semmi vicces nem hangzik el, tájékozatlanság és műveletlenség. A Kossuthról itt most nem beszélünk, legyen inkább a Petőfi. A közszolgálati „kettes” reggeli műsorának címe Talpra, magyar!, úgy nagyjából ennyi maradt meg a szétvert előző érából, az MR2-es korszakból. A rádió úgy definiálja magát, hogy az MR1-től (Kossuth) eltérően színes zenei kínálatával a fiatal hallgatóközönséget próbálja megcélozni. Szlogenje így hangzik: „Életed ritmusa”. Ez ugyan jóval kevésbé szellemes, mint a többek között Horváth Gergely nevével fémjelzett társaság sziporkái, de azért elmegy. Mindenesetre pontosan rímel a Petőfi „néppártosodására”, egy kicsit ugyan unalmas, ám bevonzhatja azokat a széles tömegeket is, amelyek az előző vonalból nem értettek egy árva szót sem. Ami a Class FM eltűnése után nem utolsó szempont, sőt.
Hogy cserébe a Petőfi beleszürkült a mezőnybe, mint egy hajdan szépreményű középcsatár, és nagyjából semmi nem különbözteti meg az összes többi adótól, az jól érzékelhetően nem számít. A Talpra, magyar! műsorvezetői Levente (Harsányi), Mariann (Peller) és Janó (Kardos-Horváth). Utóbbi eléggé kilóg a sorból. Felfelé. Jelenléte megakadályozza, hogy mindent eluraljon a felszínesség, és totál érdektelenné váljon a négyórás műsorfolyam kiszámítható csordogálása. Kardos-Horváth jól hozza a bicajos-vegetáriánus-családos szelíd fazont, akit nehéz nem kedvelni. Jó, ezt el is vártuk tőle, miután annak idején a boldog emlékezetű Kaukázus zenekar élén oly pontosan definiálta mindazt, amit például a Tesco jelent, és mégiscsak felnyalt az égre egy bélyeget. Semmi áljókedv és mesterkéltség, van viszont okos megjegyzés és alázat, akár a kollégák felé is. Nem trollkodja szét a másik mégoly érdektelen mondanivalóját, sőt menti, ami menthető. Nem alázza szét a sík hülye betelefonálót, a türelme végtelennek tűnik.
Ami viszont menthetetlen, az a zene. Mert a monotonitással még csak ellennénk, félóránként hírek (egy négyórás autóúton ettől azért sérül az agy rendesen), időjárás, önazonosítók, elválasztók, reklámok katonás rendben, SMS-ezők, betelefonálók, játék, ahogy ez már lenni szokott, és a bedobott, továbbvitt témákkal (hideg van, autóstop, madárinfluenza, szemérmetlen lakásbérleti díjak) sincs különösebb baj. Na de ez, ugye, mégsem egy beszélő rádió, hanem fiatalokat (kik azok, milyen ízléssel, szeretik azt, amit kapnak, vagy csak lefagyott az iPhone-juk?) megcélzó, zenés adó. És amit hallunk, csekély kivételtől eltekintve nagyon nem zene. A legunalmasabb mainstream, nulla progresszió, semmi meglepetés, egy idő után szinte fáj. Ráadásul nem tengenek túl a magyar zenék, de ebből a merítésből ez talán nem is olyan nagy baj.
Szellemi irányba kellene továbbfejlődnünk – mondja Kardos-Horváth egy ponton, miután kikeveredett egy reménytelen csatározásból az antibiotikumon tartott boldogtalan csirkékkel kapcsolatban. Igen. Mondaná erre a nagyszerű diagnoszta, Doc Martin.
Talpra, magyar! Minden hétköznap 6 és 10 óra között a Petőfi rádión.
