A helyzet az, hogy Stinget is szívesen megnézném, ahogyan dzsesszt játszik tanult kollégáival. És még az is, hogy azt már nem annyira, ahogy popzenét. Egy időben közmegegyezés volt arra nézvést, hogy a punk utáni hullámot a Police és a Dire Straits tette azzá, ami lett. Ez persze csak nagy vonalakban volt igaz, de tény, hogy a rendőrség rajta tartotta a mutatóujját az események ütőerén. Később Sting évtizedeken átívelő szóló korszaka is hozott felejthetetlen momentumokat és megaslágereket, de aztán mintha belefáradt volna az egészbe. Talán nem véletlenül várt ennyi ideig legutóbbi lemeze óta, de az idei anyag – 57th & 9th (AM, 2016) – sem hozza ki a hallgatót a sodrából. Kíméletlen és elévülhetetlen érdemeket nem tisztelő kritikusok ki is jelentették: unalmas. Ne szépítsük, a Kilencedik sugárút és az Ötvenhetedik utca sarkán állni látszik az idő. A vizes flaszteren megcsillannak a fények, és a Herceg kissé tanácstalanul álldogál, vállán a gitártokkal. Eldúdol egy időszerű Insallahot, de igazából nem történik semmi.
Mindeközben a lutheránus reformáció ötszázadik esztendejében pompás kiadványokkal pallérozhatja elméjét a keresztyéni lelkületű közösség. Hermann Hesse Sváb életrajz című elbeszélése (A napkeleti utazás, Helikon Kiadó, 2016) eredetileg Az üveggyöngyjátékhoz készült, majd nem került bele, de így is szépen megállt a lábán. Főhőse írja, erősen csontvárys kezdéssel: „Én, Joseph Knecht, a Koller menti Beitelsperg hajdani orgonistája, Isten kegyelméből alighogy kigyógyulván súlyos köszvénynyavalyámból, s újra kézbe tudván venni a pennát, eme irományban unokafivéreim és ivadékai épülésére feljegyezni kívánok egynémely emléket életemből, jóllehet nem volt az csillogó, avagy jelentékeny, hanem csupáncsak szegényes és szerény élet. Mostanság sokféle elégedetlen beszédet hallani, melyek szerint atyáink hite és erkölcse leáldozóban volna, és gonosz események lesznek eljövendők, némelyek Johannis Apokalipsiséből jövendölék meg az Antikrisztus közelgő eljövetelét. Nem tudhatom, miként leend, ám mi kedves muzsikánkat illeti, bevallom: korunkban nem egy bámulatos és pezsdítő újításban részesíttetett, összességében azonban elveszének belőle a régi mesterek tiszta, szigorú és nemes vonásai, s bár divatosabbá és hízelkedőbbé, mindazonáltal léhábbá és gátlástalanabbá is vált.”
